Fw: [Fwd: hát Árpi]

[Fuzesi Arnold]

Arnold

>1 rész
> Mar volt a mokan, tobb reszletben. remelem befer... Az ekezetekert bocs.
>
> Nem ismerem Árpit, csak olvastam a sztorit, s tetszett... Aki ismeri,
> (+Árpi :)) attól elnézést kérek, a többiek szórakozzanak jól! :)
>
> Egy ismerősömnek (Árpi) volt egy autója. Szép volt, jó volt (Opel Senator
> 3.0), neki mégsem volt elég jó. Egy szép napon elhatározta, hogy
> dögösíteni kell. Elkezdődött a tuning.
> Először jöttek a szokásos dolgok: szélesebb felni, tök fekete fólia,
> brutál erősítő, stb. Igen ám, de ilyenje sok embernek van, így nem lehet
> kitűnni a tömegből. Na, akkor jött az ötlet: ha Michael Knightnak van,
> akkor neki is kell, és ezzel elkezdődött KIT-hadművelet.
> Úgy kezdte, hogy a műszerfal összes szabad helyére kapcsolókat és ledeket
> barkácsolt. Ezek nagy részének semmi funkciója nem volt, csak (szerinte)
> jól nézett ki. Mások szerint inkább hasonlított Pirx kapitány valamelyik
> járgányára, de neki tetszett. A legjobb az volt benne, hogy volt nyolc
> kapcsoló, ami sorba volt kötve a gyújtáskapcsolóval. Cselesen ezeket úgy
> építette be, hogy egy részüket megfordította, tehát az autót csak egy
> bizonyos kapcsolóállásnál lehetett indítani.
> Ennek a lopásgátláson kívül az volt az értelme, hogy szerinte baromi
> imponáló volt, ahogy kapcsolgatott indulás előtt. "T'od, ahogy a
> helikopteren, az amcsi filmekben. Mégis csak komolyabb így a gép, nem?"
> Persze eltelt egy-két nap, amíg ezt az állást megtanulta. Addig úgy
> nézett ki egy indítás, hogy beült, az összes kapcsoló lefelé mutatott.
> Elkezdte vadul kapcsolgatni, és minden kombinációnál megpróbált indítani.
> Minden indítás előtt jött a ?Hopp, most megvan, most a jo"-
> szöveg, de általában csak negyedszerre-ötödszörre találta el. Én már rég
> tudtam a helyes állást, de a marhája képtelen volt megjegyezni. Persze
> nem segítettem neki, csak együtt érzően bólogattam az anyósülésen.
> Egyszer megkérdeztem tőle, miért nem írja le. Azt mondta, azt
> elveszítheti, és akkor könnyen ellopják az autót. Elképzeltem, hogy
> valaki talál a parkolóban egy cetlit, hogy; "fel-fel-le-fel stb.", és
> felderül az arca, hogy "Aha, megvan a Senator kódja, elő a pajszert!"...
> Aztán persze szépen lassan megtanulta a kódot, és egy idő után már
> kezdett unalmas lenni a dolog, ezért újabb furfangos eszközök kellettek.
> Ekkor jött (őt idézve);a behatolási- és eltulajdonítási kísérletet
> megakadályozó kompjúteres (így, k-val, hosszu ú-val ejtve) rendszer". Én
> itt már nem akartam beülni mellé, mert tudtam, hogy nem fogom megállni
> röhögés nélkül. De a hosszas unszolásra ("Nézzed má' meg, hogy mit bír a
> gépsárkány, mer' ilyet még nem lattá', öcsém!") beültem.
> Az újabb okosság nem volt más, mint egy lepukkant 486-os laptop, amit
> ráapplikált a riasztóra, egy aktív hangszóró az anyósülés lábterében,
> plusz valahol hátul egy mágnes egy reed-relével. A hangszóró azért
> kellett, mert riasztáskor a laptop mindenféle okosságot mondott. Árpi úgy
> képzelte, hogy ha el is lopják az autót, a riasztó megszólal, és a tolvaj
> megijed a hangtól, ami ilyeneket mond: "Tolvaj!", "Az autó 15 másodpercen
> belül leáll!", "A rendszer értesíti a rendőrséget.", stb. A mágnes a
> reed-relével kapcsolta a laptop áramellátását. A baj az volt, hogy úgy
> volt megoldva, hogy csak saccra lehetett tudni, hova kell tenni a mágnest
> a csomagtartóban, nem volt megjelölve a helye.
