Samsung SKP816 telefonközpont
KJ
kj_lev at freemail.hu
Mon Oct 2 14:41:51 CEST 2006
Hello!
Tudna valaki segíteni nékem?
Samsung SKK816H KSU telefonközponthoz keresek leírást.
Főleg programozásit, de mindent, ami felelhető.
Helyzet az, hogy a gyerekem óvodájába kértek meg hogy nézzem meg, mert nem
találják már azt az embert aki telepítette, és én nem e át tudnám állítani.
Hát én próbáltam utána nézni programozás leírásnak, de semmi.
Bár szerintem aki felszerelte ő sem tudta programozni. Ugyanis úgy oldotta
meg hogy több mellék csengjen, hogy a vonalat két fővonali portra is
bekötötte. Az egyik a mittom én első három mellékre csenget, a másik meg a
másik négyre. Érdekes! De működött. Persze ha sikerült az első háromból és a
másodok négyből valakinek egyszerre felvenni akkor, már is lehallgathatták
egymást. Vagy csak egy szerűen vonalat kért, akkor lehet hogy a párhuzamos
fővonali portot adta a központ. Szép, nem!
Így meg mondtam az igazat, hogy nem megy!
Egyszer csak szóltak hogy lecserélték a központot, és a régit nekem adják.
Na most itt van ez a központ lassan egy éve, jó lenne vele valamit kezdeni.
Ezt keresgettem volna az FTP-is, de még mindig nincs keresőm.
Van valakinek infója erről telefonközpontról?.
Köszönet előre is!
KJ
More information about the Elektro
mailing list