[elektro] fázisátkapcsoló

Cser Tamas maguspr53 at gmail.com
Tue Nov 4 21:01:08 CET 2014


jhidvegi <jhidvegi at gmail.com> írta, 2014. 11. 04.:
> Pataki István wrote:
>> Amikor utoljára (3 éve?) érdeklődtem az ELMŰ-nél, akkor azt mondták,
>> hogy csak meghatározott eszközök köre és gyári fix rákötéssel
>> használható. Tehát a villásdugós mosógépről hiába vágod le a dugót és
>> kötöd be dobozba, az nem fix bekötéssel lett gyártva. Szerintük erről
>> szól a szerződés.
>
> Ez jogilag mind lehet, hogy okés.

1984-ben költöztünk a faluba, a korábbi tulajdonos nem szereltetett
éjszakait, és 2003-ig valahogy mi sem éreztünk nagy ingert a távkapcsolt
villanybojlerre, pedig addig még akár lett  volna rá beruházni

akkor dugtam be a villásdugót, amikor akartam, mehetett akár éjjel-nappal
egy tarifáról, ma is akkor kapcsolom be, amikor akarom.

persze ennek ára van, de a kötöttséget (csak völgyben) nem komálom.

villanykommandó már járt nálunk 3szor, ( az elsőt ellenőrizte a második,
mert az első nem talált támadási pontot, aztán a másodikat ellenőrizte
a harmadik, mert a második sem talált, aztán a harmadik sem talált
áramlopásnyomot, pedig volt a méretlen szakaszon szigetelenlenség is,
amire akár rácsippenthettem volna, ha megtágult volna a lelkiismeretem )

> Ellenben míg régen max hőtárolós kályháknál meg villanybojlereknél
> alkalmazták a
> módit, mára már sok, elég nagyértékű cuccos is ilyen módú használata lenne
> indokolt. Ezeket meg fixen a hálózatra kötni a villámcsapás akár közvetett
> károsító hatásának kitéve van akkora érv, hogy letojja bárki az előírást. A
> fixen bekötött holmikat is meg lehet védeni a villámok kártevése ellen, csak
> az
> a védelem egy ház árával vetekszik, a konnektorból való kihúzás meg ingyen
> van.



> hjozsi
>
> -----------------------------------------
>           elektro[-flame|-etc]



More information about the Elektro mailing list