Cikk_3 Re: hidrogén technológia

[Erdelyi Tibor Istvan]

Gróf Spanyol Zoltán feltaláló

Írta: Boros Károly

 Forrás: Demokrata, 2000/51-52

1941-ben születtem Gömör megyében. A családom elég jómódban élt, ami
természetes is. A háború után aztán, a „békében” megkezdõdött a magyarok
deportálása, kitelepítése Csehországba, és mi rögtön belekerültünk az elsõ
turnusba. Azok a magyarok lettek az elsõk, akik a legkevésbé tetszettek a
szlovák államnak. Mint gyerek, végignéztem, hogyan verik agyon a
magyarokat, vagy lövik le azokat, akik szökni próbáltak. Minket egy tanyára
vittek dolgozni, onnan aztán bekerültünk Vimperkbe, ott kezdtem iskolába
járni. Tanítás után mentünk a bátyámmal visszaadni az ottani gyerekeknek
azt, amit a magyarokkal tettek a deportálások idején. Késõbb átszöktünk
Magyarországra, akkor, amikor már édesapámat mint beteget visszahozták az
orosz hadifogságból, Szibériából. A háborúban fõhadnagyként szolgált, úgy
vezette végig a rábízott embereket, hogy egyetlen katonája sem halt meg.
Erre nagyon büszke voltam. Itt Magyarországon aztán osztályidegenek,
fasiszták, népnyúzók lettünk – törvényen kívüliek. Emiatt kitettek a
gimnáziumból is. Segédmunkás lettem, csak késõbb, amikor már adódott rá
lehetõség, folytattam a tanulást. A Bláthy Ottó Mûszaki Fõiskolát végeztem
el. Amikor aztán már jóval késõbb tartalékos katonaként ki akartak vinni
Vietnamba – mert Brezsnyev elvtárs elrendelte, hogy a vietnamiakat meg kell
segíteni - , akkor úgy gondoltam, inkább kimegyek Németországba. Ez a
második vietnami háború idején volt, 1979-ben, amikor Vietnam megtámadta
Kambodzsát. Akkoriban éppen mûtötték a lábamat, mert amikor
munkaszolgálatosként a katonaidõmet töltöttem, még a ’60-as évek közepén ,
a lábamra esett egy kompresszor az én hibámból. A mûtét elég rosszul
sikerült, annak idején erõsen sántítottam is. A kiegészítõ parancsnokságon
azonban azt mondták, hogy amire engem akarnak használni, arra így is
megfelelek. Erre én megérdeklõdtem, elég magas helyrõl, hogy miért történik
ez a mozgósítás. Úgy döntöttem, hogy nem akarok megfelelni, és Németország
egyébként is közelebb volt, mint Vietnam. Ott megpróbáltam újra felépíteni
mindazt, amit itt elveszítettem. Nem tudtam, hol fogok letelepedni, hol
fogadnak be. Hát bizony, a menekültek élete borzalmasan nehéz, rengeteg
csapda várja az embert. A legkülönbözõbb organizációk próbálják
beszervezni, és a menekültek nagy részét bizony be is szervezik. Aláírják,
hogy adatokat fognak szolgáltatni, mert hát mindenki élni akar, és azt
hiszik, hogy ez az egyetlen módja a megélhetésnek. 

  Ott is szerzett diplomát? 

Igen, ipari robotok vezérlése, programozása, tervezése volt a
szakterületem, ebbõl szereztem diplomát, mint elektromérnök. Voltam
Szerbiában is, Boszniában, ahova gyárakat terveztem, és oda kellett utaznom
beüzemelni ezeket. Ez volt az életem. 

Mikor kezdett el robbanómotorokkal foglalkozni? 

