[elektro] STM32 átállás
valaki127 at gmail.com
valaki127 at gmail.com
Wed Jan 24 20:54:13 CET 2018
2017. január 24., kedd 13:56:51 UTC+1 időpontban Bakcsa Zoltán a következőt írta:
> Sziasztok,
>
> Én mindig is atmel controllerekkel dolgoztam, de miután megvásárolta a MC,
> úgy gondoltam, ideje elkezdeni tapasztalatot gyűjteni más termékekkel is.
> Rendeltem egy Nucleo-767ZI-t meg egy másik, jóval kisebb nucleo-t, hogy
> ezeken tegyem meg az első lépéseimet.
>
> Az első nap után jelenthetem, hogy lassan ott tartok, hogy szó szerint
> fogok lépkedni rajtuk, de inkább ugrálni. Magukról a panelekről, vagy
> controllerekről amúgy nem tudok rosszat mondani (bár jót sem) mert odáig
> még nem jutottam el, hogy ilyen megállapításokat tehessek.
>
> Hanem a fejlesztő környezet... Alapvetőem CubeMX-el és System Workbench-el
> próbálkozom, az eddigi tapasztalataim katasztrófálisak. Ledvillogtatásig
> persze eljutottam, de ezt ma már nem lehet eredményként felmutatni,
> illetve, nem ez kellene hogy legyen a belépőszint, főleg nem ARM-ek esetén.
>
> A két fent említet program csomag külön-külön is egy rakás tudjuk mi, így
> nem is várható el, hogy együt jól működjenek. De hogy konkrétumokat is
> mondjak:
> A 7-esen akartam feléleszteni az ethernetet LwIP-vel, a projectet CubeMX-el
> generálva. CubeMX megcsinálta, ám system workbench-ben már nem ment a
> build, különböző fájlok hiányára hivatkozva. Kicsit keresgélve találtam
> útmutatókat, hogy az eclipse project tulajdonságaiban miket kell
> módosítgatni, hol kell "/" "\"-re cserélni, mit kell aposztrófok közé tenni
> ami jelenleg nincs aposztrófok között és hasonlók. Egyszerűbb, middleware-t
> nem tartalmazó project-ek esetén működtek is az ajánlások, de amúgy nem.
> Ma észrevettem, hogy van frissítés cubemx-hez, gondoltam nosza, hátha
> megoldja a gondomat.
> És lám, meg is oldotta. Na nem úgy, hogy most már működik minden, hanem
> úgy, hogy a nucleo board-omat eltűntették az adatbázisából. Végülis, ha nem
> generál hozzá project-et, akkor probléma sincs. Erre is rákerestem a neten,
> valaki már panaszkodott miatta az stm-nél. A tényt elismerték, véletlenül
> kimaradt, majd közölték, hogy a következő verzióba visszarakják, az ügyet
> pedig megoldottnak tekintve lezárták.
>
> Ami miatt sík ideg vagyok, az nem az, hogy a gyártó nem ad a HW mellé olyan
> szoftvert, amin 10 kattintással létre tudok hozni egy gyártásba küldhető
> szoftvert. Nem. Ilyen szoftvert nem is használnék. Szeretem magam írni
> programjaimat, viszont, megérteni a HW működését jóval egyszerűbb egy
> példaprogram segítségével mint csupán az adatlapra hagyatkozva.
> A problémám az, hogy itt vannak ezek a szoftverek amiket az stm mindenhol
> reklámoz, ígérnek valamit, amit nem teljesítenek. Nagyobb segítség lenne,
> ha inkább nem is léteznének, mert akkor nem rabolnák az ember idejét. (Jó,
> tudom hogy ezeket sem a gyártó adja, de hivatkozik rájuk) Egyébként most
> egy szűz eclipse-t fogok felépíteni az itt találhatók alapján: (
> http://gnuarmeclipse.github.io/) Így legalább tudni fogom hogy mit csinál a
> fejlesztőkörnyezetem.
>
> Hogy egy mondat erejéig visszakanyarodjak az atmel-re. Hát esküszöm
> sírvafakadok a szép emlékektől, hogy mennyire egyszerű volt az indulás az
> atmel arm-jeivel és az Atmel studióval. Letöltötted, működött. Az ASF is
> működött. Mintaprogram volt írva minden perifériára, DMA-ra, szinte az
> utolsó gpio-ra is, amik szint úgy működtek. FreeRTOS-is portolva volt és az
> is működőtt, mókolás nélkül. Dehát ez lenne a célja az eval. boardoknak meg
> a példa programoknak nem? Hogy könnyebben megértsd a vas működését. Hogy
> időt _takaríts meg_. Én eddig az stm-mel csak vesződtem. Atmelnek van
> terméke és van terméktámogatása. Az STM-nek csak terméke van. Ez volt az
> első lecke azt hiszem.
>
> Szóval ezek az első napos tapasztalataim. A változtatás jogát fenntartom,
> tekintettel az idegállapotomra és a rövid eltlet időre.
>
> Üdv:
> Zoli
Szia!
Túl vagyok egy eléggé bonyolult mérőrendszeren, hő, pára, por, wifi hálózatkezelés, rádiós kapcsolat, file kezelés, saját működés figyelése dokumentálása stb...
Használt környezet:
Eclipse Mars ide, gnu arm-el, package-kal.
Eleinte kicsit zavarosnak tűnik a doksija, de szinte mindenre van példa is az stm oldalán.
Nekem stabilabbnak tűnik a az atmel féle arduinos cuccoknál.
A berendezések egyébként 3 hónapig működtek ipari környezetben, zsákokat dobáltak rájuk meg minden.
Az elektronikai illesztésekre, megoldásokra, leválasztásokra igen érzékeny, vagyis alapos munkát kell vele végezni, de erre úgyis rájön mindenki magától.
A cubemx már egész jó, és van hozzá pythonban írt konvertáló program, korrekt leírással, ami eclipse alá tolja az egész generált projektet.
Most FreeRtos-val próbálkozom, elég érdekes, és rengeteg eszközhöz van lib is.
A cubemx a FreeRtos-t is befordítja, a forrásba.
Az eclipse kicsit küzdős, az elején, a beállítások miatt.
A nyomkövetés segger utánzat swo-val, az eclipse-ből, természetesen a feltöltés is. (A hw kínai, talán még 2000 Ft sem volt.)
Talán "túl" sok a lehetőség a kontrollerben, és emiatt felparaméterezni egy kicsit macerás míg meg nem szokja az ember.
Egyébként az eclipse alá akár arduino plugin is telepíthető.
Most ennyi!
Sok sikert!
Vass József
(Bocsi ha majd nem mindig válaszolok gyorsan, de gerincsérvvel vagyok idehaza, és nem tudok csak kb 3-5 percet ülni egyszerre.)
More information about the Elektro
mailing list