[elektro] bejgli

[jhidvegi]

Benedek I. wrote:

> Nem kell lazítani, maga a meló ellazít. Na, kivéve néhány ritka

Természetesen akárhogy is lehet élni, egyéni döntés kérdése. Azért másokon azt 
látom, hogy ha elmennek időnként pl a bahamákra (az imént jött szóba), vagy 
akárhova, ahol jól érzik magukat, akkor jelentősen feltöltődve startolnak újra. 
Szóval ez egy spéci módi, nem akárkinek való, hogy az egész életet 0-24-ben a 
melóval tölti, meg hát alszik-eszik-...szik.

> bármi. Szóval nekem ez szórakozás. Aztán lehet, hogy beledöglenék, ha
> egyszer nem tudnék semmit csinálni. Remélem nem lesz rá példa.

Nem dögölnél bele, de remélhetően nem lesz benne részed.
Nekem volt, kibírtam. A kényszer eü szabadság a legszarabb, főleg, ha kórházban 
tölti az ember.

> Na igen, ennek a lehetősége nekem is áll, igaz, nem lakótelepen (bár
> ki tudja, még az sem lehetetlen), a nyugdíj meg már ketyeg egy jó
> ideje. Nem vagyok egyedül, de ez sem végleges állapot, tudom. Szóval
> nem jó nagyon mélyen belegondolni a lehetőségekbe. Mindegy, fel a
> fejjel, amíg van. Oszt maj' megláttyuk.:)

Az a módi, amire ezt válaszoltad, nálad nem áll. Én laktam lakótelepen, meg 
bérelt lakásban, meg albérletben, hát valami baromi xar olyannak, aki mindig 
valamin töri a fejét, és meg is szeretné csinálni. Totál depis lettem tőle, 
pedig nem egyedül csináltam, és akivel, azzal jó volt.

Neked csak az lehet a problémád, hogy vagy eü-ileg válsz valameddig 
munkaképtelenné (ez kibírható, ha van visszaút), ha végleg, azt nem ismerem még, 
de én akkor be fogom fejezni az egészet. A másik gond az lehet, ha valamiért 
végleg elmaradnak a vevők. Ezt sem ismerem még, és ha ez következne be, akkor is 
befejezném. És ez nem nagy gond, ha az ember már elég oxigént használt el a 
légkörből légzéssel. :-)

Jó duma szokott lenni az öngondoskodásnak az a része, hogy anyagilag okés legyen 
akkor is, amikor már az ember nem tud dolgozni. Na de olyan része nincs az 
öngondoskodásnak, hogy elvegetálni a végsőkig valami rohadtul xar állapotban, 
ami szerintem méltatlan egy tevékeny emberhez. Valahol ott van a határ, amikor 
az ember a saját seggét se tudja kitörölni, vagy etetni kell, vagy a fájdalmak 
elviselhetetlenek, és esély sincs rá, hogy elmúljanak, vagy mittudomén, biztos 
vannak még fokozatok. Ezek azok, amikkel az épek nem számolnak, amikor a 
jövőjüket tervezgetik. Sőt, még olyan alapvető dolgokkal se szokás számolni, 
hogy beférek-e a fürdőszobába kerekesszékkel, vagy fel tudok-e menni a lépcsőn. 
Neked ez utóbbi nem probléma, ha jól gondolom. De gyanús, hogy véletlenül 
alakult így, nem ebben a gondolatkörben.

Nna egy kicsit borongósabbra sikeredett az egész.

hjozsi