> A másik gond az volt, hogy akivel íratta a programot, az csak Windowsra
> tudta megírni, úgyhogy innentől kezdve így nézett ki az indulás: Árpi
> körberohant kétszer az autó körül, ellenőrizve, hogy nincs behatolási
> nyom, távirányítóval kinyitotta az ajtókat, nekem be kellett ülnöm, mert
> ő elhelyezte a csomagtartóban a mágnest ("Ne haragudj, de ezt még neked
> sem mutatom meg."), előre jött, beállította a kapcsolókat, indított,
> fülelt, hogy bootol-e a laptop, káromkodott, hátrament, igazított a
> mágnesen, vissza előre, fülelés, laptop bootol. Iyenkor ülni kellett még
> egy ideig, mert a Windows még nem indult el, és ha a program nem álló
> autónál indult el, megszakította a gyújtást. Mivel csak saccra tudtuk,
> mennyi ideig tart, ücsörögtünk pár percet. Ekkor összegerjedt az autó
> hifije az aktív hangszóróval, ami borzalmas hangon visított.
> Elkezdett gyűlni a tömeg a parkolóban (én meg próbáltam úgy tenni, mint
> akinek semmi köze az egészhez). Látszott rajtuk, hogy rendszeres nézői a
> mulatságnak, mert volt, aki rutinosan egyből a mászókára ment fel, hogy
> lásson a többiek feje felett.
> Ekkor jött az, hogy elkezdett vonyítani a riasztó, és a hangszóró a
> lábamnál megszólalt olyan hangon, mint egy vízbefojtott Sokol rádió:
> "Tolvaj!", "A motor le fog állni!", stb. Kezdtek röhögni az emberek (én
> meg kisebbre húztam össze magam). Ő pedig üvölt: "Gerjed, b*zmeg,
> összegerjed, k*rva riasztó, k*rva laptop, k*rva programozó!" Itt jött még
> egy félperces k*rvás felsorolás, ordítva természetesen, és a programozó
> meg az egész mindenség lovakkal és felmenőkkel történő közösülésére
> bíztatása.
> Fontolgattam a menekülés lehetőségét, de már túl sokan álltak
> körülöttünk, és nem voltam benne biztos, hogy át tudom törni a
> bámészkodók gyűrűjét. Árpi hozzáfogott, hogy: gyújtás lekapcsolása,
> motorháztető felnyitása, laptop lehúzása a riasztóról, riasztó
> kikapcsolása kulccsal, fenyegető "F*szt néze'?" a tömegnek, matatás a
> motortérben, csatlakozók pöcögtetése, "Ne nyújjá' hozza, öcsisajt!" a
> közelebb merészkedő kisgyereknek, motorháztető le, beülés, indítás,
> várakozás a bootra, szokásos visítás, szerencsére most nem riaszt,
> indulhatunk. Persze padlógáz, visít a gumi, a tömeg szétrebben, és mi
> "kottonájdzsó"-t torzítva, műszerfal-rezegtetve üvöltő hangjaira
> otthagyjuk a parkolóban a tömeget. Főhősünk boldogan húzza ki magát az
> ülésben, és büszkeségtől sugárzó arccal csak ennyit kérdez: "Na?"
> Elgondolkodom, mit is mondhatnék. Például megkérdezhetném, hogy mi van,
> ha a tolvaj nem rakja helyére a mágnest, és akkor a laptop nem indul el,
> nem tiltja le a gyújtást, nem óbégat, mint a haldokló rinocérosz, és úgy
> általában, simán el lehet lopni az autót. Vagy megpendíthetném, hogy a
> sok szar árából vehetett volna egy rendes riasztót is, de nem szólalok
> meg, mert az ember úgyis hiába magyarázza egy apának, hogy kockafejű a
> gyereke, az akkor sem érti meg, ha megáll a sör a kölyök fején...
>
>
>
>
> 2 rész
>
> A folytatas.
>
> Nyár volt, fiatalok voltunk, és ilyenkor sok marhaságot csinál az ember.
> Árpi persze többet, mint a normálisabbja. Ez régebben történt, még nem
> volt meg az Opel Senator, csak egy szakadt Ladára futotta. Abból is csak
> olyanra, ami annyira rozsdás volt, hogy nem lehetett tudni, mikor hullik
> ki az ember alól. Mindig azt vártam, hogy egyszer kiszakad az alja, és
> Árpi úgy fogja hajtani, mint Flintstone a járgányát. Műszaki persze évek
> óta nem volt rajta, így csak a szerencsén múlt, hogy mikor bukik le.
> Persze, ez sem lehetett olyan, mint az átlag, ezért volt itt is optikai
> tuning ezerrel. Ekkoriban Árpi még nem rendelkezett jelentős tőkével
> (vagyona gyakorlatilag a széteső-félben levő Ladából, két farmerből és
> néhány pólóból állt), ezért nagyrészt leleménnyel kellett pótolni a
> hiányzó anyagiakat. Hát, leleményben nem volt hiány. Felkerültek ugye az
> alap dolgok: rókafarok, műszőr kormányborítás, aprópénztartó, halálfejes
> váltógomb, órás visszapillantó (sajnos csak egy törötthöz tudott
> hozzájutni, de lényeg, hogy óra volt benne), ?multifunkciós
> műszer", ami egy hőmérő, iránytű és óra mahagóni-utánzat keretbe foglalt
> kombinációja volt, és itt ki is merültek nagyjából az anyagi lehetőségei.
