[elektro] generator->motor

AwoL awol at tvn.hu
Fri Apr 30 12:07:38 CEST 2010


Tegyük hozzá azt is hogy ha az ember egy jobb költségű járművel császkál akkor hamarabb
jut az eszébe hogy picivel többet menjen, kirándulgatni mondjuk. Lehet hogy ezzel a hatékonyság
csökken, de legalább az ember lelke nyugisabb, stresszoldásilag.
Én azt nézem hogy jó lenne ha már egy "tankolással" meg tudnék tenni 450km-et, mert nekem az
a cél. Évente 20Kkm-et megyek, vagyis nekem visszajönne, vagy ha nem is akkor is nem lennék környezet
szennyező, és már ez is megéri. Ahogy mások is írták.

Egy kis ideologizálás következik(Aki nem bírja az most ne olvassa tovább :D):

Ezért is írtam hogy sok agyas van itt, és olvastam pár magyar kezdeményezést már ahol az itteni agyas
brigádnál sokkal kevesebbnek tűnő emberek(nem pejorative érte, csak lehet hogy nem teljesen ezzel a témával
foglalkoznak napi szinten, és ezáltal a legújabb technikák ismeretével oldanak(oldanának) meg dolgokat) is megcsinálták a saját verdájukat.
Olvastam olyat hogy FPGA-val csinálták meg a vezérlést, ami nekem például túlzásnak és bonyolultnak tűnik ahhoz
képest amire egy FPGA képes vagy hívatott.(a gép egyszerűsége miatt volt fura, mert semmi összetett feladat nem volt a vezérlésben
mert ha jól emlékszem egy ólomakksis vasdarab volt, vagyis nem tudom hogy mihez kellhet egy ilyennél az FPGA teljesítménye) 
Ebből arra következtetek hogy ha az itteni csapat klubbosodási megoldással, lassú
de biztos folyamatként, mindenki egy picit hozzátéve megcsinálná az igazi magyar villanyautót, akkor az akár
még más szinteken is értelmet nyerne, nyerhetne.
Van már egy ember aki a motorokkal foglalkozik, komoly szinten. Ez is már szívmelengető, hogy nem valami külföldi
cégtől kellene a motort beszerezni, nekik adva a pénzünket, hanem egy magyar vállalkozásba tolnám a pénzem
ha motor kell, ezzel bent tartanám a pénzt a magyar gazdaságban, és egy vállalkozó máris beljebb lenne.
De mivel eddig ilyet nem találtam itthon, ezért is írtam hogy batár nagy motorokat árulnak horror áron.
Összegezve, itt egy villanyautó megépítéséhez megvan az AGY, ami a listát illeti. Miért ne lehetne ebből
valamit csinálni. Igazából ha van egy jól megcsinált tervezet, ami létrehozható, és reprodukálható bármikor
akkor az már az állami engedélyeztetési procedurán is könnyebben átmegy. Merthogy ez a másik gáncs a dologban.
Lehet ilyen autód, de a tervrajzok, átépítési tervek, stb... kellenek hozzá, hogy forgalomba is használhasd.
Ezen a listán ehhez is megvan minden, mint emberi agy vagy tudás.
Én úgy gondolom hogy mindig valaki valami picit hozzáad, akkor lassan de elkészülhet egy ilyen.
Tudom mindenki dolgozik, próbál megélni, de közben van annyi ideje hogy ha úgy érzi hogy ez akár egy alkotás
is lehet, akkor néha ránéz, tesz valamit hozzá és dolgozik tovább a megélhetésért.
(Megjegyzem magam is így csinálom, amikor a megrendelőnek programozok, néha szakad a cérna, olyankor
előveszem a saját kis bütyköléseimet, és azokkal elütök egy két órát, ami kikapcsol kicsit, és utána újult erővel
esek ismét neki az adott kötelező megélhetési feladatnak...)

Tudom ez álomszerűen hangzik, és volt már itt több ilyen kezdeményezés, ha jól emlékszem.
De úgy gondolom hogy mostanra azért a csapat már annyira összeállt hogy talán nem ellentétek
születnek egy ilyen próbálkozás esetén hanem eredmények.

On 2010.04.30, at 9:34, vajk fekete wrote:

