[elektro] Trafi - kamerazóna.
Xorn
toth.endre at gmail.com
Tue Jan 6 12:41:45 CET 2015
Ma elvoltam a városban kicsit. Másfél óra alatt kb. minden 5-10
percben láttam olyan szabálytalanságot, ami már egy rendőrnél is
kiverné a biztit, ha arra járna éppen, ha lenne egy a közelben. Most
nem az index nélküli sávváltás kategóriájára gondolok, hanem pl.
olyanra, hogy a Váci útról simán befordul jobbra a Déryné közbe a
lámpánál, a 3 sávos útról. Pedig ott szabályosan is lehetne jobbra
fordulni, ha lemenne egy sarokkal korábban a szervizútra. Csak hát ott
ugye van egy 30-as tábla meg két fekvőrendőr, ő meg siet, és a
futóművét is félti... Az meg kit érdekel, hogy amikor majdnem állóra
fékez, akkor mögötte a 70-es, 3 sávos úton visszatorlódik az egész
szélső sáv, ami az Árpád-hídra menne Buda felé, vagy hogy esetleg
hátul még össze is koccannak ketten, ugyebár.
Ugyanitt a múltkor az Árpád-hídról lefelé jövet látom, hogy a fickó
leparkol a járdáról, és azzal a lendülettel be elém a külső sávból,
majd 180 fokos kanyarral sávokon, árkon-bokron át durr balra el Újpest
felé fel a felüljáróra.
Egyszerűen az emberek egy elég jelentős része nemhogy nem tart be
semmilyen szabályt, hanem szó szerint azt csinálja, amit a pillanatnyi
jókedve diktál. És nem csak a 20+ millió Ft-os járművek "törvények
felett álló" tulajdonosai, hanem szó szerint bárhol, bárki. Az a
mondás is rég jelentését vesztette, hogy az anyját is kilóra... Ma már
2 másodperc vélt előnyért is örülhetsz, ha nem az életeddel fizetsz
egy ilyen öntörvényű barom ténykedése miatt.
Best regards,
Andy
2015-01-06 8:26 GMT+01:00 Ábrahám Gábor <agabor2 at freemail.hu>:
> Mindig vannak, akik szeretnek gyorsan autózni.
> Ők általában úgy gondolják, hogy ők nem mennek gyorsan.
>
> A sebesség mérés, és a bírságolás szerintük csak pénzbeszedés.
> (Nem a hónapok óta kint felejtett, rég értelmét vesztett korlátozó
> tábla mögött, a bokorban bujkáló rendőrökről van szó, nem miattuk
> szoktak lézerblokkolót felszerelni.)
>
> Részemről támogatom, ha az összes blokkolóst, zavaróst, rendszám
> festőt megbüntetik. Nem díjazom, ha egyesek úgy gondolják, hogy
> rájuk nem vonatkoznak a szabályok, csak a többiekre.
>
> Arról, hogy a gyorshajtás csak hülye pénzbeszedés, és semmi köze
> a balesetekhez, legjobb megnézni az objektív felelősség első öt évét.
> Hova vezet, ha egy kicsit nehezebb kibújni a büntetés alól.
>
> "Tény, hogy a közigazgatási bírságolás rendszere jelentősen hozzájárult a
> hazai közlekedésbiztonsági sikerekhez, melyek különösen a balesetben
> meghalt személyek számában mérhetők. 2008. óta hazánkban a
> személysérüléses közúti balesetek száma 27,3 %-kal, míg a balesetben
> meghalt személyek száma több mint felével, 51,3 %-kal csökkent."
>
> <http://hungarokamion.hu/2013/02/24/ot-eves-az-objektiv-felelosseg/>
>
> Ez persze már etc téma.
>
> Gábor
>
> ----- Eredeti üzenet -----
> From: L. Pásztor
> Sent: Monday, January 05, 2015 10:16 PM
> To: elektro at tesla.hu
> Subject: Re: [elektro] Trafi - kamerazóna.
>
> A gyakorlatban tobbfele jogszabalyt hasznalnak a sunok.
