[elektro] PIC32MX795F512L
r3flow
nzoltan at freemail.hu
Sun Jan 12 00:16:13 CET 2014
On 2014-01-11 22:05, potyo wrote:
> Majdnem az Atmelt vette meg Microchip kompletten, nem hiszem, hogy azóta
> fordult volna a kocka :-))
Ez érdekes, erről lemaradtam, most utánanéztem kicsit. A Wikipedia
szerint 2008-ban akarta megvenni az Atmel-t a Microchip is, de az ONSEMI
is tett vételi ajánlatot, a részvényesek nem adták el.
Érdekes, hogy az árbevételt tekintve az előző két évet leszámítva 2006
óta (csak addig néztem a NASDAQ-n) messze az Atmelnek volt nagyobb
árbevétele, és mivel 2 ezerrel kevesebb alkalmazottja van az Atmelnek
így az egy alkalmazottra jutó árbevételben messze veri a Microchipet,
azóta is, a mai napig is.
Ugyanakkor a nyereséggel nem áll jól az Atmel, míg a Microchip csak 2012
végén hozott össze pár százalék veszteséget minden más éven 10-30%
közötti nyereséget
http://ycharts.com/companies/MCHP/profit_margin
De a Microchip részvényenkénti eredménye is lefelé mutat
http://ycharts.com/companies/MCHP/earning_yield
Addig az Atmelnél valamit nagyon rosszul csinálnak, 2009-ben és 2013-ban
méretes veszteséget hoztak össze több negyedévben is, és bár 2010 végén
50%-os nyereséget is összehoztak két negyedévben is, messze nem olyan
kiegyensúlyozott a működésük, sőt
https://ycharts.com/companies/ATML/profit_margin
Az Atmel részvényenkénti eredménye is mutatja, hogy még mindig nem
találtak magukra
http://ycharts.com/companies/ATML/earning_yield
A 2008 októberében tett vételi ajánlatot a Microchip az Atmelre, de
mivel az Atmel 2009-ben közel 30%-os veszteséget hozott össze miközben
nagyobb árbevétele volt mint a Microchipnek, így a Microchip elállt a
vételi szándékától, mondván az Atmel értéktelen (nem tud profitot termelni).
A Microchip piaci értéke ($7B) 27%-al haladja meg az Atmelét ($5.5B).
Közel azonos méretű a két cég, csak a Microchip (~8000 alkalmazott)
szinte folyamatosan nyereséges, így több pénze van mint az Atmelnek
(~5200 alkalmazott), amit úgy tűnik a befektetők pénze tart életben.
Kár, hogy nem képes normális profitot termelni az Atmel és nem képes
időben szállítani a chipeket, az Xmega-val is késtek vagy 2 évet. Kár
értük, mert szerintem az Xmega fényévekkel veri a PIC-et. :) Ha nem
találnak magukra akkor lehet, hogy pár év múlva már nem lesz Atmel.
Z.
More information about the Elektro
mailing list