> koltsegalapon nincs ertelme nezni. az osszkoltseg nem lenne alacsonyabb.
> 
> egy harom millaba kerulo, es 20 ev alatt linearisan leirt auto evi 300ezerbe kerul csak az ecs es a kamat tekinteteben. 
> 100km-en megeszik 700ft aramot, mig a benzinesem 3000 forint benyat es szervizt, akkor 100km-en 2300-at sporol. 
> 
> a villanyautoval igy evi 13000 kilometert kellene mennem hogy legalabb a sajat arat behozza. Ami azert nem egyszeru, 200 nappal szamolva napi 65km.
> 
> es nem szamoltam akku koltseget, es azert szamoltam 3 millas uj villanyautoval, mert ha olcsobb hasznalttal szamolok, akkor a 20 ev csokken, es hasonloan jon ki a dolog. meg egyelore hasznalt villanyautot keveset arulnak.
> 
> vajk
> 
> 
> 
> 
> ________________________________
> From: Xorn <toth.endre at gmail.com>
> To: elektro at tesla.hu
> Sent: Fri, 30 April, 2010 7:48:28
> Subject: Re: [elektro] generator->motor
> 
> Kit erdekel, ha az osszkoltseg meg igy is alacsonyabb?
> 
> Best regards,
> Andy
> 
> 2010/4/30 vajk fekete <halaloszto at yahoo.co.uk>:
>> ha lenne egy kis elektromos autod, amivel az utazasaid 95%-at megoldanad, akkor a masik autod kilometerre vetitett fajlagos koltsege az egekbe szokne....
>> vajk
>> 
>> 
>> 
>> 
>> 
>> ________________________________
>> From: charles hoss <charles.hoss at gmail.com>
>> To: elektro at tesla.hu
>> Sent: Fri, 30 April, 2010 1:08:37
>> Subject: Re: [elektro] generator->motor
>> 
>> ezt hivjak az amcsik mack attack-nek :)
>> a puli 6.4kW-al elkepesztoen gyorsult .
>> nem kell varosra tobb .
>> nezd meg a raser hummerjet - az emberek 75%-a meg az usaban sem autozik napi
>> 40 merfoldnel tobbet .
>> nalunk ennek kb a fele a realis .
>> a szallitott szemelyek szama negy ?
>> kinel ? mikor ?
>> ha negy embert kellhet szallitanom , akkor eleve olyan autoba ulok - se a
>> jeep-be , de meg a pokba sem fer be kettonel tobb .
>> ha lenne egy elektromos autom ami ket szemelyt tudna 30 km-t vinni osszesen
>> egy nap , akkor a jelenlegi autoim az ido 95%-aban be sem indulnanak .
>> konkretan hetente ketszer indulnanak be (valamelyik) es a tav felet joforman
>> ingyen tennem meg . ezzel lemenne a heti fogyasztasom ugy 2.5 literre szazon
>> . ezert van a puli , de meg nem tudtam akkupakkot szerezni hozza jo aron
>> 
>> bye
>> dexter
>> 
>> 
>> 2010. április 29. 18:16 elight írta, <elight at ele.hu>:
>> 
>>> Ha nem csak gokartozni akarsz ,
>>> akkor bizony kell nagyobb tömegű akksi,
>>> no meg a nagyobb távolág megtételéhez, méég , méég akksi ...
>>> 4 személy is több mint az egy.
>>> 
>>> Az össztömeg tehát autónál már lényegesen nagyobb,
>>> meg a megtett ut is hosszabb, és ráadásul nem mindig sík terep.
>>> Ezek szerint  az a max 3 - 7 kW gokarthoz elég, másra már kevés lehet.
>>> Ha nagyobb a motor az is nehezebb.
>>> 
>>> Egyébként lapos , körcikk szerű állandómágneseket is
>>> alkalmaznak ezekben az autókhoz készült kisérleti villanymotorokban.
>>> A tekercselésük szerint ált.  spec,  kommutátor nélküli
>>> egyenáramú motorok, axiális vagy radiális irányú
>>> forgórész mágnesezéssel. Tehát az állórészen vannak a tekercsek.
>>> Kisérleti szériában már létezik ötfázisú kommutátor nélküli
>>> inverteres motorrendszer is.
>>> 
>>> Üdv   István
>>> 
>>> 
>>> 
>>> 
>>> 2010.04.29. 17:54:47 dátumon AwoL <awol at tvn.hu> írta:
>>> 
>>>> Oks, akkor a németek hogy csinálják :D
>>>> Erre viszont nincs viccem :D
>>>> Egyébként ez azért kicsit nagyobb motor, akárhogy is nézem.
>>>> Innentől viszont nem értem hogy mindenhol batár nagy motorokat
>>>> ajánlanak az elektromos autókhoz. Ha itt vannak ezek a tühtig
>>>> motorok. Lehet hogy az áruk több.
>>>> 
>>>> Amiről nincs fogalmam az az hogy vajon egy permanens mágneses
>>>> motor meddig bírná egy ilyen autó lelkében?
>>>> 
>>>> On 2010.04.29, at 16:27, May Károly wrote:
>>>> 
>>>>> Nem is ez a vicc hanem hogy 70mm a motor szélessége!!!
>>>>> A picsába csinálják a japók ezt.
>>>>>>>>> 
>>>>> pl.: A német Perm PMG
>>>>> 
>>>>> http://www.electricmotorsport.com/store/ems_ev_parts_motors_pmg132.php
>>>>> 
>>>>> MK.
>>>>> 
>>>>> -----------------------------------------
>>>>>         elektro[-flame|-etc]
>>>> 
>>>> 
>>>> 
>>>> Üdv: AwoL
>>>> 
>>>> 
>>>> -----------------------------------------
>>>>          elektro[-flame|-etc]
>>> 
>>> 
>>> 
>>> --
>>> Az Opera forradalmian új levelezőjét használva: http://www.opera.com/mail/
>>> 
>>> -----------------------------------------
>>>         elektro[-flame|-etc]
>>> 
>> -----------------------------------------
>>         elektro[-flame|-etc]
>> 
>> 
>> 
>> 
>> -----------------------------------------
>>         elektro[-flame|-etc]
> 
> -----------------------------------------
>          elektro[-flame|-etc]
> 
> 
> 
> 
> -----------------------------------------
>          elektro[-flame|-etc]



Üdv: AwoL




More information about the Elektro mailing list