1982-ben, de már a ’60-as évek közepén itt Magyarországon szerettem volna
elérni, hogy az autókat propánbutángáz-üzemre állítsák át. De részint
fiatalember voltam, ráadásul osztályidegen is, másrészt meg a nagyokosok
azt mondták, ha ez egyáltalán megoldható lenne, akkor Nyugaton már minden
autó így mûködne, mit gondolok én. Amikor aztán kimentem Németországba,
láttam, hogy a kirakatban gázüzemû autókat reklámoznak. Keserû szájízzel
gondoltam arra, hogy itt Magyarországon, úgy látszik, nem lehet semmit sem
megvalósítani, mert hát az ember nem lehet okosabb, mint maga a párt. Aztán
azon törtem a fejem,  hogy úgy fogom megoldani a robbanómotorok
energiaellátását, hogy hidrogént állítok elõ, az is ég úgy, mint a
propánbután-gáz, sõt sokkal jobban. Nagyon sokáig gondolkoztam ezen,
számításokat végeztem, és egyszer egy baráti körben viccbõl azt mondtam,
hogy vízzel fogom hajtani az autót – azt nem mondtam el, hogy szétválasztom
a vizet oxigénre és hidrogénre -, természetesen csak mosolyogtak rajta.
Kiszámoltam, hogy 2,8 kilowattóra villamos energia elegendõ ahhoz, hogy egy
köbméter hidrogént elõ tudjak állítani, az pedig nagyon sokáig elég egy
autónak. Hosszú ideig gondolkoztam azon, hogyan tudnám lecsökkenteni a
szükséges energiamennyiséget, ami a víz szétbontásához kell. Egyszer csak
eljutottam egy pontig, ahol rájöttem, hogy nem is fontos az egészet
szétbontanom, mert elõ tudok állítani vízplazmát, és ez megoldja a
problémámat. Annyira hihetetlen volt, hogy ez ennyire egyszerû, hogy amikor
rájöttem, magam sem hittem el. Újra és újra megpróbáltam mindig más
oldalról megközelíteni a kérdést, többféle számítást végeztem, de a
számításokat összetéptem, csak a végeredményt tartottam meg, hogy a
következõ számításnál ne befolyásoljon a korábbi gondolatmenet. Mindig
ugyanarra az eredményre jutottam. Akkor különbözõ plazmafizikai,
atomfizikai könyveket tanulmányoztam, hogy biztos legyek a dolgomban, mert
nem akartam kinevettetni magamat azzal, hogy egyszerûen kijelentem:
elégetem a vizet. Hiszen ha valakinek ilyet mondok, egyszerûen azt
gondolja, bolond vagyok. Végül 1985-ben beadtam a találmány leírását a
Német Szabadalmi Hivatalba. Ott ugyanaz történt, ami Magyarországon is
késõbb, hogy mosolyogva próbálták meg az egészet félretolni, sõt még a
Franhofer Institut is olyan levelet írt, hogy amit én kitaláltam, az csak
egy perpetuum mobile. Hadjárat kezdõdött a találmányom ellen, megpróbálták
az egészet bagatellizálni, „megsemmisíteni” a németek, mert hát
természetesen rögtön látták, hogy ez kivitelezhetõ és milyen óriási
jelentõsége van, hiszen szakemberek dolgoznak a Német Szabadalmi
Hivatalban. Háromezer embert foglalkoztatnak, ebbõl 650 tudós, az õ
feladatuk, hogy õrizzék Németország technikai, technológiai szintjét. 

Miért így álltak hozzá? 

Azért, mert a németek szeretik azt képzelni, hogy mindent õk találtak fel,
hogy náluk zseniálisabb nép nincs a világon. Nem akarom nagyon kiélezni ezt
a dolgot, elég az hozzá, hogy amikor elõször leültünk errõl beszélgetni,
azt mondták, vonjam vissza ezt a találmányt, adjak be bármilyen másikat,
azt azonnal elfogadják. Nagyon nehezen viselik el azt, hogy egy ilyen
találmány nem német embertõl származik. Amikor aztán mondtam, hogy nem
vonom vissza, hanem szabadalmaztatni akarom, akkor az volt a válasz, hogy
mit akar maga, hát maga csak egy magyar. Amikor erre a beszélgetésre sor
került, természetesen õk már rég kiszámolták, hogy ez anyagiakban mit
jelentene – márkabilliókban lehet gondolkozni. Ha én ezt a szabadalmi
kérelmet visszavontam volna, azonnal közkinccsé válik, abban a pillanatban
õk már tudták volna szabadon hasznosítani. Boros Imre találmányának a sorsa
jó példa erre a mentalitásra. Ez volt az a szerkezet, amivel a kuvaiti
olajtüzeket is eloltották. Eladta, most Németországban gyártják, és az
ottani televízióban láttam egy Fischer nevû urat, akit úgy mutattak be,
mint a feltalálót, tehát ott már mint német találmány szerepel. Megjegyzem,
elég jól tartják a világszínvonalat. Ha nem is az elsõk, de az elsõk között
vannak. Ha ezt összehasonlítjuk a magyar iparral, a magyar technológia
szintjével, azt kell mondanunk, siralmasan lemaradtunk. Ez az elmúlt 50 év
eredménye. A németek egyébként rendkívül sokat profitáltak a kint élõ
magyarokból. Elég, ha csak Barényi Bélát említem meg, aki a Volkswagen
autót tervezte, és több mint ezer különbözõ szabadalma volt már a ’30-as
években a Mercedes és a Volkswagen gyárakban, ahol dolgozott. A végén pert
kellett indítania, amit meg is nyert, így végül a német állam kénytelen
volt elismerni, hogy a Volkswagent nem a németek tervezték, hanem egy
magyar mérnök. Ha ezek az emberek mind a haza javára fordíthatták volna a
tudásukat, nem kellett volna nekik idegenben rohangálniuk az
érvényesülésért, akkor Magyarország ma nagyon gazdag ország lenne. 

