[elektro] Elavult számítógépek?

potyo potyo.ada at gmail.com
Wed Sep 24 18:49:49 CEST 2014


Ugyanez volt előző cégnél. Kezdetben volt két webszerver, két
adatbázisszerver, két asterisk, meg ami még kellett, mind külön fizikai
gépeken. Mindegyikben ott figyel az erős CPU, a sok RAM, mert csúcsban
szükség van rá. Aztán ez le lett cserélve egyetlen fizikai gépre (igazából
kettőre, amik mindig szinkronban vannak, és egyik kiesése esetén átveszi a
másik), amin futott 10+ virtuális szerver. Mert ugye tipikus, hogy a
webszerver számol valamit, majd adatbázisból kér valamit, megint számol,
megint kér, majd ment adatbázisba, stb. Ha időben nézzük, egyszer egyik
használja a procit, máskor a másik. Teljesen logikus, hogy akkor két proci
50% kihasználtságú futtatása helyett elég egyetlen proci is, és az mehet
100%-on. Ez még így akár egy operációs rendszeren is el tudna futni, de nem
okvetlenül jó ötlet kirakni internetre az adatbázisszervert, ezért vannak
létrehozva a virtuális szerverek, és így gyakorlatilag egyetlen erősebb
fizikai gép ellátja 3-4-5-6 másik gép szerepét, az összesített
áramfogyasztás és beruházási költség és karbantartás töredékéért. Na meg
kell valami feladatra egy gyengébb gép, hát adunk neki 128MB RAM-ot, néhány
százalék procit, csak egy plusz IP címet kell igényelni, és meg is vagyunk,
gyakorlatilag nulla költséggel tudunk egy kis gépet beüzemelni. Vagy
fejlesztésre, tesztelésre, valaminek a kipróbálására szintén néhány
kattintás, és van egy gépünk, és nem az éles gépeken csinálunk bármit - ha
elcsesztünk valamit, maximum újrahúzzuk a virtuális szervert, és
folytathatjuk, ahol előzőleg tartottunk.

Attól meg a falra mászok, mikor pl. egy központi fűtés szereléssel
foglalkozó cég nekiáll email szervert üzemeltetni az irodában egy lakossági
internetkapcsolaton. Az a gép több áramot megeszik, mint amibe a google
apps vagy bármi más előfizetés kerül, de nekik az kell, mert a felhő az nem
biztonságos... Bezzeg pl. a Kempinski hotel számára elég biztonságos a
google apps...

2014. szeptember 24. 17:46 SZIGETI Szabolcs írta, <szigiszabolcs at gmail.com>:

> Hali!
>
> Részben igaz. Mondok egy egyszerű példát. Cégednek van 2 szervere. Egy file
> szerver meg egy levelező. A példa kedvéért az egyik legyen a Linux,  másik
> Windows. Most ez két vason fut. Általában mindkettő 25% CPU-t használ, de
> néha felmegy 80%-ra, mondjuk munkaidőben.
> A cloud alapja a vitrualizáció. Mit lehet csinálni? A két gépre egy
> megfelelő hypervisort telepíteni és a két rendszert virtuális gépben
> futtatni. Terhelés nélküli időben ez futhat egy gépen és még marad egy fél
> szervered, amire még tehetsz valamit. Ha elkezd terhelődni, akkor a cloud
> management szoftver beizzítja a másik gépet és a mondjuk az egyik virtuális
> gépet átrakja ide és ott működik tovább. Este aztán visszamegy az eredeti
> helyre és az egyik fizikai gép lekapcsolható.
> Itt hiába nölvesz hatásfokot, alaphelyzetben mindig 2 fizikai gép kellene.
> Most ugyanezt el lehet képzelni több ezer géppel, több ezer felhasználóval.
> Ez persze nagyon egyszerű példa volt, lehet más szinten a virtualizáció
> (pl. nem virtuá.lis gépeket, hanem webservice számítási kapacitást kapsz
> stb.), lehet virtualizálni CPU-t, tárhelyet, hálózatot. De alényeg
> mindegyikben az, hogy te mondod meg, hogy mennyire van szükséged és annyit
> fogsz kapni (és számlázni). Ez sokszor nagyon jól jöhet. Csináltam olyat,
> hogy az idő nagy részében egy webes alkalmazás ketyegett az EC2-n, az
> amazonnál, de kéthavonta egyszer kellett nagy adatfeldolgozást csinálni.
> Semmi mást nem tettünk, mint ilyenkor pár napra igényeltünk (automatizálva
> persze) még pár tucat CPU-t meg plusz sávszélességet. Ennyi szervert
> hosztolni nagyságrendekkel több lett volna, és ráadásul az év nagy részében
> csak üresen ketyegtek volna.
>
> Minden nagy cloud szolgáltatónál van ingyenes próba, javaslom akár az
> Amazonnál, akár a Softlayernél, akár a Microsoftnál regisztrálj egyre és
> nézd meg, hogy mire képes. vagy csak nézd meg a szolgáltatásokat  Ne az
> Office365 vagy az iCould alapján ítéld meg magát a technológiai alapokat.
>
> Szabolcs
>
>
> 2014. szeptember 24. 17:20 hg12345 írta, <hg12345 at freemail.hu>:
>
> >
> >
> >
> >
> > A szerver teremben hatásfokot javítani csak pénz kérdése, az újabb
> > eszközök egyre jobb hatásfokkal dolgoznak, a programok is odafigyelnek
> > erre, manapság. A veszteségi energia is felhasználható vagy egy része
> > visszanyerhető.
> >
> -----------------------------------------
>           elektro[-flame|-etc]


More information about the Elektro mailing list