A hidrogén technológia szabadalma még magyar kézben van

Erdelyi Tibor Istvan erdelyit at chem.u-szeged.hu
Wed May 18 22:48:12 CEST 2005


www.defure.fw.hu/. E-mail címünk: defure at freemail.hu

BESZÁMOLÓ ( Új Idõk 2004 november ) 

A VÍZENERGIA ALAPÍTVÁNY 2000, márciusában alakult, melynek tevékenységét a
Fõvárosi Bíróság Végzése az alábbiakban foglalta össze:

"Az alapítvány célja: A víz nukleáris energiájának a feltaláló patent
tulajdonos által vezetett energiatechnológiai kutatási, fejlesztési,
védelmi, megvalósítási tevékenység segítése. A magyar fiatalság
szellemiségének, oktatásának növelése. Az alapítvány támogatja a magyar
feltalálókat, tudósokat is, hogy a magyarok saját hazájukban és ne
idegenben érvényesüljenek, alkotásuk pedig hazánk gazdasági felemelkedését
segítsék elõ."

A nukleáris szó nem maghasadást jelent, hanem az atomalkotók gyûjtõneve. Az
atomalkotók "rendezésébõl" keletkezik a víz azon plazmás állapota, mely
formájában robbanásmentesen tárolja a hidrogént, szállítja az égõtérbe, és
a benne lévõ hidrogén is felszabadul, majd elég, mint "üzemanyag". Így az
égés végterméke újra víz lesz.

Most nem a technológia mûködésérõl, - ami már elhangzott a rádiókban, tv
mûsorokban, megjelent újságokban, és a honlapunkon is olvasható - hanem a
tevékenységünkrõl tájékoztatom az olvasókat, mert ezután nagy az érdeklõdés.

Az Alapítvány megalakulása óta 72 tudományos elõadást tartottam
országszerte az
"Energia - élet - hatalom" címmel, melyben ismertettem a kutatásokat, valós
eredményeket, költségeket, és környezeti szennyezéseket is - az atomfizikai
létesítményektõl a plazma-reaktorok, napelemek, szél, víz,
hidrogénkutatási, ill. fejlesztési folyamatokig.

Az Alapítvány baráti köre beindította a közadakozást. 2003 évtõl jogosultak
lettünk az adó 1 %-ának fogadására is, amikor 36.000,- Ft, 2004 évben
134.000,- Ft átutalást kaptunk. Ezúton megköszönöm az adakozóknak az
átutalásokat és közlöm, hogy az irodai költségekre fordítottuk a bevételt.
Több ezer szórólapot osztottunk szét, - némelyekhez csekket mellékelve, -
csekély eredménnyel. Amikor 2003-ban ránk vetült a paksi reaktorkatasztrófa
árnyéka, összeállítottam az "Energiakutatások" c. 50 oldalas tanulmányt
"konyhanyelven", hogy mindenki megértse. A saját és néhány barátom
költségére több mint ezerötszáz példányt vittek el tõlünk térítésmentesen,
magam, - csak Zala megye mezõgazdasági vállalkozóinak, - 150 példányt
postáztam, egyéb információval. Az iromány eljutott Orbán Viktor, Illés
Zoltán és számos politikus kezébe is.

A szabadalom megvalósításához szükséges pénzt más úton is igyekeztem
megszerezni. A magyar kormánynál 2000-ben a fejlesztési alapon 47 milliárd
Ft azért gyûlt össze, mert nem volt megfelelõ projekt. Vittem a megfelelõ
projektet, amit a hazai tudósokkal megvizsgáltattak, és a tudósok pozitív
véleménye után a "titkos ügykezelésre" tették, majd, nélkülem akarták
elkészíteni a modelleket.

A hazai fejlesztésre rendelt OMFB hivatal csak rendkívül gazdag cégeknek ad
támogatást. Az állam ezen intézeténél kétévi mérleggel kellene igazolnunk
azt, hogy nagyon nyereségesek vagyunk, felvet minket a pénz, és a 100 - 300
%-os fedezetet letétbe tudjuk helyezni. Az OMFB aranyrudat is elfogad
fedezetként, nyilatkozták.

A Széchényi pályázatra beadott anyagunkat Dr. Pálinkás József helyettes
államtitkár úr késõi beérkezés indokával utasította el. Miután a postai
bizonylatokkal igazoltuk, hogy ez hamis indok, mert idõben beérkezett hat
példányban, amit a minisztériumi alkalmazott aláírása is bizonyított, azt
kifogásolták, hogy nem akartunk létrehozni konzorciumot, vagyis nem
akartunk idegen tõkét bevonni, és az idegen tõkés alkalmazottai lenni az
ország újraiparosítását célzó saját programunkban. 

Több kormány hivatalnokánál, az Országgyûlés Gazdasági Bizottság, az
Országgyûlés Környezetvédelmi Bizottság elnökénél is megfordultam, nem
kéregetni mentem, hanem azért, hogy hazánk, nemzetünk javáért, az eskü
alatt vállalt kötelességüket teljesítsék! 
Isten õket úgy segélje! Eddig még nem jártam sikerrel.

