stepper motor legyengült
Attila Sass
attila.sass at palettainvent.hu
Wed Apr 12 17:45:28 CEST 2006
Hali!
Van itt egy cucc, amiben (unipoláris Sanyo-Denki) stepper motorok
vannak, és egyszer csak jelentősen leesett a stepper mocik
forgatónyomatéka. (A control&drive intelligens áramszabályozós)
Ez abban jelent meg, hogy már nem tudták azt a terhet mozgatni, amit
addig. Kezdetben úgy nézett ki, hogy csak bemelegedés után akad (lett a
drive-ra téve egy hűtőborda, de nem használt) , később meg mindig.
Erre megmértük a stepper mocik forgatónyomatékát, és a gyári névleges
adat felét adta csak. Rátettünk egy teljesen ugyanolyan, új stepper
mocit, azt is megmértük, az még kicsit jobban is teljesített mint a
gyári névleges adat.
A stepper motor szét lett csavarozva (és ki lett véve a rotor) és össze
lett rakva, mielőtt be lett volna téve. Szétszedés után az az érdekes
jelenség lett vele, hogy "üresjáratban", vagyis ha nincs rádugva az
elekrtronikára, akkor szinte teljesen símán lehet forgatni, míg az új
stepper mocit ha kézzel forgatjuk, akkor "döcög", aki ismeri, tudja mire
gondolok.
Lehet, hogy ettől a szétszedéstől volt, hogy elromlott? Miért? Lehet
vele valamit csinálni? Lehet az is, hogy kezdettől fogva kicsi volt a
szétszedés miatt a forgatónyomaték, csak most jött ki rajta, mert
esetleg a mechanika kicsit jobban súrlódik.
--
sassi
More information about the Elektro
mailing list