Varisztor vs Supressor

[Varsanyi Peter]

		Sziasztok!


A minap valaki kérdezte, mi a varisztor és a supressor között a különbség. 

Nos, a suppressor egy speciális zener; viszont nem állandó x W
teljesítményre, hanem egy rövid, ámde 1000-1500 W-os pillanatnyi
teljesítményre van méretezve a chip megfelelõ geometriai és hõvezetési
kialakítása segítségével. Nyitóirányba vezet, záróirányban szivárgóárama
van, ami a letörési feszültséget elérve alig pár Ohm-os dinamikus
ellenállásra változik, magyarul kapocsfeszültsége állandó. Létezik egy és
kétirányú kivitelben; ez utóbbi két szembefordítva összekapcsolt
suppressorból áll, és egyik irányban sem vezet a letörési feszültség alatt.
Ha túlterhelik, a PN átmenet összeolvad, és ohmos vagy tized ohmos
rövidzárként él tovább.

A varisztor ezzel szemben polikristályos anyag, erõsen szennyezett
félvezetõ morzsákat sajtolnak össze, amelyek között így milliónyi kis PN
átmenet alakul ki, az inhomogenitásból adódóan különbözõ letörési
feszültséggel. Kitüntetett polaritása nincs, egyik irányba sem vezet, csak
szivárgóárama van; azonban ha a feszültséget növeljük, egyre több kis
mini-zener üt át, egyre kisebb lesz az ellenállása, ami a melegedéstõl
tovább csökken, akár 1 Ohm alá is mehet. Erõsen túlterhelve a mini-zener
PN-átmenetek jelentõs része összeolvad, így jóval alacsonyabb feszültségen
is - bár kis árammal, de - vezetni fog, emiatt folyamatosan melegszik, és
termikusan tönkremegy, leég; ahol ez veszélyes vagy nem engedhetõ meg, ott
vagy a melegedését érzékelõ bimetallal rövidrezárják, hogy inkább verje ki
a biztit, vagy pedig az alakváltozásával egy mikrokapcsolót mûködtetve
jelzik egy központban, hogy cserélni kéne. 

A suppressor kis méretû, jellemzõen dióda-tokozású eszköz; bemenetek
védelmére, határolásra használják, ahol nem gond, ha túlterhelés után
kinyiffan. Kb. olyan, mint a vágányok végén a peronzár: vagy megfogja a
vonatot, vagy szétmegy. Ezzel szemben a varisztor sajtolással készült,
relative nagy méretû alkatrész; kisebb méretben egy vastagabb kerámia kondi
méretû, de középfeszültségû túlfeszültség- védelmekben borospohár-méretû
negyedkilós darabok is lehetnek. Inkább arányos szabályzóként funkcionál; a
többletteljesítmények elvezetésére, biztosítékok szándékos "kiveretésével"
túlfeszültség-védelemre is használják, jellemzõen az erõsáramú oldalon. Kb.
olyasmi, mint a sínfék, ami adott útszakaszon lelassítja és így állítja meg
a vonatot. Ebbõl adódóan önállóan akkor szokták használni, ha nem probléma,
ha a kapocsfeszültség egy rövid idõre kissé megemelkedik.   

A kettõ közötti döntés egyszerû: ha a bemenet egy pillanatra sem tolerálja
a túlfeszültséget - pl. digitális IC bemenete - akkor mindenképpen
suppressor; ha pedig az a cél, hogy némi feszültség-túllépés megengedése
mellett eltüntessük valahova a többletenergiát, akkor azt varisztorral kell
eldisszipáltatni.

A harmadik ilyen a sorban a szikraköz; ez a dinisztor vagy ismertebb nevén
a diak (kétirányú dinisztor) nagyteljesítményû párja. Polaritás-független,
a gyújtási feszültségét elérve rövidzárba (ívbe) megy, és 10-20V körüli
állandó feszültség mellett olvadásig bírja az áramot. Hátránya, hogy az ív
mindaddig fennáll, amíg a feszültsége 10V alá nem megy, és a termikus
emisszió szintje alatti nem lesz a hõmérséklete; magyarul a biztos
kioltásához pár másodpercre áramtalanítani kell; nem "önzáró", mint a másik
kettõ. Ráadásul minden egyes szikraköz képes normális ill. abnormális
glimmkisülést produkálni, azaz olyan köztes állapotot felvenni, amikor már
vezet, de árama csak pár tized vagy pár milliamper, miközben
kapocsfeszültsége 75-250V közötti, az eszközre jellemzõ állandó érték.
Ráadásul ebbe a köztes, "félig begyújtott" állapotba akár egy aprócska
tüske is be tudja ugrasztani, és akkor úgy marad. Viszont ez azt is
jelenti, hogy ez a létezõ leggyorsabb védelem! Ha soros PTC-vel
kombinálják, akkor elérhetõ, hogy begyújtás után az árama lecsökkenjen,
majd akár magától ki is aludjon. 

Bye:

Pepe