2001 õszén, egy környezetvédelmi konferencián hozott össze a sors a New
Yorki pénzügyi társasággal, akik vissza nem térítendõ támogatást ígértek az
Alapítványnak. 
Dr. Medgyessy Péter miniszterelnöknek írt levelük szerint összességében 6
milliárd dollárral akartak több hazai humán projektet segíteni, amihez a
szakminisztériumaink a beleegyezésüket adták. Az esetet a Magyar Nemzet is
megemlítette: 2002, december 14-én a "Milliárdos ajándék" címmel, a
kórházak kb. 2,5 milliárd USD vissza nem térintendõ támogatásra lettek
felterjesztve az USA-ban. 
A tranzakció fedezetét be nem hajtható számlák biztosították volna. A
Magyar Nemzet 2002, december 24-én írta le, hogy "Elismerték a
dollármilliókat", mert az adósoknak a fizetésképtelenséget igazolniuk
kellett. A vagyonkezelést az amerikai pénzfelügyelõség végezte volna, ezt
nehezményezte is az érintett, mindkét kormány, és a politikusok is. Két és
félévi munkánk, tárgyalásunk, költségünk után a szerzõdéskötésre érkezett
FED megbízott német, osztrák bankárait és a New Yorki Rt. elnöknõ
csoportját a hírek szerint azzal utasították el a Pénzügyminisztériumban,
hogy Magyarország gazdag, nincs adósága, és nincs szüksége a vissza nem
térítendõ támogatásra. 
Ezt követte a jól bevált módszer: "Mi addig mondjuk valakire, hogy disznó,
míg nem kezd el röfögni!" - és a pénzügyi társaság visszavonult New Yorkba. 
Az igazolt kintlevõségeket azért megpróbálták eredménytelenül behajtani a
miniszterelnökök. 

Mi magyarok, csakugyan gazdagok vagyunk, mert amikor Baumgartner Zsolt
autókázni akart, akkor néhány héten belül 4 milliárd Ft-ot tudtak
elõteremteni. Azóta is telik minden verseny benevezésére, mert az a 26.
hely a világlistán "naggyá" teszi hazánkat, és gazdaggá a lakósság 46 %át,
a munkanélkülieket. Budapest utcáin több ma a kéregetõ, mint a járókelõ. A
munkanélküliek között nagyon magas képzettségû szakemberek is vannak, akik
reménykedve keresnek fel minket. Remélik, hogy sikerül nekünk az
iparosítást elindítani, ami által újra álláshoz, tisztességes jövedelemhez
juthatnának. A szakmunkások, a mezõgazdászok hasonló vággyal és jó
tanácsokkal látogatnak meg. A panaszt, a nyögést, a tehetetlenséget, az
öngyilkosságba menekülõ magyarok sorsát az ország 80 %-a érzi és szeretné
megváltoztatni. A lehetõség pedig az összefogásban, az együttgondolkodásban
rejlik, mert egyenként "elintézettek" vagyunk. Ha valaki mégis a
gyarmatosító ellen ágál, azt a megszervezett bandák a "levadászással"
fenyegetik meg. Ma már rácsok mögé zárták a tisztességet, a becsületet. A
magyarok hevederzárakkal, rácsokkal, riasztókkal felszerelt lakásukba
menekülnek a bûnözõk elõl. Mi kerültünk a rácsok mögé, nem az alvilág! Dobó
István várkapitány azt mondta, hogy "A falak ereje nem a kõben vagyon,
hanem a védõk lelkében!" Tisztességes életre lettünk teremtve, éljünk ezzel
a tudatunkkal! Nem pártokban, hanem hazában és nemzetben, nemzeti
összefogásban kell gondolkodnunk! Ne engedjük magunkat egymás ellen
uszítani, mert a tudósok szerint ezzel a módszerrel gyõzték le a sémiták
Egyiptomot. Ezt a tömegmanipulációt "a hükszoszok cinizmusa" néven õrizte
meg a történelem. Régi átok ez a nyakunkon!

A múltunk alkotta a jelenünket. Egyre nagyobb a szegénység és a
munkanélküliség, az iparunk teljes felszámolását jelenleg a mezõgazdaság
követi, és a kiárusítás!

Most, az utolsó pillanatban kell a jövõnket megalapoznunk. Nemrég "virágzó
iparunk" volt, melyhez szakminisztériumok tartoztak, megfelelõ mûszaki
szakemberek bevonásával mûködött a kormány. A bankárok nem az ország
jövõjét tartják szem elõtt. Õk, a vissza nem térítendõ támogatást is
elutasították, amit a FED humánprogramja felkínált, mert nem profitálhattak
belõle. A gyarmaton pedig csak a "lerágott csont" marad!

