[elektro] ABG3, nemfazunk
Nemeth Tibor
nemeth.tibor798 at t-online.hu
Sat Oct 17 01:31:45 CEST 2009
Hali!
Kedden délután sikerült befűtenem, talán az utolsó pillanatban. Kb. egy hetet szívtam vele,
minden időm ráment, így közben felhalmozódott minden egyéb, ezért csak most foglalom össze.
Kínomban már "mestert" is hívtam, összerakta azt a konstellációt amivel először próbálkoztam de
neki is ugyanazt csinálta. Még beszélni sem tudtam vele a problémáról, közölte nem jó az
automatika, vigyem el Pistihez a Rádai utcába majd megbuherálja. Próbáltam neki mutatni, hogy a
műanyával (2X4M7+dióda) tudok ionáramot modellezni és akkor elindul és utána már önállóan is
stabil, de fel sem fogta, végig sem hallgatta.
Addigra már sokmindent tudtam az automatikáról és bár gyanús volt az állítás, hogy azzal van a
gond, mégis hozzáláttam kissé módosítani. A lángőr bemenetén aluláteresztő RC szűrő után egy 1M8
ellenálláson folyik be az ionáram, a keletkező feszültség egy 3 tranzisztoros hiszterizises
komparátor bemenetére jut. Ez egy relét kapcsol ami a bimetálok érintkezőivel és a másik relével
van összelogizva. Az ellenállást megdupláztam, jelenség ugyanaz. Persze így lassab is lett,
ezért a szűrő kondikat lecsökkentettem, jelenség ugyanaz. Az ellenállással eljutottam 6M8 ig,
ekkor a bemeneti bipoláris tranyót fetre cseréltem, viselkedés változatlan. Sikerült belátnom
sejtésemet, hogy valóban kölcsönhatás a nagyfesszel. Begyújtottam a műanyával, majd amikor már
műanya nélkül is stabil volt, megfelelő átkötéssel kiküldtem a nagyfesz gyújtást. Elvileg, a
szikrázáson kívül, semminek sem kellett volna történnie, de a lángőr relé elkezdett csattogni, a
védelmi bimetál pedig türelmét vesztve leoldott. Lángőr elektród vezetékét kicseréltem koaxra,
mert vagy kétarasznyi hosszon a nagyfesz kábel mellett megy. Nem használt. Úgy tűnt, mégiscsak a
lángban keletkezik a kölcsönhatás. Próbáltam elképzelni a két áramkört, csak úgy megy, hogy
mindkettő valamelyik földelt szerkezeti elemen, a lángcsövön vagy a torlasztó tárcsán záródik.
Újra ellenőriztem ezek földelését, lekapartam a festéket ahol gyanús volt, de nem használt.
Másnap azon filóztam, hogy ha a lángőr elektródon 300V 50Hz van és ezt kissé egyenirányítja,
továbbá a nagyfesz vele fázisban kötött feszültség, akkor talán, ha a nagyfesz trafó primerjét
megfordítom, megváltozik ez a kölcsönhatás is. Amint hazaértem melóból, kipróbáltam, elsőre
elindult. Másodikra is. Mondom hurráááá, megoldottam. Ezek szerint ez volt a gond, amire persze
nincsen magyarázat, hiszen ez egy eddig működő gázégő és csak a láng környéke került
felújításra, de legfeljebb úgy maradok, hogy ezt nem értem. Visszacsináltam az automatikát
eredeti állapotra, hiszen úgy túnt nem azon múlott. De mégis. Megintcsak nem indult el.
Apránként minden változtatásom visszakerült, és most így megy. Már kétszer leállt azóta, de első
gombnyomásra indult, szóval még nem jó de használható.
Közben, mivel sokat foglalkoztam az automatikával, ami mint írtam, két darab fűtött bimetállal
megvalósított időzítőből egy hárommorzés reléből és a lángőrből áll. Először nagyon idegenkedtem
tőle de most csodálattal nézem milyen zseniális szerkezet. Először csak azt fogtam fel, bár nem
minden részletében, hogyan működik. Most már azt is tudom, miért biztonságos. Próbáltam
kitalálni mindenféle meghibásodásokat, de olyan, hogy nincs láng és ömlik a gáz, nem igazán jön
össze. Indításkor, kb 20 másodpercig, amíg az időzítője felmelegszik és átpattan, a lángőr relé
tesztelésre kerül, ha ilyenkor lángot jelez, az automatika leold. Ha leég a védelmi időzítő
fűtése, az üzemi időzítő sem kap áramot, tehát be sem kapcsol, stb. Csak olyan, szinte
lehetetlen esetekben jönne létre veszélyes állapot, ha valami éppen egy megfelelő pillanatban
romlik el, vagy vele egyidőben még más baj is történik.
Tanulság az nincs, ha hosszú volt és untad, bocs.
Üdv.
Németh Tibor
Ui.
Írtam már, hogy jártam a márka(Whirlpool)szervizes "mesterrel" ?
More information about the Elektro
mailing list