SSR

[jhidvegi]

Gusi wrote:

> Miért keletkezik ez az áramlökés, ha kicsit részleteznéd köszike.

Hááát, megpróbálom.
Az Úr megteremté az induktivitást, amiben a feszültség valahogy így alakul:
U=L*di/dt.
Vagy fordítva, egy áramnövekmény így: delta i = (U*delta t) / L, és ha ezt 
nagyon pici deltákra vesszük, írhatjuk, hogy di=Udt/L.

Fizikailag az Udt alatt egy kis fesz-idő területet kell érteni.

Vegyünk egy induktivitást, ami színuszos feszen megy. Ennek az árama ugye 
késik éppen 90 fokot állandósult állapotban. Mert ugye akkor nem fog 
változni az áram a fentiek alapján, amikor a fesz éppen nulla, ellenben, ha 
a fesz éppen max, akkor ugyanolyan pici időszeletnél a legnagyobb 
fesz-időterület darabka fog adódni, tehát ekkor kell az áramnak a leginkább 
változnia. Hol tud egy színuszos áram a legjobban változni? A 
nullaátmenetben.

Ez az egész persze szépen kijön matekkal is, de én most a szemléletességre 
akartam törekedni.

Nézzük most az árammentes induktivitást, amint rákapcsoljuk egy színuszos 
feszre.

Ha nagyon ügyesek vagyunk, elkapjuk a fesz csúcsértékét, ekkor az áram a 
legdrasztikusabban fog rajta változni, hiszen itt a legnagyobb minden pici 
dt időhöz az udt fesz-időterület.
Eléri a fesz a nullát, ekkorra éri el az áram a maxot.

Ez az áram: integrál 0-tól 5ms-ig az u(t)dt, tehát éppen a feszültség egy 
negyed színuszhulláma alatti terület a fesz-idő koordinátarendszerben. 
(1/L*int(U*cos(omega*t))dt,  0-->5ms)
A lényeg, hogy létrejön a max áram, ami pont akkora, mint állandósult 
állapotban, de ehhez elég neki egy ilyen fesz-színuszhullámnak a fele.
A folyamat így megy tovább:
A fesz nullaátmenet után jön a negatív színuszhullám, aminek a feléig leépül 
az áram nullára, hiszen pont annyi fesz-idő terület megy le ezalatt, mint 
ami felépítette az imént az áramot maxra. Aztán jön a negatív színuszhullám 
másik fele, ez felépíti az áramot mínusz maxra stb stb.

Na most jön a feketeleves.
Fesznullában kapcsolunk egy induktivitást a színuszra.
Mi is történik?
Az áram lefolyása most is színuszos lesz, csak kissé fura.
Nulla fesznél az áram változási sebessége nulla, tehát elindul szinte 
vizszintesen. Aztán emelkedik, és mire a fesz maxra ér, eléri azt az áramot, 
amit az imént ecseteltem, hiszen ugyanakkora fesz-idő terület mögött 
vagyunk. Csakhogy hátra van mégegy ugyanekkora fesz-idő terület! És itt a 
bibi! Ezalatt az áram mégegyszer ekkorára fog nőni. (Az időbeli alakja egy 
Io*(-cos omegaté), de fel van tolva éppen Imax-szal, tehát 
Io*(1-cos(omega*t) írja le.

Vagyis létrejön egy egyenáramú komponens, az áram tehát végig pozitív lesz 
(elvileg).

Ha van a körben ohm, akkor ez az egyenáramú komponens L/R időállandóval 
csökkenni fog, hiszen egyenfesz generátor nincs a körben.

Ez volt a lineáris induktivitás, ami nem is annyira feketeleves, mint inkább 
szürke.

A fekete a trafó.

Ehhez még vegyünk bel fogalmakat.
Gerjesztés: az áramnak és a menetszámnak a szorzata, amiben folyik.
Mágneses térerősség: a gerjesztéssel arányos mennyiség, az arányossági 
tényező a tér irányában haladva egy képzeletbeli erővonalon egy hossz. 
(H=gerjesztés/hossz, mértékegysége: A/m eszerint.
Indukció: B=H*műrel*műnulla, tehát a fenti térerősség miatt levegőben vagy 
más anyagban más-más mágneses indukció alakul ki. (műnulla=1,257e-6 Vs/Am, 
B-nek meg Vs/m2 a dimenziója)
Fluxus: a B-nek egy körvonal által határolt kötegében egy integrálja, 
homogén tér esetén B*A. (fi, dimenzióra Vs)
A feszültség, ami egy menetben indukálódik, ennek a fluxusnak az időbeli 
változása: U=dfi/dt (és meg is van a V. :-) )

Ezeket azért irogattam, hogy bejöhessen a műrel, ami a vasban nulla 
gerjesztés körül elég nagy, többezer is lehet (dimenziótlan szám), de a 
telítésnél közel kerül az 1-hez is akár.

Egy trafó úgy van méretezve, hogy az állandósult áramnál (mágnesezőáram) 
legyen a vas jól kihasználva, ne legyen messze a telítéstől, de azért még a 
műrelatív emberi legyen, ne a mágnesezőáram vigye a pímet.
Emiatt már állandósult állapotban, amikor nincs egyenáramú komponens, már 
ekkor is torz az áram, a csúcsa környékén jelentősen kiemelkedik. (A 
feszültséget, ezzel azt a bizonyos fesz-idő területet ugye a hálózat 
kényszeríti, de az L folyamatosan változik aszerint, hogy éppen mekkora a 
gerjesztettség, ugye a vas mágnesezési görbéje...)

Ha viszont ezt a dögöt színusz fesznullában rádobjuk a hálózatra, a fent 
leírt dupla fesz-idő terület pont kétszer akkora fluxushoz vezet, mint ami 
állandósult állapotban maximum kialakul. (Ezt ugye kényszerítjük rá, mert a 
hálózati fesz adott, mese nincs, a fluxusnak létre kell jönnie).

Csakhogy ehhez a műrel lecsökkenése miatt akkora gerjesztés (áram) tartozik, 
hogy lealázza a terhelőáramot is.

Lesz tehát egy hatalmas egyenáramú komponens, ami már nem lineárisan fog 
lecsengeni, mert az L nem lineáris. Erre az egyenáramú komponensre rakódik 
fel egy még kevésbé lineáris, színuszosnak már nem nevezhető komponens, 
aminek a csúcsa nagyon sokszorosa a mágnesező áramnak, még a névleges 
terhelőáramnak is a többszöröse, akár hússzorosa is lehet. Mondhatni, hogy 
úgy viselkedik a trafó ilyenkor, mint egy légmagos tekercs ezekben a 
tartományokban (műrel kevéssel nagyobb csak, mint 1). Az áramot szinte csak 
a huzal ohmja és a hálózat mögöttes reaktanciái korlátozzák ezen a 
légmagosnak tekinthető induktivitáson kívül.

Persze ez az egyenáramú komponens pár perióduson belül lecseng, és létrejön 
a normál állapot.

Bocs, a sok szövegért, de csak így vagyok képes ...Remélem, azért a lényeg 
kijött, és nem csesztem el semmit nagyon.

hjozsi