> Pl. Laser jammer eseten rendorseg informatikai v szamitastechnikai rendszer
> akadalyoztatasa all fent, ami esetek egy reszeben be is jon neki, de ez
> ugyved-fuggo. Mivel a Gyorshajtasbol szarmazo kozigazgatasi birsag az
> allamnak evi 14 milliardos (!) biznic, igy biztos ami biztos krealtak egy
> ujat, egy altalanosat, amibe szukseg eseten minden mas is belefer. Ez a
> rendori munka akadalyoztatasa. Konkret buntetesi teteleit fejbol nem tom, de
> tudom, h sulyosabb esetben szab.vesztes is jarhat erte.
>
> Ha tehat valaki jammer-el, vagy spary-zik, akkor ket eset lehetseges:
> - Ha telepitett trafi fenykepez, akkor a hasznalhatatlan kepet Szombathelyen
> v Nyiregyhazan valamelyik minimalber koruli alkalmazott 1szeruen kidobja
> oszt annyi. Van mellete sok masik ...
>
> - Ha ut szelen leselkedo sun azt latja a traffin h az kiirja h Jammed (mert
> soxor kiirja) akkor vagy lusta nenozva utana menni, vagy nem lusta.
> Elofordul h nem lusta, mert a trafizas a rendorok kozott is megvetett
> tevekenysegnek szamit, es ugye belephet a szemelyes bizonyitasi keszszer v
> egy kis fontoskodas vagy mas munkakorbe valo atkerules, etc.
> Ha utanad megy, akkor egy kozuti gepjarmu ellenorzes cimen megallit, es
> megnezi a rendszamot es forgalmit. Ha mindketto azonos es szemre olvashato
> akkor elenged, mert ha az, akkor hiaba spray-zett, az o szamara nagyon
> bonyolult lenne ezt ott bizonyitani, tehat inkabb elenged, mivel a
> bizonyitas ebben az esetben az o feladata lenne.
>
> Egyebkent Ma a HU rendorseg csak a konnyebb ellenallas iranyaba mozdul el,
> igy pl. nagyon ritka ha kulfoldi rendszammal buntetnek valakit ugyanezert. A
> tortenet az allam altal megrendelt es elvart (!) evi 14 milliardrol szol, a
> biztonsagrol valo papolas, stb es a tobbi csak hulye duma. Ezert vettek
> ennyi traffit, mert jo beruhazas az allamnak, mikozben sok rendorsegi
> alkalmazott 2015-ben 50-60Hz-es 13-14 collos CRT monitor elott ul, sajat
> iroszert, Wc papirt, stb. visz be. (Es ez nem vicc !)
>
> ----------------------
> L. Pasztor
> ----------------------
>
>
> Sent from my iPad
>
>> On 05 Jan 2015, at 22:04, Fábián András <info at fandi.hu> wrote:
>>
>> Ezek után ezt be merné vállalni valaki, ha egyáltalán élből nem kamu?
>> Persze ha "tetten érnek", következmények vannak a jogszabály alapján:
>>
>> http://infonaplo.blogspot.hu/2009/07/traffipax-kontra-photoblocker-spay.html
>>
>>> -----Original Message-----
>>> From: elektro-bounces at tesla.hu [mailto:elektro-bounces at tesla.hu] On
>>> Behalf Of Hofferek Attila
>>> Sent: Monday, January 05, 2015 8:31 PM
>>> To: elektro at tesla.hu
>>> Subject: Re: [elektro] Trafi - kamerazóna.
>>>
>>> A jogban az szerepel, hogy ne tegyél, fújjál, kenjél, gondolj, képzelj,
>>> fantáziálj rá semmit, még ha az átlátszó, akkor se.
>>>
>>> 2015.01.05. 20:05 keltezéssel, Szlifka Tibor írta:
>>>> Szó sincs felületkezelésről. Ráadásul a jogban nem szerepel a
>>>> fényvisszaverő képessége a rendszámtáblának.
>>>
>>> --
>>> Hofferek Attila
>>>
>>> -----------------------------------------
>>> elektro[-flame|-etc]
>>
>> -----------------------------------------
>> elektro[-flame|-etc]
>
> -----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
>
> -----
> A(z) üzenetben nem található vírus.
> Ellenőrizte: AVG - www.avg.com
> Verzió: 2015.0.5577 / Vírus adatbázis: 4257/8874 - Kiadás dátuma:
> 2015.01.05.
>
> -----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
More information about the Elektro
mailing list