[elektro] ABG3
Nemeth Tibor
nemeth.tibor798 at t-online.hu
Sun Oct 11 14:07:29 CEST 2009
Hali!
Csak amíg fűt, addig fogyasz, a ventillátornak kell a teljesítmény ami benyomja a levegőt.
Van egy kis fejlődés. Mint írtam, megtaláltam neten az automatika leírását.
Ebből egyértelműen kiderül, hogy kizárólag a lángőr okozhat reteszelt leállást.
Közvetve persze a nyomáskapcsolók is mert elzárják a gázt és megszűnik a láng, de mint áramkör,
csak a lángőr tud hibajelzést okozni.
A leírásban szerepelt az az áramkör is,( sok ohm+dioda) amivel sikerült belátnom, hogy a
lángőrőm működik. Persze én 2*4M7 ellenállással próbáltam, a leírás szerint 200 MOhmmal már
működni kell. 500MOhm van itthon, azzal nem megy, összkotortam 105MOhmot, azzal megy, szerintem jó.
Lényeg, hogy asztalon, maga az utomatika korrektnek tűnik, gázégővel leáll. Úgy sem tudom
elindítani, hogy alkalmas pillanatban rácsapok 4M7+diódát. Megfigyeltem, közben folyamatosan
gyújt, megy a nagyfesz, ami az áramkör ismerete alapján egyértleműen a lángőr nincs-láng
jelzésének következménye.
Arra a következtetésre jutttam, hogy a nagyfesz és a lángőr nemkívánatos kölcsönhatásba kerül.
Ellenőriztem a lángcső és a torlasztó tárcsa földelését, jó volt. Árnyékoltam alufóliával a
lángör vezetékét, ott ahol a nagyfeszkábel mellett halad, eredménytelen. Végül a lángon
keresztül történő kölcsönhatásra kezdtem gyanakodni. Ez hihető is, hiszen ebben történt
változás, ez egy eddig jól működő gézégő. Visszahajlítottam a lángőr elektródot. Most sem indul
magától, de ha kézzel rádolgozok a 4M7+dioda kombinációval, megszűnik a gyújtás és utána ha
leveszem is a 'műlángomat', stabil marad.
Szóval lehet, hogy a vége csak elektród hajlítgatás lesz, az meg mechanikus probléma, mindjárt
off-topic leszek.
Üdv.
Németh Tibor
jhidvegi írta:
> Nemeth Tibor wrote:
>
>
>>De amig megy fűt 20kW-tal, nálam legalábbis, lehetne több, de ekkora a
>>kazánom.
>
>
> Hát ez nem semmi. És csak akkor fogyaszt, amikor fűt, vagy éjjel-nappal?
>
>
>>Csudajó dolog ez a net, megtaláltam az automatika leirasát, rajzát, így
>>már könnyebb
>>lesz, bár
>>ezek a bimetalos, relés áramkörök még rajzban is idegenek, de azért
>>küzdök.
>
>
> Sok sikert - hjozsi
>
> -----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
>
More information about the Elektro
mailing list