[elektro] off : vegyeszet
jhidvegi
jhidvegi at gmail.com
Fri Apr 24 12:53:58 CEST 2015
Szabó Zoltán wrote:
> Én sem használok semmit, nálam a Lidl-ből vásárolt egér kezdett így
> vedleni és ragadni, egy év fiókban töltött év után.
Persze, ez egy másik jelenség. Egyes gumi- és műanyagfélék maguktól rohadnak
szét.
Környezetvédelem. :-) Vannak azok a fajta reklámszatyrok is, amik direkt így
vannak készítve és hirdetve. Egy idő után atomjaira hullik. Az általad említett
viszont simán hiba.
És hogy kicsit az elektronika területére is visszakanyarodjak: Minap szétkaptam
egy rádiót, aminek az volt a baja, hogy lassan de határozottan egyre torzabban
szólt, a végére már szinte érthetetlen volt a beszéd. (Nem én hallgattam).
Meghökkentett, amit találtam: ez philips szerkezet, és a nyákokon használtak egy
ragacsot, amivel nem is tudom, hogy tényleg alkatrészeket akartak-e rögzíteni,
vagy a tervezett avultatás része lenne. Sötét, étcsoki színű volt a ragacs, és
ahol ellenállásokra meg effélékre nyomták (szerintem teljesen indokolatlanul),
ott egyszerűen nullára elrohadtak az alkatrészlábak. 5 ilyet találtam, ebből 4
rohadt szét csak annyira, hogy legalább megsaccolni lehetett a maradék csíkok
alapján, hogy mekkora ellenállások lehettek, illetve egy dióda, aminél csak
mázli, hogy nem zener, mert azt nem lehetett volna már lenézni róla. Egyet
abszolút nem tudtam semennyire leolvasni, azt kihagytam. A szerkezet megjavult.
Hogy mi a frász lehetett ez a trutyi, ami alatt elrohadtak az alkatrészlábak,
néhol maga az alkatrész is, arról fogalmam sincs.
Másik hasonló jelenség, ezt én követtem el: Rádiós csengő, kültéri egység.
Elemcsere, és némi lemosás után úgy döntöttem, hogy belakkozom a nyákot, hátha
sokkal tartósabb lesz az időjárással szemben.
Lakk: sima nitrolakk.
Eredmény: néhány év után nem szól a csengő. Rávettem magam, hogy szétszedem, hát
ledöbbentem. A lakk felvált a felületekről, alatta minden jól szétrohadt, rezek
megzöldültek... Nilván ez a lakk messze nem alkalmas ilyesmire, de hogy ennyire
nem, arra nem számítottam. Ezt a csengőt nem sikerült feléleszteni.
hjozsi
More information about the Elektro
mailing list