[elektro] nagyteljesítményű 230V szinusz

Horvath Janos winnerbt at fibermail.hu
Sat Mar 26 10:45:32 CET 2011


Gondolom amit lehetett csere-berélni, azt már cseréltétek.
(nekem volt kontakthibás uC-m, nagyobb kiabálásra lefagyott)
(aki tervezte, nem lelhető elő?)
Én egy nagyon kicsit szándékosságra is gyanakodnék,
bár nem ismerem az ügyfelet.
(én jártam úgy, hogy loggert kellett csinálni, pár nap múlva a mintadarab
reggelre mindig kifagyott, szemetelte a kijelzőt stb. Persze gyártás alatt
25db-os cucc. Aztán kiderült, hogy azért volt selejtes a termék, mert
éjfél körül bealudtak a melósok, tettek a dologra, de mivel másnap
megnézte a főnök a gyűjtőt, kiderült a dolog. Na, innentől fagyott a cucc,
mert addig húzogatták ki-be, szikráztattak, fene tudja mit csináltak,
míg ki nem akadt, és mentek aludni. Aztán mivel loggolva volt
a ki-bekapcs is, ez is kiderült, fazont kirúgták, onnantól jó lett
a termék (a melósok meg szidtak). Viszont így nem kellett
a cucc, vissza is mondták a rendelést, így volt a raktárban
25db jópofa loggerem :)
)

JAni
10:44

> Ha nem ismered, feleselges védeni.
> Nem átvettem, mondanám, hogy ,,rám maradt / öröklődött'', de van más
> termékünk is, de van még ez is és vannak olyan hibák, amiket meg kell
> oldani, csak ilyenkor jön elő, hogy sok apró spórolgatás hozza azt, hogy
> bizonyos alkatrész-szórások miatt vagy körülmények között már biznytalan a
> berendezés. Ez meg törvényszerű, ha minél több az alkatrész benne.
> Mindenesetre vannak olyan dolgok, amiket máshogy kéne megldani.
> De fejlesztőként azt mondom az emberre, elég fura, hogy egy autorouterezett
> nyákot úgy hagyott, ahogy a szoftvwer összehuzalozta, mert az elég
> kesze-kusza lett.. legalább a töréseket rendezte volna párhuzamosra, nem
> lennének mindenféle ágas-bogs rajzolatok pl.
> na mindegy, ez már marad ilyen, már csak a hw terén lehet ,,heftelgetni'' :)
>
> Árpi
>
>
>
> 2011/3/26 Horvath Janos<winnerbt at fibermail.hu>
>
>> Bocsánat, sőt az én Anyám...
>>> Nem mondta neki senki!
>>> Nem kell megvédeni a fejlesztőt.. Egy processzorr köré minimum teszek
>>> buszmeghajtót vagy szimmetrikus jelekkel vezetem el a buszt
>> szalagkábelen,
>>> vagy valami normális megoldást alkalmazok.
>>> De amig azt se tudod, mi ez, ne védd meg azt, aki tervezte. Elég fosul
>>> tervezte, az látszik.. én azon csodálkozom inkább, hogy ez működni
>> tudott...
>> Nem Te vetted át?
>> Neked csak a baj jutott belőle, akkor bocs.
>> JAni
>> 09:48
>>
>>> Á
>>>
>>>
>>> 2011/3/26 Horvath Janos<winnerbt at fibermail.hu>
>>>
>>>> Hali!
>>>>
>>>>> Mielőtt még ölre mentek, megjegyzem, akadnak még hibák a rendszerben.
>>>>> Tervezési anomáliák.. mmert az agyonspórolás és olcsósítás miatt a
>>>> 8051-es
>>>>> kimenetére már nem került semmi buszmeghajtó és persze a lehető
>>>> legkevesebb
>>>>> szalagkábel-érrel dolgozott a tervező szakember, így a szomszédos
>>>>> vezetékeken szsépen áthall kapacitíven az ,,ugrálás''. Na most ezek
>>>>> hidegítése, zavarásuk csönnektése lesz a fő csapásirány. Áttervezni már
>>>> nem
>>>>> fogjuk, sem a forráskód alapján új működtetőt írni rá, kifutó termék,
>> de
>>>> vna
>>>>> pár példány még, ami csinál ,,megmagyarázhatatan'' hibákat.
>>>>>
>>>>> Azért fura dolog, amikor egy tervező képes akár egyetlen ellenállást is
>>>>> kispórolni
>>>> Mert gondolom mondták Neki!
>>>> 99%-ban ha fejlesztek valamit, akkor a minta megy, tesztelve, minden
>>>> rendben.
>>>> Jön a megrendelő, hogy sok alkatrészből áll, spóroljunk ki belőle
>> valamit,
>>>> az egész cuccnak xxx ezer forint alatt kell lennie, ha a fene-fenét
>>>> eszik is.
>>>> Így kezdődik a dolog...60Ft-ért képesek 1 hétig szenvedtetni, ja, hogy
>>>> aztán vacak lesz?
>>>>> egy olyan gépből, amit amúgy meglehetősen drága pénzen lehet
>>>>> eladni..
>>>> Sajnos nem a fejlesztő gazdagodik rajta, soxor nem is tudom, mennyi lett
>>>> az eladási ára a cuccnak.
>>>>>     és egy filléres szar miatt aztán szív a bemérő, tesztelő,
>>>>> szervizelő ember...
>>>> ...és 1 év múlva mégis csak tegyük vissza azt a 60Ft-os cuccot, mert így
>>>> eladhatatlan,
>>>> szívás van vele stb. Csak amikor az ember ugatja, hogy nem hülyeségből
>>>> meg díszítésnek van beletervezve,
>>>> akkor leugatás van.
>>>> Jártam úgy, hogy "optimalizásálás" után azt vágták a fejemhez, hogy
>>>> nyugodtan költhettem volna
>>>> rá még 50e-t, azon nem múlt volna a bolt. (na most az alapfelállás az
>>>> volt, hogy ki kell jönni
>>>> mindenestől 100e alatt)
>>>>
>>>> Szóval én azért egy kicsit megvédeném a fejlesztőt.... :)
>>>>
>>>> JAni
>>>> 08:51
>>>>
>>>>> Árpi
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> 2011/3/25 jhidvegi<jhidvegi at gmail.com>
>>>>>
>>>>>> Moczik Gabor wrote:
>>>>>>
>>>>>>> (write-only?)
>>>>>> Ja igen, azt akartam még mondani, hogy azért írtam úgy, ahogy, mert
>> úgy
>>>>>> kezdted
>>>>>> az emilt, hogy
>>>>>>
>>>>>>> Na ez az az eset, amit nem nagyon lehet elrontani.
>>>>>> Ez tévesztett meg.
>>>>>>
>>>>>> hjozsi
>>>>>>
>>>>>> -----------------------------------------
>>>>>>             elektro[-flame|-etc]
>>>>>>
>>>> -----------------------------------------
>>>>            elektro[-flame|-etc]
>>>>
>>>
>> -----------------------------------------
>>           elektro[-flame|-etc]
>>
>
>



More information about the Elektro mailing list