[elektro] lapos kontra kerek

Webkonyvek webkonyvek at gmail.com
Tue Nov 4 12:45:54 CET 2014


Hello Kiss Gabor!

> A kérdésem értelme egyébként az, hogy amikor körkeresztmetszetű
> kábelhez akarok dugót venni, de a sarki boltos arról még sosem
> hallott, hogy kerülhetem el, hogy rám sózza a lapos dróthoz valót.

Ez egy jó kérdés.
Mivel átlátszó a dugó, meg egyébként is apró, nehéz ügy.
Talán ha vennél egy ilyet, meg egy olyat, és ránéznél
a különbségre, hogy még a boltban eldönthetsd, hogy
épp át akarnak-e verni.

Valamint azt is ki kellene próbálni, hogy a gyakorlatban
mennyit számít a két dugó különbsége.
Lehet, hogy semmit.

Ami nekünk a cégnél van plug, az állítólag sodrott érhez való.
Merthogy ez az olcsóbb.
Ellenben UTP-ből eddig én még csak merev kábelt láttam.
Legalábbis raktáron sosem volt sodrott.
Gyakorlati tapasztalatom szerint minimális a hibás dugó.
Már úgy értem, hogy olyan, amit idővel újra kellett plugozni.

Érzésem szerint a 10 év alatt látott néhány hibás sem
a plug kábel viszonyból származott, hanem beteg fogóból.
Mikor már nagyon nem bírtam összenyomni a fogómat,
kicseréltettem. Az első vagy hat helyen el volt törve!
Aztán persze jöttek jobb fogók, de azoknak meg más
kehük van. Beléjük kúszik álnokul a megblankolt vezeték
leeső darabja, aztán úgy beleszorul, hogy művészet kiszedni.

    Géza






More information about the Elektro mailing list