legkondi ismet
Hidvegi Jozsef
jhidvegi at ax.hu
Thu Jul 1 18:05:13 CEST 2004
> én nem vagyok optimista. szerintem az ember mindig ember marad.
> mi is volt az autós téma?, hogy ne aludjunk el már ahhoz is technika
> kell? nem értem. könnyen be lehet látni, hogy a fáradság elalváshoz
Igazan nem kell emiatt annyira felhevülni, nem elterjedt dolog ez az elalvás
elleni nyavaja, talán a roppant nagy kockázattal járó mozdonyvezetésnél van
igazán létjogosultsága, és ott meg is csinálják. Ha az élet kissé nyugisabb
lenne, nem lenne annyi elalvás sem. (Én sajna tök kipihenten is elalszom akár
60km-en belül, ha egyedül megyek, és nem kapok be egy coffeint, amit kizárólag
erre a célra használok. Korábban akár 3-szor is kiálltam, most már nincs gond,
nem kell kiállni. Szunyókálva nem szoktam vezetni. :-) )
> mindnen urrá lesz a technologiába vetett végtelelen bizalom.
Nem értek egyet ezzel a végtelen bizalom dologgal, sőt, azt állítom, hogy akik
értenek a technika vmelyik ágához, azok ismerik a korlátokat, a helytelen
használat buktatóit is, akik meg nem, azok meg gyakran elmennek szélsőségesen
technikaellenes álláspontba.
Megértem azt a keserű hangvételt, ami iratta a leveledet, és ki is cseng belőle
az igazi ok: túlnépesedés. Nem akarok itt ezzel kapcsolatban megint egy maratoni
emilt írni, korábban is beszéltünk ilyesmiről, de elég könnyen belátható, hogy
ha ezt megfogjuk, meg ami ezzel együtt jár, mindenféle növekedést is, akkor már
csak a minőség javulna minden fronton, és nem kéne élhetetlenné tenni a Földet.
Ilyennek kell lennie, mert az alternatíva az bizony az ember kihalása.
És ha már nekem is sikerül ezt felfognom, akkor ennek van realítása. Ebben
rejlik az optimizmusom.
Régen, amikor befűtöttek a kemencébe, meg nagy tüzet raktak szabad ég alatt pl
pásztorok stb, akkor egy főre lehet, hogy sokkal nagyobb környezetszennyezést
okoztak. Csak kevesen voltak, illetve jó sokan fagyoskodtak, sőt, meg is
fagytak.
Ha átmész autóval télen egy olyan falun (Mo-on), ahol nemigen terjedt el a
gázfűtés, hát alig kapsz levegőt. Ahol meg van gázfűtés, ott sokkal jobb a
helyzet.
Na most, ha hőszivattyús fűtés lenne mindenütt, és az energiarendszer erre volna
kiépítve, akkor még az ebből fakadó füstgázok is elmaradnának, főleg, ha pl
atomerőműben, vagy a később feltalálandó fúziós erőműben lenne előállítva a
delej.
Delej rengeteg van, csak nem elektromos formában. A napból akkor is dől az
energia, ha felhasználjuk, ha nem (egy nagyon icipici részét). Ezért aztán
vmiféle energetikai bombában nem gondolkodnék. (Emléxem, egyik emilemben írtam
is, hogy 20MW/fő jön a napból minimum, ha 6milliárd emberrel számolok).
Különben nagyon sokmindennel egyetértek abból, amiket leírtál.
> kinek van igaza? lehet eldönteni, hogy mi akarunk terjeszkedni, vagy a
> zebraszúnyognak kell éltben maradni.
> (ne érsetek félre, sem a zöldek, sem a mitymütyök fikázása nem célom,
> csak arra próbálok rávilágítani, hogy mennyire nem egyértelmű, hogy mi
> a jó)
Ez is az a rész, ahol látszik: az embernek muszáj lenne korlátoznia a saját
létszámát. Ha nem teszi, akkor végül olyan élőlények is kihalnak, amik az ember
létezéséhez elengedhetetlenek, uram bocsá, a légkör összetételét is meg lehet
változtatni ügyesen. Ez ugyanis csaknem teljes mértékben az élővilág által
szabályozott valami.
> ui: még a végén igaza lesz barátunknak, hogy keserűség cseng ki a labilis
> tenorista gondolataiból:-)
Fel a fejjel, nincs ekkora gond. Azért nincs, mert hálistennek az ember nem
olyan nagy, mint amilyennek képzeli magát. Ennek megfelelően az asztalterítőt
tudja még csak lerántani, az asztalt nem tudja felborítani. Bízzunk benne, hogy
lesz lehetősége felnőni.
hjozsi
____________________________________________________________________
Miert fizetsz az internetert? Korlatlan, ingyenes internet hozzaferes a FreeStarttol.
Probald ki most! http://www.freestart.hu
More information about the Elektro
mailing list