[elektro] Jobb ( p.) nők!
Xorn
toth.endre at gmail.com
Wed Feb 17 15:32:38 CET 2016
Manapság, amikor minden diák zsebében ott a videóképes mobil, nem
lenne olyan nagyon nehéz a tanárokat megfelelően ellenőrizni, hogy
hogyan használják a rájuk bízott fegyelmező eszközöket. De ehhez az is
kellene, hogy a tanár is hasonlóképpen tudja bizonyítani, hogy egy
adott fegyelmező eszközt miért, milyen előzmények után alkalmazott.
Nehéz ügy, de nem gondolom, hogy megoldhatatlan lenne. Meg persze
lenne, főleg eleinte, mindkét oldalon pár túlkapás, de ha a szabályzás
egyik oldalnak sem ad lényegesen több jogot a másiknál, hamar be tudna
állni az egyensúly.
Best regards,
Andy
Benedek I. <renyta at t-online.hu> írta (2016. február 17. 14:48):
> Még mindig azt állítom, hogy szükség van a nő tanárokra, leginkább a lányok
> képzésében. Nehogymá egy pasi olyan szellemben és olyan empátiával tudjon
> lányokat oktatni, mint egy nő. És akkor még nem beszéltünk a zavaró
> biológiai tényezőkre az ellenkező nemű tanár-diák kapcsolatban, amik jócskán
> elvonhatják a figyelmet a tanulásról és a tanításról, mindkét fél esetében.
> Az én elképzelésem szerint vissza kellene állítani a leány és fiú iskolákat.
> Megfelelő jogokat és eszközöket adnék a tanároknak, amikkel -
> ellenőrzötten - fegyelmet és rendet képesek fenntartani (ma már nem elég a
> szakmai tudás és az érdeklődés felkeltése a tekintély kialakításához!).
> Lenne dolgom, na!:)
>
> bi
>
> L. Pásztor wrote:
>> Na most kapaszkodj meg: pont ők mondták (is), h bizonyos dolgokhoz
>> kevesek ... könnyű a férfi tanároknak a fiúkkal ... etc, etc, etc.
>> A másik, h a szakközép az szakközép. ma már soxor gladiátor-képző, és
>> sokan-sokan csak azért vannak ott, mert kevésbé unalmas mint a meló,
>> illetve állam azért erőlteti, h kisebb legyen a fiatalkori bűnözés.
>> Másrészt jó hely, mert egy helyen van a társaság, a buli, pia, a drog
>> és a p..ci.
>> Harmadrészt vannak jó magyar szakemberek is ... de már rég elhúztak
>> innen Európába ... én spec. jól forrasztani tudó-akaró embereket, sem
>> nőket sem férfiakat nem találok ...
>>
>> Belülről v félig belülről nézve kicsit-nagyon másabb a kép ... miont a
>> TV-ben ... de hát ez így volt mindig is.
>>
>> --------------------
>> L. Pásztor
>> --------------------
>>
>>
>> 2/17/2016 12:48 PM keltezéssel, Benedek I. írta:
>>> bi
>>>
>>> L. Pásztor wrote:
>>>> Nem kizárólag férfi véleményt olvastunk, amit lejjebb leírtam az
>>>> többek közt anyám 40 évi matek tanári, sógornőm 25 évi
>>>> német-történelem tanári etc, etc, etc véleménye ... nagyrészt.
>>>
>>> Vájár! Gondolom, hogy édesanyád és sógornőd nem azt bizonygatják,
>>> hogy a férfi tanárok jobbak náluk és az oktatásügy legfőbb baja,
>>> hogy elnőiesedett a pálya!
>>> Mert én arról beszéltem, hogy ez nem feltétlenül így van.
>>>
>>>> ha van rá alkalmad, csak 1-szer .... egyetlen 1szer ülj le (közeli)
>>>> tanár ismerősök körébe ...
>>> Oké. De azt is észrevettem, hogy, ha épp esztergályossal beszélek,
>>> akkor szar a forgácsoló szakma, ha autószerelővel, akkor velük van
>>> kib**va és ez így megy a vegyészekkel, a taxisofőrökkel, az
>>> orvosokkal, a hidegburkolókkal, stb. Mindenki magát siratja.
