internet mobilon (pletyka)
pyxys
pyxys1 at westel900.net
Mon Jul 15 10:47:31 CEST 2002
nulláról elkezdeni valamit valóban nem szokott egyszerű lenni, de attól még
lehetne jól is csinálni.
aztán ez a roominges megoldás ez volt az alap hülyeség, ugyanis nem azzal
van a baj, hogy westel vagy pannon térerő nem volt, hanem az, hogy az egyik
fotelből erre, a másikből meg arra jelentkezett át. igy a telefonálás
helyett nézegettük, hogy mászkál egyik helyről a másikra. beszélgetés közben
is. klasszul le is bontott. kurv@ idegesitő volt elhiheted. ráadásul valami
gáz van az állitásaidal, mert elötte is, azóta is használunk pannont is meg
westelt is, és marha érdekes módon mindig 5ös térerő van. a cityis
kártyákkal nem volt gond, mert azt nemes egyszerüséggel nem adták ide. tök
korrekttül.
egyébbként, ha bármelyik szólgáltató adta volna el úgy a telefont, hogy
nincs térerő, igen, akkor őket szidtam volna. csakhogy nem ez a helyzet.
biztam benne, hogy ha van másik szolg. és ez meg barangol, működni fog.
> A rendkivul gyors fejlodes nem lep meg. Regen egy csomo halozati
> parancs sem mukodott, irtam nekik, nehany napon belul megcsinaltak.
> Meg mindig
:-))) erről jut eszembe. nem irnál még néhány cégnek, hogy a nem működő
dolgok néhány nap alatt megjavuljanak. sajna nagyon sok emberre nem
hallgatnak, de ha Te irnál, az mindjárt más lenne....
na részemről ennyi ez a téma, niincs kedvem erről tovább offtopicolni.
paraszt cég és kész.
a westelnek is vannak "klassz" huzásai, pl a "tömeges sms szolgáltatási
szerződés tervezet", amit küldtek, az minta lehetne a hogyan éljünk vissza a
hatalmunkkal a kissebb cégekkel szemben cimű doktori disszertációhoz. ha
valakit érdekel magánban elküldhetem olvasásra.
de legalább telefonálni lehet.
hg
----- Original Message -----
From: "Badly Configured Clients, Inc." <vf at elte.hu>
To: "elektro" <elektro at irisz.hu>
Sent: Monday, July 15, 2002 8:00 PM
Subject: Re: internet mobilon (pletyka)
> Thus spake Szima Gabor:
>
> > Mar ne haragudj, de mi mast vartal egy Izraeli cegtol?
>
> Kicsit megvedenem ezt a zsido ceget :), en is kivulallokent.
> Nullarol elkezdeni nem lehetett egyszeru dolog, megis nagyon
> jol kiepitettek a halozatukat. Raadasul az elso idokben mind a
> ket masik szolgaltatoval belfoldi roaming szerzodest kotottek,
> igy ha valahol nem tudtal telefonalni, akkor a masik ket
> szolgaltatoval sem tudtal volna! Oket is igy szidtad volna?
> A Pannonnal meg most is el a roaming szerzodes, a westellel mar
> felmondtak. Termeszetesen a City kartyasok csak a Vodafone halozatat
> hasznalhatjak, ezt igy is hirdettek meg, teljesen korrekt.
nem tokeletes, de fejlodik. Jelenleg a legjobb halozata
> a westelnek van, de lehet hogy nem sokaig...> A rendkivul gyors fejlodes
nem lep meg. Regen egy csomo halozati
> parancs sem mukodott, irtam nekik, nehany napon belul megcsinaltak.
> Meg mindig
>
> --
> Valenta Ferenc <vf at elte.hu> Visit me at http://ludens.elte.hu/~vf/
> "Ha ezt a szelvenyt kivagja, vehet egy uj monitort!"
>
>
>
>
More information about the Elektro
mailing list