[elektro] DigiTV telefon bekötése / internet sebesség probléma
Horváth Zsolt
hozso_001 at freemail.hu
Fri Jul 31 21:34:58 CEST 2009
Áááá, ugyan már! Az első banda ( mondjuk akkor csak egy benga
fiatal gyerek jött ) kriminális volt.
1. Létra nélkül jött. Az enyémet kérte kölcsön. Persze odaadtam
neki, de nem tudom, hogy mégis mit csinált volna, ha nálam nincs.
2. Az én telefonomról hívta fel a kollégáját, aki néhány házzal arrébb
szerelt, így a gyerek három fordulóban hozta fel egyedül a cuccait. (
fúró, kábel stb. )
3. Becibálta a kábelt szó nélkül. Egy rohadt szóval nem kérdezte meg/nem
mondta el, hogy mégis mit/merre akar húzni. Nagy lendülettel nekiállt
kifúrni a nagyszoba ajtófélfáját, amit sikeresen leszakított a helyéről.
Na, itt már kezdett elegem lenni a dologból, mondtam neki, hogy hagyja a francba, a kábel végét dobja be a másik szobába ( ahová eredetileg is kellett volna ) és húzzon el.
Bekötötte, a sebesség OK volt, lelépett. Na, ez után 5-10 percenként
ledobált a router. ( Később kiderült, hogy a win volt a hibás, de akkor
ezt még nem tudtam. ) Mondom: biztos a kábel. Hát, kimértem és kiderült,
hogy két ér el van szakadva a kábelkeben. Mondjuk két olyan ér volt, ami
nem kellett a netnek, innen jöttem rá, hogy a winem a hibás.
Azért kicseréltem az egész kábelt. ;-)
Üdv.: Horváth Zsolt
<elektro at tesla.hu>, ezt írta:
Sebesseget, jelminoseget nem mertek? Hat eleg nagy luzerek...
--
https://www.paypal.com/hu/mrb/pal=NMCZCQHKNJV6S
--
--
Valkai Jozsef
+36 70 36 28 147
jvalkai at gmail.com
lat: +47.30.43.94
lon: +19.9.9.39
Terkep:
http://maps.google.com/maps/ms?ie=UTF8&hl=en&msa=0&msid=117746938126421924724.00000111c751540f8d9a8&ll=47.512056,19.152453&spn=0.012,0.029182&z=15&om=1
2009/7/31 Horvath Zsolt <hozso_001 at freemail.hu>
>
>
> Sziasztok!
>
>
> Tegnap előtt nálam jártak a DigiTV "szakemberei" és bekötötték a meglévő
> internetem mellé a telefont is. A régi Ethernet kábelt levágták,
> rátettek fixen
> egy elosztó aljzatot, amiben van egy anya az Ethernetnek és egy másik a
> telefonnak.
> Telefon működik, net működik, leléptek. Csak utána vettem észre, hogy a net
> irtóra lelassult. Tegnap levágtam a sz**os elosztójukat és visszaraktam egy
> sima csatit, próbaképpen. Az internet sebessége 1/10-ről 21/5-re
> változott ( le/feltöltés
> , Mbit/s )!
>
> Szétszedtem és megnéztem a bekötésüket. Semmilyen
> szakadást/helytelen kötést
> nem találtam. Mi okozhatta ezt a problémát?
>
> A történtek után magam fogom megcsinálni a telefon lecsatlakozást.
> Prózai
> módon: egy NYÁK-ra felteszek két RJ-45 anyát, 1:1-be összekötve a NYÁK-on,
> és a két telefon madzagot meg kivezetem egy telefon csatira, bele egy
> kis dobozba.
> Mire figyeljek oda, hogy ne járjak megint így? Van ennek valami trükkje?
>
> Üdv.: Horváth Zsolt
>
> -----------------------------------------
> elektro[-flame|-etc]
>
-----------------------------------------
elektro[-flame|-etc]
________________________________________________________<br>Elindult a Genertel lakásbiztosítása!<br>Számítsa ki díját, kösse meg lakásbiztosítását online, néhány perc alatt.<br>1 év lakás assistance szolgáltatást most ingyen adunk!<br>http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,341529,422355/click.prm
More information about the Elektro
mailing list