[elektro] Falcon Heavy Test Flight

umnyo umnyo at freemail.hu
Fri Feb 9 00:30:21 CET 2018


Nem nem szűk csoportokra gondolok. Lehet rosszul fogalmaztam, és nem tisztán, túlságosan előtérbe helyezve a vallási okokat.

Az emberek jelentős zöme boldogtalan ahogy a fejlett világba egyre belemászunk - sok esetben egy tehénlepényt sütögető vagyontalan egyén sokkal nagyobb és kiteljesedett belső világgal rendelkezik, mint egy mai "fejlett nyugati" ember. Nem hallott az itt szakmai listákon vitatott dolgok nagy részéről, azt se tudja mi ez, de mégis sokkal felszabadultabban él. 

Nem tudja összekötni a mai világot, technikai fejlődést általánosan elfogadott javak birtoklását az ő belső harmóniára való törekvésével. Amik nem ezekről szólnak, hanem szeretet, kölcsönösség, elfogadás, önmegvalósítás, lelki béke és számos egyéb olyan emberi vonás tevékenység és tulajdonság ami fentieknek és a mai "rohanó világ" életnek nem éppen eleme, sem életformálásban sem életérzésben és semmiben. Egyre többen vannak, akiknek nagyon nem ez kell az életben. nem a 25. mobiltelefon a legújabb androidos rendszerrel és nem a Tesla, nem az aktuális celeb az éppen futó agymosó (tisztelet a kivételnek)  tévében. Hanem a belső béke nyugalom, amit számos más úton lehet meglelni, ki így ki úgy. Saccolni nem tudom, nem is tudom, de nem kevesen vannak.

A vallás is egy ilyen irányultságot erősíthet jellemzően, de rossz példa volt igazából, nem erre akartam rámenni.

Pont a fenti "igény" miatt tudnak megjelenni a sok esetben igen komoly valóságot nélkülöző ezibigyók és angyaltanfolyamok, mert belső, lelki igény van valamire, olyanra ami nagyon nem a mostani folyamatokhoz passzol. És keresnek mást, kiutat ebből, amit sokan kihasználnak persze. Az hogy kamu, az meg az adott személyt annyira nem izgatja mert megad valami olyan belső világot, amit a jelenlegi világtendencia nem, és ettől boldog életérzése lesz.

Sikerült kicsit elkanyarodni.... No de ez innen merő filozófia, aminek nincs megoldása és nem rendezhető fizikai egyenletrendszerbe.

Attila

Szondi <szondiani at gmail.com> írta:
>
>
>2018.02.08. 20:26 keltezéssel, umnyo írta:
>>
>>
>> Az utolsó mondatra reagálnék csak, egyre többen vannak azok is akik azt mondják, hogy pont ebben a mostani világban nem tudnak lelkileg egészséges emberé válni, mert ugyan valóbban jött valami (kütyük, fejlesztések, amik rohamosan gyorsulnak) de ezek pont az ő lelki világuknak hitüknek ellene van (ez lehet akár vallási, akár "vissza a természetbe", akár önellátás jellegű kultusz akár teljesem más, belülről jövő érzéseknek köszönhetően)..
>>
>> Ők sincsenek kevesen.
>
>Persze deviáns csoportok, emberek mindig is voltak és lesznek is. Itt a 
>deviáns nem pejoratíve értendő. :)
>A zöm népesség nem maga dönt, hanem a fejük felett a hatalom. De lehet 
>ezt kompromisszumokkal és okosan is.
>Pont az említett Szingapúr is ilyen. Nincs politika, kuss van, cserébe 
>jól élsz. Ha kilógsz a sorból, kilőnek.
>Akinek ez szimpi, lelke rá. Aki meg amis akar lenni, meg kommunában 
>élni, az tegye azt. Igen, a Föld lakosságának nagy része éhezik, 
>nyomorog. Ki lehet matekozni, ha a nagy vagyonokat, értékeket 
>szétosztanák, alig picivel lenne jobb nekik, cserébe mindenki másnak 
>rosszabb lenne. Eredmény: háború. Sajnos ma ezek a lehetőségek.
>
>Üdv.:
>Anonymus
>
>
>-----------------------------------------
>          elektro[-flame|-etc]



More information about the Elektro mailing list