Szakmai aldas -OFF

["Cseh Róbert"]

UTAZÁSOM ELEKTRONIKÁBAN

Elektronika a legszebb ország, ahol valaha is jártam. Legutóbbi látogatásom óta forradalmi változásokon ment keresztül: nemrég tértek át a diktatorikus egyprocesszoros rendszerről a demokratikus többprocesszoros rendszerre. Ez azt jelenti, hogy van egy főprocesszor (neve FPU, azaz Fiatal Processzor Unit). Ez határozza meg, hogy a többi processzor, valamint a még alárendeltebb alkatrészek mit csináljanak.
	Idegen számára úgy tűnhet, hogy zűrzavar uralkodik mindenütt, de az avatott szem nyomban észreveszi a szabályosságot és az első kocsmát. Így hát én is betértem. Nem sok pénz volt nálam, alig 100 watt, de azt az első este eldisszipáltam. Úgy gondoltam, ezt a fluxust megengedhetem magamnak. Bár ne tettem volna!
	Már ragyogtak az égen a hűtőcsillagok, amikor rövidre zárták a kocsmát. Elindultam szállást keresni. Egy nyomtatott panelház sarkánál, a ROM mögül nem túlságosan diszkrét áramköri elemek szakították meg sétámat. Maszkolt megszakítás volt, mert álarcot viseltek: áramkörbe álltak és szűrőt képeztek. Egyik alul vágott, a másik felül. Fegyverük is volt: a vezérük vállán egy legalább 2 gigabájtos winchester lógott.
	Ennek a fele sem tréfa! - gondoltam. Szerencsére jó kondiban voltam, valamint segítségemre sietett egy főiskolás diakokból álló társaság. Így tudtam átütni rajtuk. Néhányan üldözőbe vettek. Nagyon megfuttattak, de sikerült bemenekülnöm egy ételbárba. Kértem egy csokit. Azt hittem szorító, de tévedtem, mert meghajtott. Ettem még egy légmaggal töltött tekercset is, ettől egy kicsit jobban lettem.
	Hirtelen felfigyeltem egy csinos, első pillantásra is nagyteljesítményűnek látszó tranzisztorra. Gyönyörű, csillogó, a legújabb divat szerinti SOT-93 tokban volt, csodálatosan nézett ki! Később csatlakozott hozzá barátnője, egy kívánatos FET. Egy mellettem ülő tirisztor ámulatában felkiáltott: jé, FET! - de én tudtam, hogy MOS, mert szép tiszta tokban volt. 
	Féltem, hogy egyedül nem tudom kivezérelni a két figyelemre méltó eszközt, ezért felhívtam barátomat, Ferrit, de ő nem ért rá. Egy csévetestben mozgott fel-le: hangolta. Sebaj, bátorságot gyűjtöttem és megszólítottam egyiküket:
- Oh, my Darlington! 
Ő így válaszolt:
- Tévedsz szépfiú, szólóban vagyok és ma még nem voltam bekötve. No majd én bekötlek úgy, hogy azt tönkremeneteledig megemlegeted! - gondoltam. Innen minden simán ment.
Mindhárman felszálltunk egy buszra (adatbusz lehetett, mert tömve volt adattal) és flipp-
flopp: máris az egyik csinibaba lakásán voltunk. Csodálatos éjszaka várt ránk. A tranzisztorral pont párt alkottam. Kicsit zajos volt; de lyukvezetésére nem panaszkodhattam. A FET-nek isteni, formás, sima lábai voltak. (Szerintem gyantázta.)
Impulzusom 50 volt. Kevés. Úgy éreztem, ha nem pihenek egy kicsit, akkor nekem kaPUT. Szerencsére ezután a két cicababa már csak egymással foglalkozott. Egészen belemelegedtek, ezért egy nagy hűtőbordára fektettem őket, én pedig valami táplálék után néztem. Találtam 50 Hz szalámit, amihez kisütöttem két elkót egy fazékvasmagban.
	Szabad levegőre vágytam. Kimenten egy címbusszal a tengerpartra. Egy törött fénycsőben csöveztem. Eléggé gázos volt és hideg. Reggel felé lubickoltam egyet az állóhullámok között, utána kisétáltam a mágneses mezőre. Felmásztam egy forrcsúcsra, onnan néztem a tájat. Messze, a mező szélén lassú frekvenciamenet haladt. Mentek vasmagot vetni. Lám, a meló itt is ugyanolyan, mint otthon! A munkapont eléggé labilis...
	Visszamentem a városba. Beültem egy presszóba, ahol egy irodalmi kör tartott összejövetelt. Egy elektron éppen ódát olvasott fel. Azt hiszem pentÓDA volt, amelyet a költő édesanyja köszöntésére aNYÁK napjára írt. A szöveg kissé meredek volt, sőt rendszerellenes, ezért az elektron hamarosan rács mögé került. Szelén véleményem szerint egy S. P. nevű ion térítette oda. Szerencséjére néhány biztosíték fejében szabadon engedték, de közölték vele, hogy legközelebb ilyesmiért száműzik az Anódra. Még jó, hogy az éjszakai csövezés miatt engem nem dugtak fotocellába!
	Kezdtem kicsit begerjedni a történtektől. Hazamegyek - határoztam el. Néhány paraméternyire volt egy repülőtér. Éppen a jegyemet akartam megváltani, amikor ápolóm megzavarta álmodozásomat: Tranzisztor úr! Ébresztő! Főorvos úr hivatja a vizitre!
	Nos, így ért véget az én elektronikai utazásom.