Ethernet (UTP) jelszint
Zoltan Szabo
cua at itchurch.org
Wed Nov 9 08:57:52 CET 2005
kb 400-at de nem egyszerre, hanem folyamatosan. a saját rezsim
most nem számít (saját cégemnek lesz) viszont nem akarunk
sokat költeni rá. mert akkor nem éri meg.
(költés=pénz kifizetése külső cégnek, kereskedőnek :-D)
nem titkos, de látszik pongyolán fogalmaztam.
adottak a számítógépek, amikhez semmi közünk, nem nyúlhatunk hozzá.
adottak a gépbe dugott UTP kábelek, annak a vége már a miénk.
az UTP végén saját eszköz van, azt csinálok vele, amit akarok.
feladat, egy jelfogót működtetni úgy, hogy ha a számítógép be van kapcsolva,
akkor meghúzzon, ha pedig kikapcsolják, akkor elengedjen de ez nem
zavarhatja/szakíthatja meg a normál gép/eszköz kapcsolatot.
mellesleg fontos, hogy amikor a relé elenged, a saját készülékünk
lekapcsol(!) tehát ebben az esetben szimuláljuk a számítógép felé
a kábel végén levő eszközt :-) (ez megoldott)
a saját készülék és a UTP közé azt teszek amit akarok, viszont ha azt a
valamit
UTP aljzattal teszem akkor máris 500 Ft felett járok és még semmi nem
csináltam :-))
tehát ebből következik, hogy valamelyik (rx/tx) párra csatlakozok
rá(mondjuk forrasztok)
és onnan próbálom meg eldönteni, hogy a számítógép be/ki van kapcsolva.
a lényeg semmi extrát nem használhatok, nem tudom milyen gép van a végén
(lehet notebook is, ami pl 'rendesen' kikapcsolja a hálókártyát szemben
az asztali
pc-vel)
lehet 10-es 10/100-as vagy akár 10/100/1000-es kártya is a gépben.
ami nehéznek tűnik: milyen jelre mondhatjuk azt, hogy a gép ki/be van
kapcsolva?
igy talán pontosabb :-)
regards,
HWSW Famulus wrote:
> Zoltan Szabo wrote:
>
>> nem lehet, két gép _között_ áll rendelkezésemre az UTP kábel,
>> arról kell jelet leszednem.
>>
>> kicsi, kevés alkatrészből álló, kis költséggel megvalósítható áramkört
>> kell csinálnom. (max 500-1500 Ft)
>
>
> ...egyet vagy nagyon sokat?!
>
> Mert mar az eddig
> a rezsi idő ára is joval tobb ennél.
>
> Es 1000 Ft körüli termekbol
> fejlesztesi orankent vagy 5-6-ot
> minima el kell adni....
> (arres 500 Ft/db eseten)
>
> Ahogy elnezem csak
> ez eddigi otlet keresegeléssel
> mar jarsz vagy 50-es szerinal :-)
>
> Ha a feladat nem atommag hasitas, es
> tobbet mondasz rola lehet, hogy
> lenne ra mas otlet/megoldas/javaslat is.
>
> KJ
>
>
>
>
>
>
>> Acs Gabor wrote:
>>
>>> Az nem lenne jó, ha rendesen rácsatlakozol az Ethernetre egy normál
>>> interface-el?
>>> A Tibbo modulnak van olyan LED kimenete, ahol jelzi, ha meg van a
>>> destination. Akkor még kommunikálnod sem kell semmit.
>>>
>>>
>>> Gábor
>>>
>>>
>>> ----- Original Message ----- From: "Zoltan Szabo" <cua at itchurch.org>
>>> To: <elektro at tesla.hu>
>>> Sent: Tuesday, November 08, 2005 7:22 PM
>>> Subject: Re: Ethernet (UTP) jelszint
>>>
>>>>
>>>> eredeti feladat az volt, hogy ha a gép nincs bekapcsolva,
>>>> akkor a mögötte lévő eszköz csináljon valamit, ha bekapcsolják
>>>> a gépet, akkor ne. (a gép messze van az eszköztől, egyetlen
>>>> kapcsolat az utp kábel)
>>>>
>>>> méricskéltem bőszen, a _normál_ forgalommal nem tudok mit kezdeni,
>>>> túl kicsi impulzusok, igazából nem tudok mit figyelni (vagy csak
>>>> rosszul mértem)
>>>>
>>>> viszont:
>>>> 10/100-as kártyán jelen van egy állandó
>>>> ~3,2 ppV , kb 4.5MHz-es jel. nosza megörültem, milyen egyszerű
>>>> eset.( természetesen van rajta normál forgalom is, de ez markánsan
>>>> elkülönült)
>>>> aztán kikapcsoltam a gépet (a szkóp rajta maradt ) és rápillantva a
>>>> képernyőre megdöbbenve láttam, hogy a jel maradt :-)
>>>>
>>>> aztán rájöttem, ezek a fránya modern alaplapok a hálókártyát soha
>>>> nem kapcsolják ki rendesen, hiszen ott a WakeOnLAN (még embert
>>>> nem láttam aki használta volna ez a szolgáltatást).
>>>>
>>>> így visszaültem, hogy keressek valami eltérést.
>>>> amit találtam, az annyi, hogy (-)Peek -et mérve a kikapcsolt
>>>> bekapcsolt állapot között kb 400mV különbség van, ezt másik kártyám
>>>> is megtaláltam.
>>>>
>>>> azt hiszem most kisérletezhetek kicsit, hogy más
>>>> alaplapokkal/kártyákkal mit produkál :-/
>>>>
>>>> ja igen, ha letiltom az interface-t, akkor kb kétszer lehúzza
>>>> nullára a vonalat,
>>>> utána visszajön a jel. gép bekapcsolásakor ugyanez a helyzet.
>>>> (ez még igéretes lehet)
>>>>
>>>
>>> -----------------------------------
>>> Szponzorunk: http://tonerbolt.hu/
>>>
>>>
>>
>> -----------------------------------
>> Szponzorunk: http://tonerbolt.hu/
>
>
> -----------------------------------
> Szponzorunk: http://tonerbolt.hu/
>
>
More information about the Elektro
mailing list