[elektro] Puffer > belső hőszig.
umnyo
umnyo at freemail.hu
Mon Dec 30 21:38:05 CET 2013
VAn kifejezetten vakolható, kültérre, nekem a Rockwool RP-PT ment fel
A maszk csuda dolog, nekem is van. Ráadásul egy 3M-es drágább is, cserélhető betéttel, meg egy másik is. Pontos típust nem néztem, az egyik kifejezetten bringás - azaz magas igénybevételre levegő és páracsere szempontjából (mondjuk ez utóbbi nem kifejezetten kőzetgyapotra).
A bajom vele, hogy 1-2 órát még eldolgozgatok vele, de napi 12 órába már nem megy :-(. Öcsém se bírta, másfél óra után ledobta. Bepárásodott, berohadt alá. Pedig van rajta elvileg erre is okosság, de a gyakorlatban nem működött.
Biztos van jobb is, akkor azt hittük, ez jó lesz (munkavédelmi boltban vezzem, előtte katalógusból kínézve a neten, mire is kell). de mivel nem használt akkor úgy kellett felrakni, mert még votlak velünk öten, és nem mondhatom a barátoknak, hogy fiúk, nem jó a maszk, jövő héten újra ugyanítt.
Meg különben is, félig kész volt már a bográcsgulyás ;-).
Mindegy, túl vagyokr ajta, de azt senkinek nem kívánom ami utána napokig belőlem kijött - főleg tüdő és torok vonatkozásában.
"Fekete Róbert" <frobi at harden.hu> írta:
>hát sok másból én már megtanultam
>van 3M -es légzőmaszkom kifejezetten ilyen olcsó szűrővel szerelve, ami
>az apró szöszök kiszűrésére van nem pedig a vegyi anyagokéra
>no én ezt használom, sokan kiröhögnek érte amikor látnak benne melózni,
>de mivel kényelmes viselet és nem köpöm ki a tüdőm az ilyen cuccoktól
>mint a kőzetgyapot.. egyértelmű hogy használom
>ára meg... valami 4-6e környékén volt a maszk meg hozzá 1-2e a szűrő, a
>maszk örök élet a szűrőt meg tudod cserélgetni
>
>
>a közegyapotról meg.. direkt azért írtam lépésállót!, csak azt raknék
>falra mást nem, de fel tetőtérbe se mást!
>
>2013-12-30 19:24 keltezéssel, umnyo írta:
>> A vakolható kőzetgyapot állaga azért igencsak más. Ez nagyon tömör, jó nehéz, és kb. olyan a felületi kemyénysége mint egy lépésálló cellnek.
>>
>> Simán lehet vágni fűrészlappal, és közben simán szívod be az elemi száljait a tüdödbe.
>>
>> A viszketés volt a legkisebb baj egyébként..... Az a többi mellett eltörpült. Amikor napi 12 órában ezt raktuk, a viszketést már észre sem vettük a többi mellett.....
>>
>> Attila
>>
>> kingkey at t-online.hu írta:
>>>
>>>
>>> Üdv!
>>> A kőzetgyapot maga a halál...:}}
>>> Azt mondják, abban aztán állat nem lesz.
>>> Nekem a házhoz ( C-200 volt a neve, könnyűszerkezet,
>>> Betonyp, mifene) a tetőtérhez volt pár köbméter 5 centi
>>> vastag.
>>> Háát, kb 2 köbméter egér volt benne, mikor használtuk
>>> volna, mi meg vakaróztunk 2 hétig...:}}
>>>
>>> Gyula
>>>
>>> -----------------------------------------
>>> elektro[-flame|-etc]
>>
>> -----------------------------------------
>> elektro[-flame|-etc]
>>
>
>-----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
More information about the Elektro
mailing list