[elektro] kinetikus csengő 433 MHz
FuzArn
fuzarn at gmail.com
Sat Dec 19 10:22:52 CET 2020
Az alap probléma szerintem az, hogy amig a mi szuleinknek volt ideje foglalkozni velünk, suli után, bármikor, addig a mi “elveszett generàciónk” látástól vakulásig dolgozik/tanul, minta nincs igazán előtte, hogy is lehetne, saját magunknak kell kitaposni mindent.
Talán mintha normalizálódna a helyzet sok tekintetben, mindenféle támogatások amivel egyszerűbben lehet életet indítani, és az identitások is kezdenek a helyére kerülni.
Oktatás (feltéve ha rendszer szintű gond a Dr ppt-k megjelenése) lehet épp ennek a következménye. A tanár anyag azokból a fiatalokból kerül ki, akiket agyonvert ez a rendszerváltás utáni időszak.
A mostani 40-esek.
“ A nyolcvanas években született magyar fiataloknak szüleik életútja nem tud modellként szolgálni, így saját maguk számára kell létrehozniuk a mintákat, a szubkultúrák, életutak és stílusok rengetegében kidolgozni értékrendjüket. Ugyanakkor úgy kell megteremteniük identitásukat, hogy széttöredezettsége miatt ebben saját nemzedékük is csak kevés kapaszkodót nyújt. Nincs közös nevező – hacsak az nem, hogy mind nézték a Walt Disneyt, amikor meghalt Antall József.”
Kb így. :-/
Állítom, ami vacak ebben az országban az minden egy tünet, ami hatalmas részt innen gyökeredzik.
Csinálni kell, oszt jobb lesz. Nekünk ez jutott, nem a langyos pisi ami a szocializmusban egyfajta idilli világot teremtett.
Cseperedni talán jó volt abban, de az árát most fizetjük.
A.
> On 2020. Dec 19., at 9:24, Fekete Róbert <frobi at harden.hu> wrote:
>
> nem mondom hogy a tanárnak cukipofinak kell lennie, sőt, ne legyen az!
> de az anyagot ugyan adja már le rendesen!!! ezt viszont elvárás lenne felé
> mert a Dr. ppt felolvasók sokasága jelenleg egyenlő a nulla szinttel a szememben, ha én tudatlanul is meg tudnám tartani az órát egy ppt ből akkor az számomra nem ad információt csak elveszi az időmet
>
>
> középiskola egy más téma, de a fő probléma ott is az, hogy olyan dolgokkal terhelik őket amire nincs épelméjű magyarázat, de hogy indítanának egy marék szakkört ami felszippantaná a különböző érdeklődésű gyerekeket.. na az nincs, utána meg sírunk hogy a gyerek nem tudja hogy mi akar lenni, honnan **csából tudná?
> abból hogy megtanult deriválni a középiskolába? minek?
> vagy hogy tudja mennyi volt a második világháborúban elesett katonák kihullott orrszőrének száma...
>
> persze pénzügyi ismeretek netán különböző szakmák megismertetése az nincs, csak a sírás utána hogy miért van ez az, hát ezért...
>
> szóval na... régóta reformálni kellett volna már az egész oktatást!
>
> R.
>
> 2020. 12. 19. 0:53 keltezéssel, FuzArn írta:
>> Ez teszi a diákot emberré. :)
>> Ezért mondtam minap, fiatalon szabad csak iskolapadba ülni, akkor az ember agya még egy képlékeny massza :)
>> Vegyük úgy, h nem véletlen szadista állat a tanárok egy része sok ezer éve. :) Valószínű evulóciósan nem olyan rossz ez. Nyilván ha mindegyik ilyen, az is gáz.
>> Nézzük meg hova tart a világ.
>> A tanár szivárványos cukipofi toleráns, a gyerek meg agyonveri a szünetben, meg iskolarendőrség kell ebben az országban is, ahol ez pár éve elképzelhetetlen volt.
>> A.
>>>> On 2020. Dec 18., at 8:13, Fekete Róbert <frobi at harden.hu> wrote:
>>>
>>> maximálisan egyetértek a sráccal, most hogy újra beültem a padba, sajnos csak bólogatni tudok minden szavára, merő eggyatta rosszindulatúság lengi körül az egész egyetemi tanerőt, megfűszerezve egy nagyadag fásultsággal....
>>>
>>>
>>> 2020. 12. 17. 22:06 keltezéssel, Pataki István írta:
>>>> Nem éppen hízelgő kép az egyetemi tanerőkről.
>>>> pi
>>>> ----- Eredeti üzenet -----
>>>> Feladó: Ábrahám Gábor <agabor2 at freemail.hu>
>>>> Válasz: <elektro at centralnet.hu>
>>>> Címzett: <elektro at centralnet.hu>
>>>> Elküldve: 2020. 12. 17. 20:05:49
>>>> Tárgy: Re: [elektro] kinetikus csengő 433 MHz
>>>> ________________________________________________________________________________
>>>>>> Nem tudtam erről semmit, de épp ma jutott eszembe valami útmenti
>>>>>> kiírásról: volt
>>>>>> (van) egy kölök, aki kisebb korában valami iszonyú nagy zseninek lett
>>>>>> kikiáltva.
>>>>>> Most már valszeg felnőtt a srác. A nevét elfelejtettem.
>>>>>
>>>>>
>>>>> Szász Marci
>>>> https://totalcar.hu/magazin/kozelet/2020/05/09/portrre_szasz_marci_mazda_rx8_seat_leon/
>>>> Hosszú, de tanulságos.
>>>> Gábor
>>>> -----------------------------------------
>>>> elektro[-flame|-etc]
>>>
>>> -----------------------------------------
>>> elektro[-flame|-etc]
>> -----------------------------------------
>> elektro[-flame|-etc]
>
> -----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
More information about the Elektro
mailing list