> Ekkor jöttek a segítőkész haverok, akik első hallásra kicsit
> furcsállották Árpi kéréseit, de aztán a hecc kedvéért megcsinálták, amit
> kért. Első lépés volt a műszerfal. Látta egy újságban, hogy egy
> sportkocsinak polírozott alumínium borítás volt a műszerei körül, és hát
> persze, hogy neki is kellett. Miután kiengedték az ügyeletről, ahova a
> sorjás alumíniumlemez által szétvágott tenyerével ment kötözésre, új
> ötlettel állt elő: alufólia lesz a megoldás. Finoman megemlítettem neki,
> hogy az nem túl strapabíró, meg gyűrődik is, de nem hallgatott rám. Egyik
> haverja szüleinek volt egy Ápisz-szerű boltjuk, és onnan szereztek vagy
> harminc tubus Technokol Rapidot, és kiadta az utasítást a haverjainak,
> hogy mindenki csenje el otthonról az alufóliát. Mikor elég sok
> összegyűlt, megkezdődött a ragasztás. Én csak a végére értem oda, hát,
> mit mondjak, nem volt egy semmi látvány.
> Először is totál meghülyültek a ragasztó gőzétől, mert zárt garázsban
> csinálták. Mikor odaértem, sejtettem, hogy gáz lesz, mert méterekről
> olyan szaga volt a garázsnak, mint egy festékgyárnak.
> Árpi csak ennyit tudott hozzáfűzni az eseményekhez: "hehehe". Meg néha
> azt is, hogy "atom lett, hehe". Ültek a haverjaival a garázs betonján,
> mint marhatök a mezőn, néztek maguk elé, és vigyorogtak.
> Megnéztem az autót. Ez sem volt semmi. Láthatólag jobbról kezdték a
> mutatványt, mert ott még ollóval voltak vágva a darabok, de gondolom,
> közben hatott a ragasztó, és mire a kilométeróráig jutottak, már annyira
> zizik voltak, hogy azt is beragasztották. Be volt ragasztva a kormány, a
> sebességváltó, a szellőzők, a bal oldali ablak felé, a bal ajtókárpit,
> egy kicsit mindkét ülés, és úgy általában csöpögött minden a ragasztótól.
> Az elején még odafigyeltek rá, és próbálták kisimítani a fóliát, de a
> végén persze ilyen apróságokkal nem törődtek, és ettől az autó úgy nézett
> ki, mintha Bádogember vezette volna, aki egy szörnyű balesetben
> széttrancsírozódott.
> Kivonszoltam őket a levegőre, és akkor vettem észre, hogy a napsütésben
> csillog fejük és a ruhájuk, mint Szűcs Judit fénykorában,
> diszkókiránynőként. Csak rájuk nem üveggyöngy volt varrva, hanem
> sikeresen magukra ragasztották a levágott, lehullott alufóliadarabokat.
> Néztek rám kitágult pupillával, teljesen megzavarodva a fénytől, és
> szemkápráztatóan csillogtak. Olyanok voltak, mint két szerencsétlenül
> járt ufó, akik nem tudják, hol landoltak.
> Másnap kapartunk. Harmadnap is. A negyedik napon beláttuk, hogy a
> Technokol az erősebb. Árpi kicsit elkeseredett, mert a műszerfal enyhén
> szólva furán nézett ki, az itt-ott feltépett alufóliával, ezért gyorsan
> újabb csinosítás után kellett nézni. Jött a szárny. Egy igazi szárny,
> ugye elég komoly pénzekbe került volna, ezért maradt a szögvas, két rúdra
> hegesztve, amikre menet volt vágva.
> Fúrtunk két lyukat a csomagtartón, átdugtuk a rudakat, csavar fent, lent,
> és készen volt a "szárny".
> Árpinak baromira tetszett, és megsértődött,
> amikor a "Na, milyen?" kérdésre én azt mondtam, hogy "Legalább van egy
> alkatrész, ami nem rohad". Egy volt a probléma: le kellett festeni.
> Neolux nem jó, mert nem tartós. Mivel fessük? Árpi azt mondta, hogy
> olvasta valahol, hogy az apróbb hibákat körömlakkal szokták javítani,
> mert az hasonló az autófestékhez. Próbáltam felhívni a figyelmét arra az
> apróságra, hogy ez nem apróbb hiba, hanem egy bazi nagy vasdarab, aminek
> befestéséhez jó sok körömlakk kell, de nem érdekelte ("Majd
> felhígítjuk!"), irány a "butik".
> Akkoriban még nem nagyon vettek a pasik (mi még inkább fiúk) körömlakkot
> nőknek, úgyhogy furcsán néztek, amikor előadtuk, hogy piros körömlakkot
> szeretnénk. Mondtam Árpinak, hogy én azt hallottam, hogy a körömlakk
> másképpen néz ki felkenve, mint az üvegben, ezért ki kéne próbálni,
> mielőtt megvesszük. Ezt nem kellett volna mondanom. Amikor az eladónő nem
> nézett oda, Árpi suttyomban kinyitotta az összes piros és bordó
> körömlakkot, és minden körmére festett egy-egy pöttyöt. Kijöttünk az
> üzletből, és megpróbáltuk kitalálni, melyik szín illik az autóhoz. Eléggé
> belefeledkeztünk a dologba, mert arra eszméltünk, hogy egész szép
> nézőseregünk lett.
