[elektro] Hosszú motor kábel

jhidvegi jhidvegi at gmail.com
Thu Apr 12 12:32:35 CEST 2012


Az egész témánál arra kell nagyon ügyelni, hogy ha jól el is indul, hogy ha az 
üzemi fesz jelentősen lecsökken a névleges alá, miközben a motorteljesítmény a 
nevleges körül marad, akkor könnyen leégés lehet a következménye.

Volt egy kompresszorom, ami így égett le hosszabbítóról járatva.

Ha mérhetően előáll ez a jelenség, tehát forrósodik a motor, kicsi a fesz, akkor 
célszerű valami autotrafóval vagy ilyennek bekötött kisebb trafóval megnövelni. 
Inkább több legyen, mint kevesebb.

A dolog hátterében az van, hogy a billenőnyomaték, meg a görbe érdemi része a 
fesz négyzetével arányos. Vagyis a szlip se arányosan nő meg, ha kisebb a fesz. 
A hőfejlődés a forgórészben meg a szlip és a nyomaték szorzatával arányos. Ha a 
terhelés megvan (pl szivattyú ugyanolyan vízmagassággal), akkor a durván megnövő 
szlip miatt a forgórész melegszik sokkal jobban, ami az ugyanolyan saját 
hőterheléső állórészt szétmelegíti belülről.

Fesznöveléskor ugyanezért javulnak a viszonyok mindaddig, míg annyira meg nem 
növeljük a feszt, míg a motor vasa telítésbe nem akar menni, és emiatt a 
gerjesztőáram túl nagyra nem nő.

Mivel a hálózatokon nem ritka, hogy 230 helyett 240-250V a fesz (legutóbb is 
találtam egy helyet, ahol csaknem 250V-ot mértem) a motorokat úgy méretezik, 
hogy ettől még ne szálljon el. Tehát benne van a tartalék, de igazán csak ebben 
az irányban. A névleges terhelés táján persze. Kisebb terheléssel lehet 
alacsonyabb feszről is járatni.

hjozsi 



More information about the Elektro mailing list