RE: Nyomógomb ellenállás max.?

Csihar Zoltán csihar.zoltan at digitron.hu
Fri Jul 8 09:40:21 CEST 2005


Régi ügy ez már több tárgyalási nappal, csak most jutott oda a dolog, hogy
végre igazságügyi szakértőt rendeltek ki.

Elsőfokon vesztettem, mert elfogadta nekik a bíró, hogy ha nem szóltam az
első átvételkor, akkor ráutaló magatartással tudomásul vettem a módosítást.
Nem zavarta, hogy a változtatás eltakartan van, és semmiféle irat nincs is
erről. Úgy sem hiszitek el, de arra a tárgyalási napra nem is idézett be (se
engem, se az ügyvédemet), amelyen ezt eldöntötte, és ítéletet hozott.
Védekezni sem tudtam.

Naná, hogy fellebbeztem.

A másodfok csípőből visszadobta az ügyet eljárási hiba miatt elsőfokra.
 
Ugyanaz a bíró, ugyanaz az ítélet.

Fellebeztem, a másodfok érdemben megvizsgálta az ügyet és előírták a
szakértőt. Ezt már a legelején meg kellett volna tenni szerintem. Persze
mindenért fizetni kell, fellebbezési illeték, ügyvéd, szakértő, egyéb.

De visszatérve az elejére: Valami szabványt kéne keríteni alátámasztandó,
hogy az átvezetési ellenállás nagyon magas. Egyébként a méréshez Videoton
távirányító gumit használtam miden esetben.

A szerzői jogos indoklást eddig nem is vetettem fel (nem is jutott eszembe),
de majd most.

Arnold: ÁSZF külön kikötésekkel nem volt.
Cseh Robi: A cég közismert, de egyenlőre nem fedném fel.

A teljes panelmennyiség három helyen van jelenleg:
-több mint a fele a gyártótól nem lett ezekután elhozva
-kb. 15% nálam
-kb. 25% a vevőmnél aki a domborított gombokat rátette volna

Felhasználva, hozzányúlva nem lett sehol, mert a munkakezdéskor észre lett
véve szerencsére, a panelek mindenhol érintetlenek

----- Original Message ----- 
From: "Fekete Róbert" <frobi at harden.hu>
To: <elektro at tesla.hu>
Sent: Friday, July 08, 2005 8:07 AM
Subject: Re: Nyomógomb ellenállás max.?


> nos saját tapsztalatomból kiindulva
> amenyiben most kezdődött a per
> akkor számíthatsz leglább 3-4 évre
> míg befejeződik
> addig keress másik gyártót aki le tudja gyártani ha sürgős

Hi,

Meg ha biztos vagy a dolgodban (és nem vagy sáros semmiben)
írj egy kicsit bővebb levelet, melyben mindent leírsz. De
mindent.
És küldd el neki, hogy továbbítod néhány elektronikai
levlistára. Konkrétan nyákgyártó névvel, címmel, árakkal
stb, vitás e-mailekkel, faxok beszkennelésével, stb. Minél
nagyobb cirkuszt minél több ember előtt. Mondd meg, hogy ez
nem fenyegetés, ez igéret !
...




More information about the Elektro mailing list