> Akkor jöttem rá, hogy állok egy női butik előtt, nézem ahogy a haverom a
> kifestett körmeit próbálgatja, hogy melyik megy a kocsijához, és közben
> arról vitatkozunk, hogy melyik a szebb szín. Árpi ügyesen feltalálta
> magát: ?Csak a szárnyamra kell." Na, ettől kitört a röhögés.
> Megvártuk, amíg eloszlik a tömeg, visszamentünk, és megvettünk 1, azaz
> egy darab lakkot. Sikerült kunyerálnunk egy lánytól körömlakklemosót, és
> felhígítottuk a lakkot. Szép rózsaszín lett.
> Reméltem, hogy nem festünk vele, de festettünk. A "szárny"-at ettől
> kezdve egy foltos, rózsaszín szögvas képezte (á la Barbie mobil).
> Ja, a lényeg, amiért az egész cécó volt: Árpi a fagyis lányt akarta
> elkápráztatni a csodajárgánnyal.
> A lánynak ugyan egy másik pasi tetszett az I-es Golfjával, de Árpi úgy
> gondolta, hogy egy full-extrás Lada mégiscsak imponálóbb egy fapados
> Golfnál. Egy dolog volt hátra, a kipufogó. Árpi szerzett egy vascsövet,
> ami szerinte kitűnő kipufogó lett volna. Én, mikor megfogtam a csövet, és
> éreztem, milyen baromi nehéz, gondoltam, hogy baj lesz, de nem szóltam,
> mert tudtam, úgyis hiába. Elmentünk valami lakatos haverjához, aki
> kiröhögött minket, és elküldött a fenébe. Árpi bedühödött, és "Na, akkor
> majd én!" felkiáltással előszedte a forrasztóját, hogy majd azzal.
> Ráhagytam. Egy fél kiló ónnal ráforrasztotta a csövet, és elindultunk
> becserkészni a leányzót.
> Az első ötven méter után lejött a cső, és elkezdett zörögni. A második
> ötven méter után az ősrégi kipufogó megadta magát, és leszakadt
> mindenestül. Sebaj, így úgyis jobb hangja van, kipufogó be a hátsó
> ülésre, gyerünk tovább. A fagyizó előtt pár száz méterrel megálltunk, és
> Árpi előállt a haditervvel. Én előremegyek gyalog, kihívom a lányt a
> fagyisbódéból, és szóval tartom, amíg Árpi meg nem érkezik. Úgy tervezte,
> hogy odafarol majd a lány elé az autóval, és elviszi egy körre ("Hogy
> lássa, mi az élet."). Kérdeztem tőle, hogy ezt a farolás-dolgot
> próbálta-e már. Mondta, hogy nem, de nem lehet nagy dolog. Én biztos, ami
> biztos alapon kinéztem magamnak egy villanyoszlopot fedezéknek, és
> elindultam.
> Odaértem. "Szia, gyere ki egy kicsit, légyszí." "Most nem lehet, sokan
> vannak." (Hoppá, erre nem számítottunk.) "De valami nagyon fontosat
> akarok mondani." "Mondd el itt, nem mehetek ki." (Közben hallottam, hogy
> Árpi közeleg. Ezt egyébként mindenki hallotta, mert kipufogó nem lévén,
> az autónak olyan hangja volt, mint egy Zetor traktornak, amikor elakad a
> szántásban.) "De gyere ki, mert..." Itt tartottam, amikor baromi nagy
> fékcsikorgás, egy reccsenés és csörömpölés, majd csend. Árpi megjött.
> Féltem hátranézni, mert azt hittem, letarolta a fél utcát, de nem. Csak
> éppen az autó félig az árokban volt. Árpi próbált úgy tenni, mint aki
> direkt így akarta az egész mutatványt, de nem volt túl meggyőző. Már csak
> azért sem, mert az egyik kerék elég furán állt.
> Mondhatni, kitört.
> Árpi gyorsan kiugrott az autóból, és jött a fagyisbódéhoz. Nem vette
> észre a kereket, mert a másik oldalon volt. Érezte, hogy furán áll az
> autó, de gondolta, majd csak kijön az árokból (ezt később mesélte).
> Elkezdtek beszélgetni, és csodák csodája, a lány levette a kötényét, és
> elindultak az autóhoz. Árpi meglátta a kereket. Sápadtan beült. Ült...
> Még mindig ült... "Na, megyünk?" kérdezte a lány. "Ja, csak előbb nézd
> meg, milyen frankó a műszerfal. Klassz, nem?" (Itt kezdtem el röhögni.)
