[elektro] rejtélyes relék
Szrnka György
szrnka at roxel.hu
Wed Nov 4 08:27:20 CET 2015
> Milyen következtetést vonsz le abból, hogy az egymás mellettiek
> meghibásodtak, az egymástól 5 raszterre levők meg nem?
>
> 2015-11-04 00:33 keltezéssel, Acs Gabor írta:
> > Gondolod, hogy azok a kis bigyók számottevő mechanikai
> csatolásra képesek?
> >
> >
> > Gábor
Úgy látom, nem sikerült érthetően leírnom az elhelyezkedésbeli
különbséget. Megpróbálom még egyszer:
- a betegek úgy ülnek egymás mögött, mint a tandem bicajosok,
tehát vonalban, így a mágneses terük sorosan kapcsolódik, már
amennyire tud.
- a jók pedig úgy ülnek, mint a margitszigeti bringóhintósok,
azaz párhuzamosan egymás mellett. Ha mágneses csatolásban
gondolkodunk, akkor ez utóbbi helyzet nyilván kevésbé gázos.
Az 5 raszter a középvonaluk között értendő, tahát azok sincsenek
igazán távol egymástól.
Minden relé precíziós foglalatban ül, a mechanikai
egymásrahatásban én ennélfogva sem hiszek.
Az öregedés -> zsugorodás viszont elképzelhető, mert a készletből
elővettem 6 db szűzet, és 2 szakadt volt köztük !!!
A panelen is volt már korábban szakadt, de azt más oknak
tulajdonítottam (eddig). A másik panelhez a napokban fogok
hozzáférni.
kösz, üdv, szr
More information about the Elektro
mailing list