Meddig tartott, amíg sikerült elfogadtatnia a találmányt? 

Hét évig tartott a folyamat, amelynek a végén elértem, hogy nagyon komolyan
leüljünk a Német Találmányi Hivatal szakembereivel és érdemben beszéljünk a
továbbiakról. Természetesen közben meg kellett élnem, dolgoznom kellett,
gyakran kellett külföldre utaznom, nem volt könnyû az életem. Ráadásul mint
bevándorló jóval kevesebbet kaptam annál, amit egy német mérnök kap, mert
hát a külföldieket így fizetik. A vadnyugat így mûködik, csak a magyarok
hiszik azt, hogy ott kolbászból fonják a kerítést. Az a néhány ember, aki
Nyugaton hirtelen meggazdagodott, csakis úgy tehette ezt meg, hogy bizonyos
erkölcsi normákat elvetett, de engem soha nem a pénz érdekelt. Engem a
visszajönni akarás tartott meg, mindenáron szeretnék hazajönni, ha nem is
százszázalékosan, mert hiszen az életem részben már Németországhoz kötõdik,
de mindenképpen érezni akarom azt, hogy végre újra van hazám, és van hova
jönnöm. Az én fajtám, a magyar, más mint a többi. Csak ott érzem jól magam,
ahol a gyökereim vannak. Az nem igaz, hogy senki sem lehet próféta a saját
hazájában: lehet, csak nem kell tönkretenni! Tehát leültünk végre
tárgyalni, és sikerült elérnem, hogy a Német Szabadalmi Hivatal állami
támogatást javasoljon ennek a találmánynak a kipróbálására. Ezt én nem
tudtam volna megfizetni, hiszen ehhez egy laboratóriumot kellett volna
építeni, azonkívül szükség volt megfelelõ szakmunkás- és tudósgárdára, hogy
a mûködési kísérleteket el lehessen végezni. 

Mibe került ez? 