A világ figyelme a hidrogéntechnológiára fordult, hazánk iparosítására is
csak ez a technológiai eljárás képzelhetõ el. Ennek oka az, hogy a
hidrogénnél jobb energiahordozót nem tudunk. A hidrogéntechnológiának az
egyetlen veszélytelen eljárása a víz nukleáris energiájának, azaz, a
szabadalmam szerint a "víz elégetésének" a folyamata. A BMW autógyár a
szabadalmam szerint készítette el, és mutatta be a német tévékben a
vízüzemû autót. A többi autógyár is így tett. Ugyanis, más megoldás nem
létezik a vízautó elkészítésére, mert másképpen nem tudják tartósan a
hidrogén elõállításához szükséges energiát biztosítani. A BMW autó
bemutatásakor közölték, hogy két év múlva fogják az új eljárást sorozatban
gyártani. Azért várnak addig, mert még két évig tart a szabadalmam védelme. 

Még "magyar" kézben van! Nincs más jövõnk! A szabadalmam
meghosszabbíthatjuk, ha a jelenlegi védelmet felülmúló, jobb eljárásra
épült kérelmet adok be, mint új szabadalmat, amit a modellek tesztelésekor
el is készítek. E technológiai eljárásra a "prioritás", azaz az elsõbbség
1985 óta az enyém, ami azt jelenti, hogy elsõbbségi jogom van a többiekkel,
- autógyárakkal és más termelõ üzemekkel, - szemben, a következõ húsz évre is.

A kormány hírei szerint, amit a tv-k, rádiók, újságok is közöltek, az EU
csatlakozásunk miatt 850 ezer kis, és középvállalkozás megy tönkre. E
"halálraítélt" cégek közül sokat megmenthetünk, ha a hazai vállalkozók, -
ha másért nem, hát önérdekbõl, - csatlakoznak tervünkhöz, és az erkölcsi
norma szerint - nem önzetlenül, - anyagilag támogatnak minket. Amennyiben a
magyarok "észheztérése" rövid idõn belül nem következik be, kényszerítve
érzem magam - a fent említett két év miatt - idegenben, az idegen javára
megvalósítani azt, amit "tálcán kínálva" sem kívánt a magyar! A gazdasági
fejlõdésünkért, sorsunk jobbrafordulásáért nem könnyezni, siránkozni, nem
tapsolni, szalmalángként lelkesedni, 
hanem kitartóan cselekedni kell! Aki nem cselekszik, az a hazafiságával
csak a hiúságát kenegeti! Az nem közénk való! 

A német futballedzõ, Lothar Mathäos azt kérdezte a tv-ben: "Hová lett
magukból a magyar büszkeség?" Megszégyenített minket jogosan, mert mi már
nem csak a büszkeségünket, hanem az ösztönös önvédelmünket is feladtuk,
átadtuk lelkünket a kufárkodó papnak, életünket és gyermekeink jövõjét a
betelepülõ gyarmatosítókra bíztuk! 
Kik lettünk, mik lettünk, mivé váltunk?!

A tévedések elkerülése végett közlöm, hogy az én jövõm mindenképpen
megoldott lesz függetlenül attól, hogy milyen pénzforrásból valósítom meg a
szabadalmam. Ne tekintse senki "üzleti fogásnak" fáradozásunkat, mert mi
nem (csak) üzletben, hanem hazában is gondolkodunk. Ez az oka annak, hogy
az utolsó percig kitartottam amellett, hogy Magyarországon kezdõdjön az
autók és más szénhidrogént használó gépek, berendezések átépítése, mert ez
biztos jövedelmet, munkát, jó fizetést, "ingyen" energiát jelent minden
magyarnak. Még a kormánynak is!

A jelenlegi álláspont szerint a jó húszéves hazafias munkámban megbuktam. A
magyarok, akikért ennyit áldoztam, követték a sémita átkot, és azt szórták
rám. Megbuktattak. Aki nem ezt tette, az úgy gondolkodik, mint én. És, ha
újra kezdhetném, ha visszapörgethetném az idõt, akkor ugyanezt tenném, mert
egy magyar agy így mûködik! Egy magyar agy tudja, hogy nem feleslegesen
lett teremtve, és azért teremtetett magyarnak, hogy magyar érdek szerint
élje le életét. Aki magyar, velem tart!

Készségesen adunk mindenkinek felvilágosítást. A támogatásunkért, a
csatlakozásért senkit sem akarunk meggyõzni! Mi csak a tényeket
ismertetjük. Minden magyar önszántából cselekszik, önmaga dönt a saját, a
haza, és az utódja sorsáról is.

Elérhetõségünk: VÍZENERGIA ALAPÍTVÁNY, 1052 Budapest, Magyarok Háza,
Semmelweis u. 1-3, Tel.: 267 45 12 / 119 m, vagy 06 20 463 14 10 mobil számon.

Budapest, 2004, október 25.

Gróf Spanyol Zoltán
kurátor 



-- 
No virus found in this outgoing message.
Checked by AVG Anti-Virus.
Version: 7.0.308 / Virus Database: 266.11.12 - Release Date: 2005. 05. 17.





More information about the Elektro mailing list