>>> Pontosabban, nagyon sokan, kivéve a racionálisabb szemléletű
>>> embereket.
>>>
>>> bi
>>>
>>>> -----------------------
>>>> L. Pásztor
>>>> -----------------------
>>>>
>>>>
>>>> 2/17/2016 11:24 AM keltezéssel, Benedek I. írta:
>>>>> Az én véleményem az, hogy nem kell kategorizálni férfi-nő alapon,
>>>>> mert van rossz férfi, meg jó női tanár és fordítva is. A
>>>>> kedvezőtlen oktatási feltételek és a hiányos szakmai képzés pedig
>>>>> egyaránt érintik mindkét nemet, szóval ez sem játszik a
>>>>> megkülönböztető minősítésükben. Az sem közömbös, hogy a szakmai
>>>>> megítélésben a férfiak eredendően férfipártiak, a nők meg
>>>>> nőpártiak, ami nyilvánvalóan befolyásolja a véleményeiket, kivéve
>>>>> az elfogulatlan, racionális mérlegelést. Itt, most kizárólag férfi
>>>>> véleményeket olvasunk.:)
>>>>>
>>>>> bi
>>>>>
>>>>> L. Pásztor wrote:
>>>>>> Dexter kolléga súlyos igazságokat írt le, és mind helytálló.
>>>>>> - pl. a szegedi tanárképzés: a jelen kar hallgatóinak kb. 87%-a
>>>>>> nő ...
>>>>>> - minden tanár a saját énjét is kicsit átadja ... ez már 30-40 éve
>>>>>> folyamatosan a visszájára fordul nagyrészt a fiúk esetében
>>>>>> - a magyar tanári kar nagy része ma kontra-szelektált, messze
>>>>>> alul-finanszírozott, politikailag elnyomott-torzított
>>>>>> - sok nő számára nem az elhivatottság, hanem a sok szabadidő miatt
>>>>>> "jó" pálya, így marad elég idő a családra
>>>>>> - nem kompetitiv az oktatás, 100 éves porosz sablonokon nyugszik
>>>>>> - a tananyag nagy része lexikális, magolásra kényszerit,
>>>>>> gondolkodásra alig-alig
>>>>>> - a gondolkodást igénylő oktatás-tanulás prezentálása macerás, egy
>>>>>> vers vagy 5 oldal történelem lecke feladása, visszakérdezése
>>>>>> sokkal 1szerűbb - uniformizált minden, a kiugró (elsősorban fiú)
>>>>>> egyéniségek számára visszahúzó
>>>>>> - etc, etc, etc
>>>>>>
>>>>>> PS: ezt hallom szüleimtől, rokonaimtól szinte minden hétvégén ...
>>>>>> nagy részük tanár, vagy tanár volt.
>>>>>> az apparátus és a politika zsebében levő szakszervezet,
>>>>>> érdekvédelem, etc. meg amit mond ... jobb meg sem meghallgatni
>>>>>> az oktatás kérdése sem lóg ki más ágazat irányából, úgy
>>>>>> sz at r ahogy van ...
>>>>>>
>>>>>> --------------------
>>>>>> L. Pásztor
>>>>>> --------------------
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> 2/17/2016 8:42 AM keltezéssel, Benedek I. írta:
>>>>>>> Szerintem ez megint túl van sarkítva, mint általában minden.
>>>>>>> Miféle kijelentés az, hogy a tanári pálya elnőiesedett? Azt
>>>>>>> jelenti, hogy több nő oktat, mint férfi? Erre nincs adatom, de
>>>>>>> nem hiszem. Egyáltalán nem tartom ördögtől valónak, ha különböző
>>>>>>> nemű tanárok oktatnak, különböző nemű diákokat.
>>>>>>> Miért tartjuk jobbnak azt, ha férfiak tanítanak lányokat, mint,
>>>>>>> ha nők, fiúkat? Mert, ha ez a baj, akkor meg kell szüntetni a
>>>>>>> koedukált oktatást és legyenek leányiskolák nőtanárokkal és
>>>>>>> fiúiskolák férfi pedagógusokkal. Ahogy ez volt anno és jól
>>>>>>> működött.