Azt nem tudom megmondani, hogy õk mennyit számoltak ki erre, nekem csak egy
törvényben meghatározott tarifa alapján kellett fizetnem. Ott az a rend,
hogy ha a szabadalmi hivatal úgy találja, hogy egy találmánnyal érdemes
foglalkozni, akkor maga a hivatal kap erre állami támogatást. Így aztán a
Franhofer Institut plazmakutató intézetében megvizsgálták ennek a motornak
a mûködését, és megkaptam a szabadalmat. Ha Németországban egy szabadalom
megszületik, azt 27 országban hozzák nyilvánosságra, az országon belül
pedig 13 különbözõ intézetbe küldik szét szakterületek szerint, és három
hónap megtámadási idõt adnak. Ha ez letelt, megnézik a beérkezett
véleményeket, és ha nem érkezett érdemleges támadás, akkor a szabadalmi
hatóság jogerõre emeli az elismerést. Megtámadni több okból lehet egy
szabadalmat, például azért, mert valaki már készített hasonlót, de azért
is, mert például valaki rájöhet, hogy ez valójában nem felel meg
szakmailag, nem megvalósítható, vagy esetleg a feltaláló lopta az ötletet.
Az én találmányom közzétételekor érdemleges támadás nem érkezett, úgyhogy
’92 novemberében megszületett a szabadalom. Már néhány nap múlva
Magyarországra utaztam, mert már ’85-ben is az volt az elképzelésem, hogy
ezt a találmányt a haza, a magyar nemzet javára fordítom. Kohl kancellárral
is megpróbáltam szót érteni annak idején, hiszen ez a találmány akkora
jelentõségû, hogy az egész világ energiatechnológiáját megváltoztatja.
Hasznosításával tudniillik a víz válik energiahordozóvá, ami sohasem fogy
ki, mert bármit csinálunk is vele, újra visszaalakul, a víz mennyisége nem
csökken a földön. Ennek az energiaforrásnak a felhasználása nem mellékesen
a levegõt is tisztítja. Azt gondoltam, ha ezt a németekkel meg tudom
valósítani, akkor mint közös vállalkozást hozom be Magyarországra, de nem
sikerült, mert õk nem partnerkodnak. A német az idegentõl megvesz vagy
elvesz, de nem közösködik. A német még soha nem tartott be szerzõdést, a
szavát sohasem állta, a történelem ezt bizonyítja. Természetesen az orosz
sem jobb, de mivel én most Németországban élek, csak róluk beszélek. Tehát
Magyarországra érkeztem és itt Csurka Istvánnal sikerült találkoznom, aki
megnézette a találmányt egy elektromérnökkel, de az azt mondta, hogy nem
mûködik. Akkor visszamentem Németországba, onnan aztán újra próbáltam
kapcsolatot teremteni Csurkával, beszéltem telefonon Papolczy Gizellával, a
titkárnõjével, akivel megegyeztünk, hogy ’93 januárjában újra
Magyarországra jövök, hogy találkozzunk. El is mentem a képviselõi
irodaházba, ahol egy Kovács nevezetû úr lerázott, és késõbb már nem is
álltak szóba velem, hiába telefonáltam. Akkor dr. Zacsek Gyula
országgyûlési képviselõ jött a segítségemre, elvitt az ipari
államtitkárhoz, dr. László Jenõhöz, akihez a hadiipar is tartozott. Meg is
beszéltük, hogy szeptemberben elkezdjük a munkát, de májusban õ is az
utcára került, mert a NATO-csatlakozás közeledte miatt megszûntették a
hadiipar fejlesztését. Aztán pedig, mikor már Horn lett a „király”, nem
jöttem haza, mert korábbi élettapasztalatom és a viselt dolgaik
felháborítottak. Mihelyt Orbán Viktor lett a miniszterelnök, hazajöttem,
mert annyi szépet és jót ígértek a magyar hazának, hogy úgy gondoltam,
tényleg sikerül megvalósítani a tervemet, hogy Magyarországot gazdaggá
tegyük. Akkor döbbentem rá, hogy Ipari Minisztérium már nincs, ipar sincs,
kolduló, munkanélküli, kukázó, csikkszedõ magyarok vannak. Mikor
Magyarországra érkeztem, az Ipari Minisztérium egyik fõosztályvezetõjével
kerültem kapcsolatba. A tárgyalás során a jelen lévõ urak megpróbálták
lehúzni a találmányomat. Én csak annyit mondtam nekik, hogy azok a
rettenetes állapotok, amik Magyarországon vannak, hogy a budapesti utcán
lassan több a kéregetõ, mint a járókelõ, hogy a magyar ember szolga lett a
saját hazájában, az minden magyart arra kellene ösztönözzön, hogy
valahogyan segíteni próbáljon a nemzeten. A háború után is hasonló
állapotok voltak, voltak hajléktalanok, voltak nyomorgók, de akkor egy
vesztes háború után voltunk. Akkor is burjánzott a prostitúció, az alvilág,
és nekik ezt éppen hogy segíteniük kellene megállítani, nem pedig ebbõl
profitálni. Ma már jóformán nincs olyan komolyabb vállalkozás, amelyik
magyar kézben lenne. Ha kimegy az ember az utcára, lassan már nem lát
magyar feliratot. Ha valakivel szóba állok, az mindjárt azt nézi, hogyan
csaphatna be. Az egésztõl olyan érzésem van, mint ahogy Ali baba érezhette
magát a negyven rabló között. 

Magántõkét nem próbált bevonni? 