> Lány szétnéz a foszladozó alufólián: "Ööö, aha, klassz. Nem megyünk?"
> "Áh, még nem, majd később. De hallgasd milyen hangja van." Beindítja
> (harmadszorra sikerül), gázpedál pumpálása. Lány: "Jézusom, megsüketülök.
> Inkább menjünk, mert mindjárt vissza kell mennem." "Menjünk inkább
> később, most csak dumáljunk." próbálta Árpi elkerülni az
> elkerülhetetlennek látszót. "De hülye vagy, ezért hívattál ki, hogy most
> nem is viszel egy kört?!"
> Árpi ettől bepöccent, és szerencsétlen lányra zúdította az elmúlt napok
> összes kudarcát (persze ordítva): "Nem megyünk, b*zmeg, mert kitört az a
> kib*szott kerék, és különben is, elegem van, hogy még mindig tiszta lakk
> a körmöm, meg a tököm is ragasztós lett, ez a rohadt alufólia meg nem jön
> le..." Idáig hallottam, mert itt már sírtam a röhögéstől.
> Innentől már nem olyan érdekes a történet. Jött egy rendőrautó,
> igazoltatás, kiderült, hogy nincs műszaki, szülők felhívása, büntetés
> kilátásba helyezése, amit valami ismerős egy üveg piáért elsimított, a
> szülők szörnyülködtek, később röhögtek. Az érdekes a dologban, hogy
> évekkel később Árpi, nem mint élete mélypontját emlegette, ahogy ült
> félig egy árokba borulva álmai nőjével, hanem ezt mondta: "Tudjátok, ha
> akkor öt centivel eltekerem a kormányt, meg lett volna a buxa." Hát,
> igen, sok múlik néha öt centin. Gondoljatok erre, miközben (néha) vadul
> tekergetitek ide-oda a kormányt.
>
>
> 3 rész
>
> Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a
> Rákóczi úton araszoló 7-es busz heringkonzerv-feelingjétől, és a metrón a
> lábadra lépő "fokhagymát-reggeliztem-pálinkával"-típusú emberektől.
> Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi persze, a
> szokásosnál is nagyobbakat. Az volt a gond, nem volt autó (az ezeröcsi
> ugye megreccsent előző nyáron). Sebaj, nagypapi (Árpié) szívesen odaadja
> az ezeréves Varnyút. Megy? Megy, csak nincs műszakija, de ha lejöttök érte
> Balatonra, vihetitek, a faluban, kertek alatt lehet vele menni. Ez Árpinal
> soha nem volt akadály, úgyhogy irány a pályaudvar. Reggel 8-ra volt
> megbeszélve a találka, annak ellenére, hogy a vonat csak 1 órával később
> indult. Azért kellett ilyen korán, mert majd ?Becserkészünk egy-két
> vadat, hogy ne legyen olyan unalmas az út. Majd Árpi bácsi megtanít a
> fortélyokra." Megemlítettem, hogy köszönöm, boldogulok egyedül is, de
> persze fölöslegesen. "Nyár van, apám, érted? Ilyenkor nincs cicózás."
> (Később kiderült, hogy azért kellett korán kimenni, mert ment volna át
> hozzá az aktuális barátnője reggel...) Ez az indulás előtti napon történt,
> és ismerve Árpit, nem sok jóra számítottam másnap, de ő megígérte, hogy
> kivételesen normális lesz. Persze én értem oda előbb, és vártam. Az járt
> a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz semmi gond Árpival, tanult az
> elmúlt nyár hülyeségeiből, és normális lesz tényleg. Alapvetően azért
> rendes gyerek, csak hát kicsit hülye. Na, idáig jutottam Árpi
> tömjénezésével, amikor ezt hallom (reszelős hang): "Gyerünk Janó, meg
> tudod csinálni. Mondjad neki a ribogzisat." Ez meg mi lehet? Odaballagok a
> lépcsőhöz, ahonnan lelátni az aluljáróhoz (a fedetlenhez, a Déli előtt),
> és mit látok? Természetesen Árpit, ahogy röhög, két torzonborz fickót, és
> elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton mesélte el, hogy a
> nagypapának szánt pálinkába fogadott két szerencsétlen csövessel, hogy nem
> tudjak elmondani három egymás utáni nőnek, hogy "Pici, parányi
> dezoxiribonukleinsav-darabka vagyok, de te hívhatsz génnek.").
> Amikor odaértem, ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz odalép egy
> középkorú nőhöz, és elkezdi, hogy "Kicsi ribogzi vagyok, hívjá' g-nek". A
> nőn látszik, hogy egy szót sem ért az egészből, és riadt szemekkel keresi
> a menekülés útját. A csöves áll előtte, és néz Árpira, hogy jól
> csinálta-e. De ő kegyetlen, és int, hogy nem jó, gyerünk a következőhöz.
