[elektro] BIOPTRON 2 lámpa kapcsolási rajz.

Szondi szondilaszlo at gmail.com
Tue Jul 10 21:52:42 CEST 2018



2018.07.10. 21:14 keltezéssel, jhidvegi írta:
> Szondi wrote:
>
>> Mindegyiknek az a hatása, hogy kissé átmelegíti a szöveteket, ez
>> segíti a véráramlást (vérbőséget okoz), az pedig serkenti a szervezet
>> regeneráló képességét. (picivel magasabb hőmérséklet, gyorsabb
>> anyagcsere és gyorsabb gyógyulás)
>> Tehát nem a fény akármilyen jellege (polarizációja, színe), hanem a
>> hőhatása. Pont úgy, mint a láz. :)
>
> Bár én inkább a szkeptikusok közé szoktam magam sorolni, itt 
> elbizonytalanodtam. 

Az emberi szervezet összességében, azon belül is az aggyal kapcsolatban, 
elég sokan bizonytalanok, szóval biztos nem vagy egyedül. :)

>
>
> Na aztán nincs kizárva az sem, hogy miután sok fénnyel összefüggő 
> biológiai meg orvostani kísérletben, eljárás kidolgozásában vett 
> részt, észrevette, hogy az emberek hajlamosak keményen fizetni 
> valamiért, ami látszólag működik. 

Bonyolult dolog ez. Szinte az összes kütyüterápia elvérezne egy kettős 
vak tesztben, a valóságban pedig egy kis részük működik. Igazából nem 
tudjuk, de vélhetően pszichés alapon, de ennek a mechanizmusa még nem 
teljesen tiszta.

> Mit mondjak, én nagyon nem vetem meg ezeket az embereket. Ha egyszer 
> az emberiség eléggé buta, és meg lehet vezetni, akkor meg kell 
> vezetni, ha ezzel könnyebben lehet pénzt keresni.

Csak hát ezzel lehet élni, meg visszaélni is. És itt a baj. A millás 
kütyü nyomatékosan hat bizonyos emberekre (főleg, ha megveszi) és ezzel  
nagyon durván sarcolják az embereket, bizonyos cégek.

>
> Ha kizárólag placebo hatás van, az is nagyon sokat jelenthet. Én pl 
> roppantul tudnék örülni valami placebo hatásnak egy csomó nyavajám 
> eltűntetésében, ha ez sikeresen megtörténne. :) Hihetetlen hatékony a 
> psziché. 

Igen, de nem mindenkire és nem egyformán hat.

> A közelmúltban némi lelki trauma ért, aminek a következtében magam is 
> meglepődtem, hogy piszkosul elromlott a cukorszintem. Véletlenül 
> jöttem rá, és erősen oda kellett figyelni a mérésre, inzulinra, amit 
> már rég el lehetett hagyni. Most már megjavult, aránylag túl vagyok 
> rajta, de ettől roppantul elcsodálkoztam. A két dolog hogy a fenébe 
> tud összefüggeni? Hát csakis valami pszichoszomatikus úton. A placebo 
> hatás is pszichoszomatikus jelenség lehet. Hiába no, rohadt bonyolult 
> az ember.

Még attól is bonyolultabb. :)

> Gondolom a hatásnak olyan erősnek kell lennie, hogy szinte lehetetlen 
> legyen nem elhinni.

Erre egy komplett iparág telepedett rá és az nem minden esetben az 
orvostudomány.

> Nagyon erős, negatív pszichés hatások akár egészen súlyos, életre 
> szóló betegségeket is tudnak generálni. Ha valaki képes ezt pozitív 
> irányban is művelni, ha nem is ekkora hatással, az nem kis dolog.

Vannak emberek, akiknek vannak "képességeik". Nem racionálisak és nem 
egykönnyen bizonyíthatóak, de léteznek. A baj ott van, ha a lelki dolog 
a szervezet egésze ellen fordul.


Üdv.:
Anonymus



More information about the Elektro mailing list