[elektro] gaz van
Skandar Graun
sgraun at gmail.com
Thu Sep 4 07:32:06 CEST 2014
Köszi.
Akkor már csak azt nem értem, hogy ha egy féléves adag volt tavaly a
tározókban, miért mondták a szakértők, hogy az napokra elég.
Most nem veled kötözködök, tényleg nem értem.
2014. szeptember 3. 23:40 Kovács József írta, <kj at faldeko.hu>:
>
> 2014.09.03. 21:43 keltezéssel, Skandar Graun írta:
> > A 7,3-at honnan vetted?
>
> Ezt írja a sajtó...
>
> Meg ezt is, miszerint egész évre is elég cirka 9 milliárd m3.
>
> KJ
>
> ------
>
> A nyilvántartások alapján évek óta csökken a gázfogyasztás Magyarországon.
> Tavaly a teljes, az ipari fogyasztókkal együtt számított hazai
> felhasználás mintegy 9,22 milliárd köbméter volt,
> míg egy évvel korábban 10,24 milliárd köbméter gáz fogyott.
> Öt évvel ezelőtt, 2008-ban az összes magyarországi fogyasztás még 13,49
> milliárd köbmétert tett ki.
>
> A lakossági felhasználók gázfogyasztása is folyamatosan csökken.
> Az adatok szerint az egyetemes szolgáltatásban résztvevő lakossági
> fogyasztók
> 2012-ben 3,2 milliárd köbméter gázt használtak, 7 százalékkal
> kevesebbet, mint az előző évben,
> míg az öt évvel korábbi fogyasztástól ez 20 százalékkal maradt el.
> A gázfogyasztás alakulását az időjárás mellett más tényezők, például
> az egyre tudatosabb lakossági felhasználás is befolyásolja.
>
> ------
>
> > Mert ha a 40%, azaz a mostani érték a tavalyi botrány alapján napokra
> elég,
> > akkor a 7,3 egy hétre.
> > Így valahogy nem kerek az áthidalási idő.
> > Egyébként szerinted egy gázhiány esetén a nyugat mennyi gázt fog nekünk
> > adni a saját tartalékából?
> >
> >
> > 2014. szeptember 3. 21:38 Kovács József írta, <kj at faldeko.hu>:
> >
> >> Az imént matekoztam...
> >> Láthatod nincs vész.
> >>
> >> KJ
> >>
> >> 2014.09.03. 21:16 keltezéssel, Skandar Graun írta:
> >>> Tényleg? Akkor hogy olvasol?
> >>>
> >>> " Tavaly novemberben
> >>> <
> http://gepnarancs.hu/2013/11/a-gaztarolok-feltolteset-koveteli-az-mszp/
> >>> amiatt
> >>> kisebb botrány tört ki, hogy kiderült: a töltöttségi szint alig 40
> >>> százalékon áll, és kellő utánpótlás híján nem hetekre, hanem csupán
> >> napokra
> >>> volna elegendő a tartalék."
> >>>
> >>> 40% napokra elég. Most épp akörül áll a tárazás. Szóval? Ráadásul
> kettőt
> >>> bezártak.
> >>>
> >>>
> >>> 2014. szeptember 3. 21:10 Kovács József írta, <kj at faldeko.hu>:
> >>>
> >>>> Ami itthonra várhatóan elég is.
> >>>>
> >>>> Exportra viszont nem nagyon lesz mód, mivel, mindenki betárolt már.
> >>>>
> >>>> KJ
> >>>>
> >>>> 2014.09.03. 21:04 keltezéssel, Skandar Graun írta:
> >>>>> A Magyar Földgáztároló Zrt. nyilvános készletadatai szerint a hazai
> >>>> tárolók
> >>>>> töltöttségi szintje 39,3 százalék.
> >>>>>
> >>>>>
> >>>>> 2014. szeptember 3. 21:03 Skandar Graun írta, <sgraun at gmail.com>:
> >>>>>
> >>>>>> Tényleg...
> >>>>>>
> >>>>>>
> >>
> http://vs.hu/kozel-90-szazalekos-toltottsegen-az-europai-gaztarozok-0902
> >>>>>> 2014. szeptember 3. 21:00 Skandar Graun írta, <sgraun at gmail.com>:
> >>>>>>
> >>>>>> A többit bezárták, miután kifizettek érte egy vagon pénzt.
> >>>>>>> Legalábbis kettőt az öt megvásároltból.
> >>>>>>> Tényleg nagy üzlet.
> >>>>>>>
> >>>>>>>
> >>>>>>> 2014. szeptember 3. 20:59 Benedek I. írta, <renyta at t-online.hu>:
> >>>>>>>
> >>>>>>> Már írtam korábban, a három legnagyobb magyar gáztározó, fel van
> >>>> töltve!
> >>>>>>>> A többiről nincs infóm.
> >>>>>>>>
> >>>>>>>> bi
> >>>>>>>>
> >>>>>>>> Cser Tamas wrote:
> >>>>>>>>
> >>
> http://tv2.hu/musoraink/tenyek/157368_2-3_honapra_eleg_a_gaztartalek.htm
> >>>>>>>>> 1 órával ezelőtt ... Két-három hónapra elegendő a magyar
> >> gáztartalék,
> >>>>>>>>> ezt mondták szakértők a Tényeknek. Vagyis, ha Oroszország elzárná
> >>>> vagy
> >>>>>>>>> Ukrajna ...
> >>>>>>>>>
> >>>>>>>> -----------------------------------------
> >>>>>>>> elektro[-flame|-etc]
> >>>>>>>>
> >>>>> -----------------------------------------
> >>>>> elektro[-flame|-etc]
> >>>> -----------------------------------------
> >>>> elektro[-flame|-etc]
> >>>>
> >>> -----------------------------------------
> >>> elektro[-flame|-etc]
> >> -----------------------------------------
> >> elektro[-flame|-etc]
> >>
> > -----------------------------------------
> > elektro[-flame|-etc]
>
> -----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
>
More information about the Elektro
mailing list