> Közben persze röhög, az idiótája. Ezen elmulatott volna egy darabig, ha
> nem cibálom el onnan. A csöveseknek odaadta a pálinkát, és mentünk jegyet
> venni. Jó nagy a sor, várhatunk. Azaz várhatnánk, ha Árpi nem lenne Árpi.
> Elővesz egy papírlapot, és átcsörtet a tömegen: "Elnézést, szabad lesz.
> Itt dolgozom. Köszönöm.", és odafurakszik a pénztárhoz. "Csókolom,
> Marika, meghoztam az új kérdőívet, tessék kitölteni, viszem fel az
> irodába.", ordítja, hogy mindenki hallja, majd suttogva: "Két diákot
> kérek, Kiliánig." A pénztáros néz rá nagy szemmel, és kiszól jó hangosan:
> "Hova kéri a két diákot?". Árpi próbál úgy nézni, mint Garfield, amikor
> megeszi Jon kajáját, és mosolyogva magyaráz a tömegnek: "Ez a Marika,
> milyen vicces asszony!" "Kiliánig" suttogja. Az emberek röhögnek, mert
> mindenki hallotta a pénztárost, de úgy látszik, jó kedvük van, mert nem
> verik meg. Megúsztuk. A vonaton nem sok minden történt, attól eltekintve,
> hogy Árpi szóba elegyedett egy öregasszonnyal, akiről kiderült, hogy most
> megy vissza a falujába, ahonnan 74 évig ki sem mozdult. "Nem tetszett soha
> vonaton ülni?" "Nem, a menyem hozott fel Pestre kocsival."
> Árpinak majdnem sikerült rádumálnia, hogy húzza meg a vészféket, mert ő
> rosszul van. Szerencsére az utasok nem engedték. Megérkeztünk. Árpi első
> dolga volt (az elfogyasztott jelentős sörmennyiség hatására), hogy teli
> torokból elkezdett ordítani kifelé a vonatablakból:
> "Megjöttünk, reszkess Balaton!". Két rendőr sétált a peronon, akik erre
> rögtön megfordultak, és méregették Árpit. Szerencsére az egyikük rádiója
> megszólalt, és elsiettek. Pechemre Árpi meg utánuk kiabált:
> "Megijedtetek, mi?" (Reméltem, hogy már nem hallják, de mint később
> megtudtuk, hallották.) Szóltam Árpinak, hogy kéne szerezni egy üveg
> pálinkát a nagyapjának, ha mar megígérte cserébe a kocsiért, mert a miénk
> ottmaradt a csöveseknél. Árpi szerint nem jó a bolti pálinka, mert az öreg
> csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerőse otthon csinál pálinkát,
> majd tőle szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy nincs pálinka,
> ellenben kaptunk egy üveg 96%-os etilalkoholt.
> "Nem baj" mondta Árpi "majd rakunk bele fűszert, és olyan lesz, mint a
> vodka, nagyfater úgysem tudja, mi az." Na, ennek fényében vettünk egy
> zacskó sót, és beleszórtunk egy csomót az alkoholba. Árpi egy kicsit
> leöntött belőle, és felengedte vízzel, hogy mégse legyen olyan erős. (Egy
> liter alkoholba két ujjnyi vizet.) Elmentünk a nagyszülőkhöz. "Árpikááám!"
> puszi-puszi, előkerül a "vodka". Na, nagyfater, ilyet még nem ittál, ez
> szibériai vodka, az elvtársaktól hozattam külön neked." "Há', dehogynem
> ittam én mán, Árpikám." Hoppá! Most mi lesz? "Ööö, nagyfater, óvatosan,
> mert ez nagyon erős, ez nem sima vodka." "Ugyan, Árpikám, egy vodka nem
> lehet olyan erős, mint az én házi szilvám.", és meghúzta az üveget. Én
> készülök rá, hogy kiugrik a szeme, és kiköpi a protkót, de ő csak megrázza
> a fejét. "Hinnye, a keservit, ennek aztán van huzatja." mondja, és még
> egyet kortyol! Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a megérkezésre. Én
> próbálok tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert különben
> megsértődik, és nincs autó. Visszajön az öreg, tölt, egészségünkre.
> Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le (nem vészes, csak mintha olvadt
> acéllal öblögetnék). Árpi lenyeli hősiesen. Elvörösödik, könnybe lábad a
> szeme, de próbálja tartani magát. Amikor a nagyapja újat tölt, én kiköpöm
> az egészet a hervadozó szobapálma cserepébe, annak már úgyis annyi-alapon.
> Újabb kör után Árpi már csak párás szemekkel néz maga elé. Tőlem a
> szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom felhozni az autó-témát, de
> a nagypapi újabb kört tölt. Árpi matt részeg, én pedig nem tudom kiköpni,
> mert a nagyapja engem néz. "Aztán, fiam, te hova valósi vagy?"
> "Hmhhmmhhm." mondom. Árpi megmenti a helyzetet, mert elereszt egy olyan
> böfögést, hogy a nagyapja ősz haja megrebben, és a kutya elkezd vonyítani
> az udvaron. "Ez derék volt, Árpikám! Látom, szereted a jófajta italt."
