[elektro] eloerzet
Ferenc Kiss
ferenc.kiss at firewall.hu
Mon Jul 16 17:48:38 CEST 2012
Tehát mész a város felé. Van 3,65m előjelző tábla. Megérkezel az akadályhoz. 3,65m tábla. Átmész simán alatta. Aztán megérkezel a vas traverzhez. 3,65m tábla.
Gondolsz vajon arra, hogy az előző 3,65m alatt simán átmentél akkor most ezen 3,65m alatt nem fogsz átférni?
Már mondtam, a híd előtt is volt valamikor magasságkorlátozó, de amikor tönkrement nem építették vissza.
És akkor idézet egy 2006. novemberi cikkből:
"A reptér felől érkező figyelmetlen sofőrök - mivel abból az irányból évek óta hiányzik a magasságkorlátozó - nem egyszer az aluljáróhoz érve szembesülnek azzal, hogy nem férnek át. Ez még a szerencsésebb eset, ám ekkor az okoz óriási dugót, hogy a sofőrök reménytelen, balesetveszélyes tolatásba kezdenek.
A helyzet megoldására irányuló kérdésünkre a Városháza sajtóosztályán határozottan a közlekedési jogszabályok betartását emelték ki. Czuk Dorottya sajtófőnök hozzátette, ennek ellenére a szakemberek folyamatosan vizsgálják, miként lehetne kivédeni, megelőzni a figyelmetlen sofőrök okozta baleseteket. A főváros ígérete szerint azonban néhány hónapon belül pótolják a Ferihegy felőli oldalon évek óta hiányzó magasságkorlátozót. A sajtófőnök elmondta: Budapesten többféle magasságkorlátozó található, hogy éppen milyen, az az adott útszakasz sajátosságaitól függ. A sokak által ismert, Margit hídnál lévő függőláncos szerkezet bevezetése azonban a Ferihegyi úton nem lenne megoldás, mert ott az engedélyezett 80 kilométeres sebesség már balesetveszélyes.
A főváros a gyorsforgalmi út közelében épülő bevásárlóközpont közútkezelői hozzájárulását azzal a feltétellel adta meg, hogy idén év végéig megépítik az évek óta hiányzó másik kaput - közölte Ullrich András, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. illetékese. Hogy ez pontosan milyen szerkezet lesz majd, az a főváros döntésén múlik, a szakéártő szerint azonban a merev szerkezet helyett megfontolandó lehet egy görgős kapu felállítása."
NO COMMENT!
> Van jelölve! A gyorsforgalmi ferihegyi végénél van egy 3.65m-es tábla, utána
> 6-7km zárt pálya lehajtási lehetőség nélkül, utána a híd amin szintén a 3,65-
> ös magasságjelző tábla, a híd valójában 3,85m magas (alacsony), majd
> következik a borotva, ami valójában 3,65m magas! Ez az ellenkező irányú
> forgalom miatt van, mivel ez előtt több a kihajtási lehetőség is. Kifelé is
> több tábla figyelmeztet, csak onnan tudsz menekülni. A befelé iránnyal az a
> gond, hogy egy 2x2 sávos út egyik belső sávját kellene hatékonyan korlátozni,
> mielőtt az 2x2 + 2x1 sávra bővül illetve szűkül. Rendesen ki van táblázva,
> csak nem veszik figyelembe!
>
> Szabó Z.
>
More information about the Elektro
mailing list