[elektro] nyomás adó
István
hobilobi at gmail.com
Fri Sep 19 15:33:28 CEST 2008
Acs Gabor írta:
> Az én nyugalmammal nincs semmi gond, az évek során a VF, HCS és társai
> (mostmár SZI) kommunikációját megfigyelve megtanulhattuk
Azért engem egy kalap alá venni az említettekkel nem egészen jogos.
Az én levelezésemben sosem láthattál olyan stílust, amire az említettek vetemedtek néha.
Az nem az én bajom ha nem tudod elviselni az ironiát sem.
(igen, vagyunk egy
> páran akik nem ezt a leszólós stílust választjuk), hogy vannak akik csak így
> tudnak másokhoz hozzászólni, és ilyen vitákban résztvenni nem szabad.
> Ugyanis azt Te sosem fogod belátni, hogy nem megfelelő hangot választottál,
Izlések és pofonok....
Egyébként nagyon könnyű az írott dolgot félreérteni, mert nem lehet a hangsúlyt, hangerőt,
stílust írásban jelezni. Itt a listán többnyire a haveri stílus dívik, így nem feltétlenül
kell rögtön bevágni a durcást. Olyan azért nem írtam, ami hangsúlytól függetlenül erre okot
adott volna. Ezután pedig konkrétumot is írtam a kérdésedre, nem mondhatod, hogy csak
cikiztelek, segítség nélkül. Persze lehetsz sértődött ezért, de akkor jópár embert ki kell majd
zárnod a segítők köréből.
Mondhatnám azt is, hogy egy ilyen fórumon azért nem szokás általános iskolában tanított
dolgokra kérdezni. Illetve ha valaki ezen a szinten van (mert van azért ilyen is itt)
az ne akarjon űrhajót építeni, és ahhoz itt kérni minden részlethez a közönség segítségét.
Legalábbis a hobbyt meghaladó szintű munkához semmiképp se ! Ugyanis szájbarágósan (mert talán
azt megérti) elmagyarázni minden piti részletet nem fog szinte senki, mert ahhoz 20 oldalon
kellene kifejteni mindent kis témát. Erre a közvetlen beszélgetés alkalmas, mert ott van rögtön
visszajelzés, és nem kell esetleg felesleges köröket futni.
Erre próbáltam utalni az első mondatomban, de úgy látszik Te csak megsértődni tudsz.
Nincs evvel semmi baj, többet nem fogok neked válaszolni és így nem lesz okod a sértődésre.
Nekem ettől nem lesznek álmatlan éjszakáim.
Azt azért ne feledd el, hogy aki ennyire alap dolgokban szorul mások segítségére, az bizony
néha kap esetleg gúnyosnak is nevezhető megjegyzéseket.
> én meg csak kabátlopási ügybe keveredek, ha felveszem a kesztyűt.
Miért, kabátot loptál ?? :)
>
> A tesztelés módszertana egy külön tudomány, bőséges irodalommal.
Köszönöm a felvilágosítást, most már legalább ezt is tudom.
Ugyan ennek ellenére hülyén fogok meghalni :)
Azt
> javaslom, nézz utána egy kicsit, ha esetleg foglalkozol termékek
> előállításával, hasznodra fog válni.
>
Kiváncsian várom a más által is kért néhány konkrétumot ez ügyben,
hátha abból is tanulhatok. Félek, hogy magamtól nem tudok rátalálni.
>
> Minden jót!
> Gábor
>
Neked is hasonlókat !
--
Szabados István
More information about the Elektro
mailing list