> Sikerül rávennem őket, hogy tápászkodjanak fel. Elindultunk a garázs felé,
> és útközben az öreg magyaráz: "Aztán Árpikám, ez nem valami úri autó,
> tudod. Öreg már, viseltes, de azért jól szolgál." Árpi ebben a pillanatban
> lefejeli a fűzfa alacsony ágát, és elterül, mint egy béka. Az öreg észre
> sem veszi, megyünk tovább a garázshoz. Kinyílik a garázsajtó, és eláll a
> lélegzetem... Középen állt egy barna színű rozsdahalmaz, ami valamikor
> talán egy autó lehetett, amíg nem érte nehéztüzérségi támadás, és nem
> locsolták le valami erősen korrodáló anyaggal. Arra gondoltam, hogy még
> egy MEH-telepen is elhajítanának vele minket a francba, nemhogy ebbe
> valaha két nő be fog ülni...! (Annyira senkit nem lehet leitatni.) A
> dolgot tetézte, hogy az autónak kellemes hasmenés színe volt. (Ezt ma úgy
> mondanák, hogy "Hamvas, őszi erdő-metál".)
> Egyébként az egész garázs úgy nézett ki, mint egy lepusztult
> ócskavastelep. Körben a polcok tele voltak zsúfolva ezeréves, olajos,
> pókhálós autó- és ki tudja milyen alkatrésszel. Ekkor ért oda Árpi, fején
> egy púppal, amiből vidáman csordogált a vér az arcára. Egyébkent tök
> sáros volt, mert a fűzfának köszönhetően beesett a virágágyásba, ahonnan
> (a "vodka" hatására) csak nagy nehézségek árán szabadult. Láthatóan ez őt
> nem zavarta, mert el volt foglalva egy akkora hengerfejtömítéssel, hogy
> én először azt hittem, egy Kispolski padlólemeze. "Nagyfater, b*szki, te
> tankszerelő voltál a Don-kanyarnál?" Na, itt elkezdődött egy félórás mese
> nagypapa ifjúkoráról. Közben Árpival azon vitatkoztunk, ki vezessen.
> Ragaszkodott hozzá, hogy majd ő. Én mondtam, hogy akkor én gyalog megyek.
> De nem, de igen. Na, mondtam neki, hogy ha ki tud állni a garázsból az
> utcára, akkor vezethet. Árpi beült. Az alkohol ködén át homályosan
> emlékezett, hogy ilyenkor mit is kell csinálni, és gondolom, megpróbálta
> beállítani a visszapillantót. Én csak azt láttam, hogy egy határozott
> mozdulattal letöri a belső visszapillantót. ?Nagyfater, oszlik a
> verda!", bosszankodott, majd nézett előre hunyorogva. "Mit nézel?"
> kérdeztem tőle. "Azt, hogy kiférünk-e a garázskapun." (Egyébként ez
> valahogy így hangzott: "azotygiférüngeagarásgabunnn".) A kapu olyan három
> méter széles lehetett, úgyhogy elkezdtem aktívan félni. A nagypapa vadul
> magyarázott, hogy mire vigyázzunk, Árpi koncentrált, hogy kijussunk, én
> meg próbáltam magam bekötni, de az öv sehol.
> Ekkor számomra teljesen váratlanul padlógázzal beletolattunk a mögöttünk
> levő polcokba. Potyogott a sok alkatrész, én ordítottam, mert azt hittem,
> ránk szakadt a garázs, a nagypapa ordított, hogy jaj, az autója, Árpi
> ordított, hogy ő se maradjon ki a buliból. Így elordibáltunk egy ideig,
> aztán amikor már az összes kutya üvöltött az utcában én átültem, nagypapa
> a lelkemre kötötte, hogy óvatosan vezessek, és elindultunk.
> A Wartburg kicsit leamortizálódott hátul, de sokat nem rontott rajta a
> dolog, lévén, hogy eddig sem volt kimondottan szalonautó-állapotban. Na,
> haladtunk szép lassan, amikor Árpi bejelentette: "Hányni fogok!". Sajnos
> azt elfelejtette hozzátenni, hogy most azonnal, úgyhogy mire megálltam,
> már ott volt az ölében a matéria. De jó! Megálltunk, Árpi nagy nehezen
> levette a gatyáját (a nagy része arra ment), a tiszta részével úgy-ahogy
> letörölgette a pólóját és az ülést, és a gatyát bedobta az árokba,
> mondván, hogy nem bírja elviselni a szagát, majd holnap érte jövünk.