De igen, hirdetést tettem közzé az újságban a víziautóról, a Napi
Magyarországban írtak is róla, a rádióban is készült interjú. Azonban rá
kellett jönnöm, hogy akik szívesen beszállnának ebbe az üzletbe, azok
erkölcsileg nem nõttek fel arra a szintre, hogy partnereimmé fogadnám õket.
Azt hitték, tehetetlen, saját lábán átesõ idióta feltaláló vagyok.
Magyarországon a feltalálóknak is elég mostoha a sorsuk. Itt az a rend,
hogy a feltalálót megpróbálják kielégíteni egy marék pénzzel, aztán, hogy
mi történik a találmányával, hogy azon kik mennyit keresnek és mire
használják, arra már nincsen semmilyen befolyása. Ez ugyanolyan hazaárulás,
mint a föld eladása. A szellemi terméket sem szabad eladni külföldinek.
Éppen ezért én azt is feladatomnak tekintem, hogy példát mutassak. Most már
nem várhatunk arra, hogy majd jön Árpád apánk és kiveri innen a
parazitákat, nekünk a magunk erejébõl kell megtisztítanunk az országot és
megteremtenünk magunknak a jövõt. Ezt nem lehet fegyverrel megtenni, csakis
gazdasági úton. 

A mostani kormányból keresett-e valakivel kapcsolatot az Ipari
Minisztériumon kívül? 

A Miniszterelnöki Hivatalban dr. Loydl Tamás fõtanácsosnak is átadtam a
projektem, javaslatára Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldtem 1998.
október 10-én. A küldemény sorsa ismeretlen. A Környezetvédelmi
Minisztériummal, az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottsággal és a
Földmûvelésügyi Minisztériummal is kapcsolatot kerestem. Õk, bár
jogellenesen, mert ez nem szokás, megvizsgáltatták ezt a patentot, amibe én
hallgatólagosan belementem. Úgyhogy egy atomfizikus kandidátus, egy
plazmafizikus kandidátus és egy motortechnológus kandidátus megvizsgálták,
és azt állapították meg – június 29-én volt egy megbeszélésünk -, hogy
valóban egy új tudományágról van szó, egy korszakos találmányról, amit õk a
legmesszebbmenõkig támogatnak, és a találmány megvalósítható. A
motortechnológus több mint 30 évig foglalkozott benzin-víz és gázolaj-víz
emulziók robbanómotorokban történõ hasznosításával. Na most, ha a
szakemberek azt mondják, hogy igenis ez mûködik és lehet vele valamit
kezdeni, akkor nem tudom, hogy a politikusoknak miért olyan nehéz ezt
felfogni. Pillanatnyilag ott tartok, hogy megpróbálok különbözõ
fõtanácsosokkal kapcsolatot keresni, akik rendszerint elérhetetlenek.
Kérték, hogy készítsem el egy laboratórium felállításának és egy kísérleti
modell elkészítésének, kipróbálásának a költségvetését. Magyarországon
ebbõl a szempontból is nagyon kedvezõtlenek a szabályok. Ahhoz, hogy valaki
mondjuk 50 millió hitelt kapjon ilyesmire, ugyanilyen összegû vagyonnal
kell rendelkeznie. De ha gazdag vagyok, akkor minek nekem a támogatás?
Tehát itt borzasztó nagy ellentmondás van. Ennek az az eredménye, hogy a
magyar találmányok rendszerint nem Magyarországon valósulnak meg. Ezért is
van az, hogy az Interneten kínálják a magyar találmányokat, így funkcionál
az agyelszívás. 

Most mi a terve? 

Szeretnék egy üzemet fölépíteni, egy autógyárat, ahol licenc alapján
gyártanék autókat ilyen motorokkal, azonkívül külföldrõl behozott autókat
is átépítenék. Az a tervem, hogy csak Magyarországon legyen ilyen gyár, és
minden fillér haszon, ami ebbõl származik, itthon maradjon. Természetesen
ennek nemcsak a közlekedésben van jelentõsége, hiszen ez olyan
energiaforrás, ami a sugárhajtómûvektõl a kazánokig bárhol hasznosítható,
az egész energiatechnológiát forradalmasítja, azonkívül tökéletesen tiszta
környezetet eredményez. 

 


-- 
No virus found in this outgoing message.
Checked by AVG Anti-Virus.
Version: 7.0.308 / Virus Database: 266.11.12 - Release Date: 2005. 05. 17.