Merci S bukta
SZIGETI Szabolcs
szigi at ik.bme.hu
Sat Nov 19 20:34:15 CET 2005
>> Azt megfigyelhettük, hogy szinte minden rendszerben az emberi tényező
>> a legnagyobb baj.
>
> Ezt nem figyelhettük meg! Az emberi tényező egy olyan dolog, ami rengeteg
> helyen egyszerűen kiválthatatlan. Épp a minap volt egy link, ahogy a
Hali!
Nem, ezt úgy értettem, hogy bizonyos helyeken kevésbé kell figyelembe venni
az emberi tényezőt (pl. atomerőmű, mert jól képzett, fegyelmezett emberek
vannak ott (már ahol)), bizonyos helyeken viszont úgy kell tervezni a
rendszereket, hogy maximálisan figyelembe kell venni az emberi tényezt.
Tipikus példa, hogy nem igazán csökken a technika előrehaladásával a
balesetek száma (súlyossága azonban igen), mert ahogy több a légzsák, egyre
jobban nyomjuk. Ha tudjuk (azt hisszük), hogy majd ködben fékez, akkor
ködben is nyomjuk. Stb.
A műszeres repülésben sem a műszereké a főszerep, hanem az eljárásoké (pl.
pilóta figyelembe veszi az irányítást ugye). Tehát a perülők elsősorban nem
azért nem ütköznek össze, mert a számítógépek, stb. kivédi (van ilyen is, a
TCAS rendszer, de az már csak a vészhelyzet elkerülésére szolgál, és
feltételezi, hogy a pilóta figyelembe veszi), hanem mert a rendszer és az
eljárások olyan, hogy eleve elkerüli a veszélyhelyzeteket.
Az autóknál valóan sokkal bonyolultabb a helyzet, nem építhetsz semmire a
sofőr tekintetében. És mind tudjuk, valóban bolondbiztos rendszert nem
igazzán lehet csinálni. Tehát az emberi tényező alatt én ezt értettem, nem
azt, hogy a gépek okosabbak, hanem azt, hogy a gépeket nem lehet mindenre
felkészíteni, ha van ember is a rendszerben.
Szabolcs
More information about the Elektro
mailing list