[elektro] Tungsarm
SZIGETI Szabolcs
szigi at ik.bme.hu
Mon Feb 21 13:02:39 CET 2011
Hali!
A Tungsram (Egyesült Izzó) igazi aranykora a háború előtt volt, akkor
elektroncső technológiában valóban a Philipsszel vívták a harcot az európai
piacon.
Az USA azonban jópár évvel előrébb volt ezen a téren, és megszületett egy
megállapodás az RCA és az Egyesült Izzó között technológia cseréről, amivel
akár arra is esély lett volna, hogy egyeduralkodók leszünk Európában.
Szerencsétlenségükre az akkori politika úgy gondolta, hogy pillanatnyilag jó
ötletnek tűnt hadat üzenni az USÁ-nak, így ez a buli kútba esett.
A háború után - főleg a szakembergárdának köszönhetően - még nagyon jó volt
a Tungsram, de azért a lemaradása egyre nőtt. A hagyományos elektroncsövek
piaca egyre szűkült, képcsövek területén már labdába sem nagyon tudott
rúgni, a félvezetőgyártás profilba felvétele pedig katasztrofálisra
sikeredett. A világítótest gyártás persze ment, de ott már sok innováció nem
kellett (mármint a hagyományos és szintén visszaszoruló izzólámpák terén).
Persze lehet sírni, hogy a GE megvette, meg minden, de ilyenkor sosem hallok
javaslatot az alternatívára. Mármint, hogy mit kellett volna inkább
csinálni? Nem eladni, és akkor mi van? Az adófizetők összedobják a pénzt?
Vagy mágikus úton a nem eladás miatt fantasztikus fellendülésnek indul a
gyár, és letarolja a világpiacot, vagy mi fog történni? Vagy, ha aGE-nek nem
éri meg izzólámpát gyártani, akkor a szent köztulajdonban lévő cégnek majd
igen, mert okosabb? Ugyan.
A kapitalisták általában nem hülyék, ha valami megéri, akkor csinálják, ha
nem éri meg, akkor nem csinálják. Kár összeesküvés elméletet gyártani, hogy
valójában jobban járna, ha itt gyártana lámpát, de direkt kicseszésből
inkább csakazértis Kínában csinálja. Vagy zárjuk le a határokat, és csak
itthon gyártott fényforrást használjunk?
Mellesleg jópár ismerősöm dolgozik a GE/Tungsramnál, és nem érzik magukat
sem kiszipolyozottnak, cserébe elég komoly szakmai munkáról, fejlődésről
számolnak be. Az, hogy nem gyártanak izzólámpát, hát ez van. Az
írógépműszerészek megmentésére sem szerveződött kormányprogram, pedig
valószínűleg ők sem örültek a szövegszerkesztők térhódításának.
Szabolcs
----- Eredeti üzenet -----
From: Xorn
Sent: Monday, February 21, 2011 12:32 PM
To: elektro at tesla.hu
Subject: Re: [elektro] Tungsarm
Akkoriban azert megallt meg a laban a Tungsram is, es ma is megallna.
De tudjuk jol, hogyan mentek az ilyenek annak idejen, az
gengszetervaltas kornyeken, a privatizalasi hullamban.
Best regards,
Andy
2011/2/21 Lajos Rancz <lajos.rancz at gmail.com>:
> Hello!
>
> Ezt nem ertem, hogy miert baj. Millio ilyen eset van, ez a kapitalizmus. A
> Lenovo gaz mert megvette az IBM PC uzletagat? A Tungsram nem volt olyan
> jo,
> hogy megvegye a GE-t ezert ot vettek meg.
>
> Udv
> Lajos
>
> 2011/2/20 Xorn <toth.endre at gmail.com>
>
>> Ugyan, kerem. A Philips es a Tungsram volt jelen egesz
>> Nyugat-Europaban, a GE-nek meg eselye sem volt bejutni. Ezert 92-ben
>> megvasarolta a Tungsramot azzal a feltetellel, hogy 5 vagy 10 evig nem
>> szorja ki a nepet. Azutan atvette az uzlethalozatot, fel Europat
>> beteritette a sajat cuccaival, es amikor lejart a moratorium, eldobott
>> mindent, mint egyszeri turista a forro patkot, amire nem volt
>> szuksege. A markanevet is csak azert tartotta meg, mert meg mindig
>> ismerik a nepek es veszik az azzal futo termekeket.
>>
>>
> -----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
>
-----------------------------------------
elektro[-flame|-etc]
More information about the Elektro
mailing list