[elektro] Dolgozgat a nyákgyár

Acs Gabor levlista at e8e.eu
Mon Apr 22 12:53:00 CEST 2013


Ádám+Péter, nem tudom hogy ez jogilag hogy van, elmondhatom-e itt a 
nyílt levlistán. Írtam nekik egy levelet, amiben kértem tőlük 
állásfoglalást, majd meglátom mit válaszolnak, és attól függően pl. 
megmondom, az ABC hanyadik betűjével kezdődik, vagy valami ilyesmi.

Amúgy azt gondolom, ez tényközlés, nem hitelrontási szándék van mögötte, 
kérdezték, válaszolok.
Most már 3 pesti gyártótól van fényképem hasonló színvonalú munkáról, 
illetve a negyediktől itt van a polcon egy paszamaszk, amin a TQFP nem 
minden lábát sikerült kilukasztani. Ha úgy döntenénk, hogy nem 
szégyenlősködünk kimondani a neveket, talán minden gyártatónak előnyére 
szolgálna, tudná hogy kinél mire kell odafigyelni.

Múltkor valaki már megnevezte a Nyákexpesszt, náluk én még eddig nem 
dolgoztattam.

Az esetemben említett céggel emberi -szubjektív- okok miatt kicsit nehéz 
szívvel dolgoztattam eddig, de úgy voltam vele, hogy az E-teszt miatt 
megéri, legalább ilyen jellegű gondok nem lesznek, mint most.



Gábor


2013.04.22. 8:18 keltezéssel, Tóth Péter írta:
> Ez engem is érdekelne, mert én mindig magam csinálom a paneleket és
> megérett 1-2, amit már érdemes lenne legyártatni.
> Jó lenne, ha megúsznám az "egyszer gyártatok ,akkor is sz at ar lett"
> életérzést! ;-)
>
> ToPe
>
> 2013.04.22. 6:57 keltezéssel, Adam Huszar írta:
>> Lehet tudni, hogy ez melyik gyártó volt?
>>
>> Ádi
>> -----------------------------------------
>>             elektro[-flame|-etc]
>>
> -----------------------------------------
>            elektro[-flame|-etc]
>



More information about the Elektro mailing list