[elektro] Reles doboz
Moczik Gabor
pm_levlista at progzmaster.hu
Sat Jul 3 23:22:24 CEST 2010
Hofferek Attila wrote:
>> Az időrelé amit találtam 10 másodpercről indul.
>> Szóval majd még abból is vissza kell vennem.
>
> Sztem az az időzítés is elég, amíg az egyik elenged és a másik meghúz.
> Ami az alatt nem alszik el, az 50 mp alatt sem.
Hát neméppen. Nem elég.
Egy kis NYÁK relé ms nagyságrendű idő alatt húz meg és többnyire
lassabban enged el mint ahogy meghúz.
Ha pl. tranzisztorral ellenfázisban vezérled, akkor jó eséllyel eleve
összenyitnak, még induktivitás és ív sem kell. Ezt beszoptam egyszer egy
rögtönzött elektronikában, a szoftver egyszer összenyitotta, a
hardverben csak ez a Kizáró-VAGY védelem volt, de semmit sem ért.
De ha véletlenül épp nem nyitnának, akkor sem garantált hogy az ív
kialszik ennyi idő alatt. Ha netán mégis pont működik, akkor majd amikor
relét kell egyszer cserélni, vagy más fogyasztó kerül oda, akkor lesz bukta.
(ilyen relé cserés meglepit is benyeltünk egyszer...)
Aztán egy gépben egy nagyobb fajta relé záró érintkezője kapcsolt egy
motort, a bontó érintkező kapcsolta rá a fékellenállást. Ha
kicsúcsosodott az érintkező a sok szikrázástól és már 1 miliméter
körülire csökkent a mozgó érintkező útja (bontási hézag), akkor
garantáltan ráhúzta az ívet a fékellenállásra és vitte a biztit is...
Temérdek tapasztalat van rá hogy késleltetés nélkül nem jó.
10 másodperc nem kell ugyan, 5 sem, de azért 3-5 tizedet illene beiktatni.
--
((( Móczik Gábor )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
More information about the Elektro
mailing list