>>>>>>> Az biztos, hogy a nemek eltérő genetikai és fizikai
>>>>>>> tulajdonságai, érdeklődési köre megkívánja a különböző oktatási
>>>>>>> módokat, nem csak tantárgyi és témaköri eloszlásban, de
>>>>>>> pedagógiai módszerekben is.
>>>>>>>
>>>>>>> bi
>>>>>>>
>>>>>>> charles hoss wrote:
>>>>>>>> szerintem de . latom a nok altala vezetett rendszerek mukodeset
>>>>>>>> - de tetelezzuk fel hogy egy iskolat csupa galamb vezet . a sakk
>>>>>>>> nyilvan nem lesz a fotargyaik kozott , de a repules igen .
>>>>>>>> itt a csirkek vagy akar a majmok szarul fognak teljesiteni . ha
>>>>>>>> olyan szelsosegeket mutatnak ami nem galambos akkor hamarabb
>>>>>>>> kerulnek kisegito iskolaba , gyogyszerezesre stb.
>>>>>>>> ha a tanari kar donto hanyada nokbol all , ha a tantervet ,
>>>>>>>> tananyagot osszeallito emberek tobbsege no akkor nem teljesen
>>>>>>>> kizart hogy az a szamukra kedvezo iranyt vesz - bar tudom nem pc
>>>>>>>> kijelenteni , de eltero a csontozatunk , a hormonhaztartasunk a
>>>>>>>> fejlodesunk , uteme , tempoja , az elettartamunk stb - de a
>>>>>>>> lelkunk az pont ugyanolyan - nem lehet mas , mert az nem lenne
>>>>>>>> pc , tehat a tenyeket el kell dobni .
>>>>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=OFpYj0E-yb4 azt hiszem a korabbi
>>>>>>>> ilyen linkem eltunt.
>>>>>>>>
>>>>>>>> bye
>>>>>>>> dexter
>>>>>>>>
>>>>>>>>
>>>>>>>> 2016. február 16. 23:17 Benedek I. írta, <renyta at t-online.hu>:
>>>>>>>>
>>>>>>>>> Ezt mivel igazolod?
>>>>>>>>> Nem hiszem, hogy ezt megalapozottan, ilyen sommásan ki lehetne
>>>>>>>>> jelenteni. Én
>>>>>>>>> inkább abban látom a bajok forrását, hogy a pedagógusoknak
>>>>>>>>> semmilyen hatalmuk és tekintélyük nem maradt. Tök mindegy, hogy
>>>>>>>>> nő, vagy férfi az, aki
>>>>>>>>> csak sodródik az árral, hatékony eszközök és lehetőségek
>>>>>>>>> nélkül, tök mindegy, hogy az a diák egy férfi tanárt, vagy egy
>>>>>>>>> tanárnőt üt meg, köp arcul, egyik sem tehet ellene semmit. Ha
>>>>>>>>> így nézem, akkor tényleg elnőiesedett a pálya, de ez nem a
>>>>>>>>> nemeken múlik. Maga rendszer vált impotenssé!
>>>>>>>>>
>>>>>>>>> bi
>>>>>>>>>
>>>>>>>>> charles hoss wrote:
>>>>>>>>>> biztos vagyok benne hogy a tanari palya elnoiesedese komoly
>>>>>>>>>> karokat okozott.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> bye
>>>>>>>>>> dexter
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>> -----------------------------------------
>>>>>>>>> elektro[-flame|-etc]
>>>>>>>> -----------------------------------------
>>>>>>>> elektro[-flame|-etc]
>>>>>>> -----------------------------------------
>>>>>>> elektro[-flame|-etc]
>>>>>> -----------------------------------------
>>>>>> elektro[-flame|-etc]
>>>>> -----------------------------------------
>>>>> elektro[-flame|-etc]
>>>> -----------------------------------------
>>>> elektro[-flame|-etc]
>>> -----------------------------------------
>>> elektro[-flame|-etc]
>>
>> -----------------------------------------
>> elektro[-flame|-etc]
>
> -----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
More information about the Elektro
mailing list