Mikrohullamu

jhidvegi jhidvegi at freestart.hu
Mon Aug 22 21:27:17 CEST 2005


> Meg hát. "A tudomány mai állása szerint". Mert ugyanez holnap, már
> másképpen látszik.
Ne viccelj, ez a duma a laikusoknak szól így. Csak nem azt akarod mondani, 
hogy jön valami új einstein, és amit eddig tudtunk, azt mind sutba 
dobhatjuk?! Mert ilyen álláspontok is vannak - többnyire azok részéről, akik 
a középiskolát is úgy bukdácsolták át valahogy mat-fizből, most meg komoly 
tudósok. Asztrológiából.

> Szal sokmilliárd évvel ezelőtti dolgokat (tudományos elvek alapján is)
> csak megsaccolni, jobb szóval: következtetni lehet, de sem
Mintha apósomat hallanám. Hát persze, hogy következtetés! Rámérek egy 
ellenállás kapcsaira, látom, hogy 10V van rajta. Aztán látom az ampermérőn, 
hogy 2A, és következtetek, hogy az ellenállás valszleg 5 ohm. Nem biztos, de 
a tudomány mai állása szerint kb ennyi. :-)
Hasonlókat művelnek, csak kicsit bonyolultabb. Mély jégfúrások Grönland 
jegébe, meg kőzetekbe, aztán belejön némi csillagászati ismeret, pontosabban 
csillagfizikai. Irdatlan mennyiségű megfigyelés, számítás, elmélet, annak 
alátámasztása, vagy fordítva, eredmények, és magyarázatok keresése. Már 
egész jól ismerik a napszerű csillagok várható életlefolyását. Csak ne tőlem 
kérdezd meg a részleteket. Szóval ez a 20% nem biztos, hogy 6 jegy 
pontosságra igaz, de nagyjából tudják, hogy ennyi. Az ilyesmit kétségbevonni 
nagyon egyszerű, csak nem érdemes úgy, hogy hozzám hasonló laikusokat 
támadsz le vele. Érvelni kéne, az meg nem egyszerű, kurvasokat kéne hozzá 
tanulni. :-)

> Vagy lehet sürgetni, a részeredményeket figyelmenkívül hagyatni, de
> legalább is elbagatelizálni a mielőbbi "végeredmény" érdekében. A
Paranoia. Az ilyesmi, ha létezhet is, hamar kiderül, visszaüt, stb. 
Mindenütt emberek vannak az ő gyarlóságaikkal együtt. De így csak 
ideig-óráig lehet látszólagosan eredményeket elérni. A valódi eredmények nem 
így jönnek létre.

> Régebben is volt parlagfű, meg miegymás, de még az én gyerekkoromban
> sem volt ennyi mindenre, ennyi allergiás ember. Az immunrendszer
Mert már sokkal hamarabb tappancsfeldobás volt. A parlagfű egyébként - utána 
lehet olvasni - messze nem volt ilyen töménységben Mo-on, mint mostanság.
Lehet tudni, hogy besegít a dologba a légszennyezés, valamint az, hogy a 
gyerekeket még a széltől is óvják. Már én se fociztam mezitláb túl sokat, 
apám még a megsérült, vérző lábával jól beletrappolt a porba, hogy ne vegyék 
észre a sérülést a szülei, mert kikapott volna. Aki ezeket túlélte, elég 
immuningert kapott, az kevésbé lesz algériás. (Itt pl kiderült, hogy én 
lehet, hogy az átlagnál több savval találkozom, akár belégzésileg is, és 
lehet, hogy emiatt nem vagyok allergiás. :) Vagy amiatt, hogy én akkorákat 
tudok tüsszenteni orron át, hogy megmozdul a függöny. Azaz lehet, hogy ki 
tudom tüsszenteni a nemkívánt pollenek jelentős részét. Franc tudja. Vagy 
csak egyszerűen nem belvárosi vagyok, sokkal természetközelibb ez a 
környék?)

> OK, persze, laikus vita ez, de gondolkodásra késztet és asszem Te is,
> én is (talán mások is) jobban elgondolkoztunk ezeken a kérdéseken,
> mint egyébként tettük volna.

Igen, és eddig jó is, csak utána is kéne olvasni, akkor többet érne.

> Ja, ja, igaz! De mi ez az összeesküvés-izé dolog?:-)
> Asszem csak szkeptikusabb vagyok Nálad és megpróbálok mindennek a háta
> mögé is nézni.

Ez nem szkeptikusság. Szerintem nem egészéges dolog minden mögött valami 
aljas hatalmi játékot sejteni. Beteg lettem? Mert az a rohadt 
vegyifegyverkezés! Ismerősöm apja évekkel ezelőtt meghalt tüdőrákban. Mert 
az a rohadt környezet-szennyezés!!! (Közben már a szája hozzáalakult az 
élete során elszívott több köbméter cigarettához). Madárinfluenza? Biológiai 
fegyverkezés, biztosan kikerült valami az egyik rohadt laborból. Nem megy a 
nullponti energiatermelés? Mert az olajlobbi... Na valami ilyesmit értek 
összeesküvés-elméleteken. Lehet, hogy nem passzol a kifejezés.

hjozsi 




More information about the Elektro mailing list