Zavaró
Hofferek Attila
hofi at soka.co.hu
Tue Oct 9 10:04:20 CEST 2007
Tóth Péter írta:
> Szerencsére nekem ennél jobb tapasztalataim vannak ;) Sokakat látok,
> hogy pillanatra megrettennek, ha dudálok és veszik a lapot. Rá szoktam
> villogni pl. azokra, akik lakott területen kívül nem kapcsolnak
> világítást. Vannak, akik még meg is köszönik, de természetesen vannak,
> akiknek bármit tehetek tojnak az egészre.
Mondjuk velem ilyen nem fordul elő, mert nem tudom lekapcsolni a
villanyt (volvo), de azt én is megköszönném.
> Én úgy érzem, ha többen dudálnánk a szabálytalakodókra, javulna ez a
> mostani vezetési stílus, ami a TV-ben is láthatóan igen rossz hazánkban.
Dudálnak még a szabályosokra is. Dudálnak ha kell, ha nem. És (sel nem
kezdünk mondatrot) nem az én dolgom rendőrködni, népnevelni. Nekem a
dolgom épen, verés nélkül hazaérni a feleségemhez, meg a kislányomhoz,
ezért inkább elhagyom, vagy hagyom elmenni az ilyen felelőtleneket. Nem
hinném, hogy az én dudálásomra majd jól magába száll, amikor tudta jól,
hogy nem szabad telefonálni, ennek ellenére kezdett el. Ha meg nem
tudta, hogy nem szabad, akkor majd jól a kurvanyámat dudálok, esetleg a
köv. pirosnál dádá. Nekem erre nincs szükségem. Erre van A közeg.
--
Hofferek Attila
More information about the Elektro
mailing list