> Akkor már elég fáradt voltam, és csak az érdekelt, hogy minél előbb
> hazajussunk, ezért ráhagytam. Döcögtünk az úton, Árpi egy szál pólóban,
> mert hogy az eldobott rövidgatya alatt nem volt semmi, én szenvedtem a
> kormányváltóval, és nem láttam semmit. Gyanítani kezdtem, hogy Árpi
> nagyapja takarékossági megfontolásokból zseblámpaizzókat szerelt a
> tompított helyére, mert a lámpánk kb. húsz centire világított el. Egyszer
> csak azt vettem észre, hogy egy sötét alak mellett húzunk el, akinek
> világított az egyik keze. Két választás volt: vagy E.T. mégsem ért haza,
> és itt telefonál a nagy magyar éjszakában, vagy a közúti ellenőrzés.
> Féltem, hogy az utóbbi. Sikerült a rendőr után kb. harminc méterrel
> megállni. Gondolkoztam, hogy visszatolassak-e, de mivel akkor vezettem
> kormányváltós autót először, ez nem tűnt egyszerűnek. Persze próbálkoztam
> szorgalmasan, úgyhogy az odaérkező szervet hangos váltórecsegtetéssel
> fogadtam. Fiatal rendőr volt, próbált laza lenni: "Nem bírunk a lóerőkkel?
> Száguldozunk, mi? Na, lássuk a papírokat." A helyzet az volt, hogy nekem
> akkor még nem volt jogsim. Az autón ugye, nem volt műszaki, és mint
> kiderült, a forgalmit sikerült otthagyni Árpi nagyapjánál. Próbáltam a
> helyzetet finoman, adagolva vázolni, hogy a forgalmi még van, csak otthon
> hagytuk, és persze az én jogsimat is, de Árpié itt van, csak ő ivott egy
> kicsit, és mivel törvénytisztelő fiatalemberek vagyunk, ezért nem akart
> volán mögé ülni. Pechemre Árpi egy kicsit pontatlanul mérte fel a
> helyzetet, és megszólalt: "F*szom má', mér' állítottak meg ezek minket?".
> A rendőr rávilágított Árpira, és visszahőkölt. Mondjuk nem csodalom, mert
> Árpi úgy nézett ki, mint aki egy különösen perverz szado-mazo orgiáról
> jön, ahol jól megverték, lehányták, és elvették a ruháját. De a rendőr
> visszahajolt, és elkezdte behatóan vizsgálni Árpit. Egyszer csak feláll,
> és odakiabál a rendőrautóhoz: "Gyere csak, Pista, megvan a vonatos
> gyerek!". Puff, készen vagyunk. Ezek most keresztüllőnek minket, és
> elkaparnak az útszéli árokban. Ekkora pechünk nem lehet!
> Odaért Pista. (Akkora lelógó harcsabajusza volt, hogy még ebben a
> helyzetben is majdnem elröhögtem magam.) Benéz, meglátja Árpit: "Hát ez
> az Árpi, az X. Y. unokája." Hoppá, itt tényállás van. A rendőr ismeri a
> nagypapát. Lehet, hogy mégis megússzuk? Elmeséltették velem, hogy mi
> történt, röhögtek Árpin, de még nem engedtek el. A fiatalabb mindenképpen
> bosszút akart állni az állomáson elszenvedett sérelmekért. Egy ideig
> elvitatkoztak a rendőrök, hogy mi legyen, aztán a fiatal visszament a
> kocsihoz, és elkezdett vadul rádiózni, aztán visszajött: "Na, mehettek.
> Téged meg, öcsi, meg ne lássalak még egyszer jogsi nélkül vezetni, értve
> vagyok?" Volt köztünk kb. egy év korkülönbség, de valami azt súgta, hogy
> ezt ne tegyem szóvá. Rendőrök elviharzottak, és mi is elindultunk. Nem
> akartam elhinni, hogy ennyivel megúsztuk. Hát, nem úsztuk. Mentünk kb. két
> kilométert, amikor megint kék villogó tűnt fel mögöttünk. Azt hittem,
> ugyanazok a rendőrök, de nem. Ezek hárman voltak, és mindhárman odajöttek.
> "Kiszállni a kocsiból!" (Na, ezek sem udvariaskodnak fölöslegesen.) Árpi
> elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de nem hatotta meg őket.
> Kiszálltunk. "Kezeket a kocsira, széles terpesz." Mit volt tenni,
> megcsináltuk. Ekkor elment mellettünk egy turistabusz. Mivel a
> rendőrautónak égett a lámpája, és ránk világított, elég jól látszódtunk.
> El tudom képzelni, mit gondoltak a buszon levők, amikor látták Árpit
> világító fehér seggel egy rendőrautóra hajolni. Egy darabig elröhögtek
> rajtunk a rendőrök, aztán elengedtek. Ekkor értettem
> meg, hogy a fiatal rendőr szólt a többieknek, és valószínűleg Balaton
> összes rendőre ránk vadászik, hogy Árpin röhögjenek. Négyszer állítottak
> meg. Egy rendőr le is fényképezte, mondván lesz min röhögnie öreg
> napjaiban. Nagy nehezen hazaértünk, és én megfogadtam (sokadszor), hogy
> Árpit kerülni fogom a jövőben, de persze nem tartottam be
>