A NetWare és a Linux jövője

Slezák Csaba slezakcs at demasz.hu
Thu Jan 29 18:00:26 CET 2004


Most olvastam a Novell.hu-n.
Nekem tetszik!!! : )))
                                                                            
                                                                            
 Üdv:                                                                       
 Csaba                                                                      
                                                                            
                                                                            
 http://www.novell.hu/nc/200309/nw-linux.shtml                              
                                                                            
                                                                            
 A NetWare és a Linux jövője                                                
                                                                            
                                                                            
 Interjú Chris Stone-nal, a Novell elnök-helyettesével                      
                                                                            
                                                                            
 Míg korábban a Novell értékesítésében a NetWare operációs rendszer volt az 
 egyetlen  meghatározó  bevétel,  mára  a cég palettáján sorra megjelenő új 
 termékek  és technológiák jelentősen átrendezték az eladási statisztikákat 
 és  a  Novell  egy  soktermékes  céggé  alakult át. Stratégiájának logikus 
 továbbfejlesztéseként pedig most tovább nyit a nyílt forráskódú világ felé 
 és  egyre  erőteljesebben akarja kihasználni, hogy a Linux már a vállalati 
 ügyfélkörben is folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend.                
                                                                            
                                                                            
 A   legutóbbi   Ximian   felvásárlást   követően  Chris  Stone,  a  Novell 
 elnökhelyettese  a  következő interjút adta a Linux és a NetWare jövőjével 
 kapcsolatban.                                                              
                                                                            
                                                                            
 ?  Kíváncsiak  az ügyfelek a Novell NetWare-rel kapcsolatos stratégiájával 
 kapcsolatban?                                                              
                                                                            
                                                                            
 ?  Természetesen  kíváncsiak  és  ez így van jól. A NetWare-t folyamatosan 
 fejlesztjük,  aminek  legjobb  példája  a  termék  most megjelent legújabb 
 változata,  a  NetWare  6.5.  A  felhasználók  azonban  általában  nem  az 
 operációs  rendszereket,  hanem  a rájuk épülő szolgáltatásokat vásárolják 
 meg.  Sok  esetben  a  Microsoft  például az Office alkalmazáscsomag miatt 
 lehetett  sikeres,  míg  nekünk  ilyen  megoldásunk  nem volt. Ebben az új 
 helyzetben  van  egy teljesen új platform, amelyre egy egész szolgáltatási 
 csomagot  fogunk  összeállítani  ?  mindezt a nyílt forráskódú Linux-szal, 
 amivel  ez sokkal szabadabban megtehető. A Linux iránt nagy a kereslet, ez 
 gazdasági és technikai értelemben is jelentkezik.                          
                                                                            
                                                                            
 ?  A  Linux  olyan  infrastruktúrát  is  jelent,  amire  alkalmazásokat és 
 szolgáltatásokat egyaránt lehet építeni.                                   
                                                                            
                                                                            
 ?  Pontosan  ezért választottuk ezt a stratégiai irányt! Ez év áprilisában 
 bejelentettük,  hogy fogjuk a NetWare-es szolgáltatásokat (fájl, nyomtató, 
 címtár  stb.)  és  áttesszük  őket  Linux-ra  is.  A  NetWare 7-ben ezek a 
 szolgáltatások  NetWare  és  Linux  kernelen  is futtathatóak lesznek. Így 
 látható, hogy a jövőben a NetWare és a Linux egymás mellett él majd.       
                                                                            
                                                                            
 ?  Ezzel  azt  akarja  mondani, hogy az alkalmazásokat és szolgáltatásokat 
 továbbfejlesztik  a  jövőben,  de  nem  tudni, mi lesz a NetWare operációs 
 rendszerrel?                                                               
                                                                            
                                                                            
 ? A NetWare örökké élni fog. Az operációs rendszerek nem tűnnek el.        
                                                                            
                                                                            
 ?  Ezt  Ön  egyszer  ahhoz  hasonlította,  mint  amikor  az Apple áttért a 
 Macintosh-ról a Mac OS X-re.                                               
                                                                            
                                                                            
 ?  Így  van. Nagyon hasonló volt az az eset abban, hogy azok a funkciók és 
 szolgáltatások,   amik   egykor  a  Mac-en  futottak,  most  teljesen  más 
 platformon  futnak,  a  FreeBSD-n, míg korábban ez egy teljesen különálló, 
 saját  platform  volt.  De  a  Macintosh  sem  szűnt meg. A szolgáltatások 
 pontosan  az  a  terület,  ahol  megmutatkozik  a különbség. Ez a Linux-os 
 világban  is  így  van: nem az számít, milyen kernel (rendszermag) van egy 
 rendszer  alatt, hanem az a lényeg, hogy mik azok a szolgáltatások, amiket 
 a felhasználók számára nyújtunk.                                           
                                                                            
                                                                            
 ? Mi a Novell stratégiája a Linux-szal kapcsolatban?                       
                                                                            
                                                                            
 ?  A  Linux  egy hatalmas lehetőség. Mint tudjuk, a Linux-ra írt vállalati 
 alkalmazások és szolgáltatások száma jelenleg igen alacsony. A Novell több 
 mint   15   éve   olyan   robosztus,  nagyvállalati  igényeknek  megfelelő 
 alkalmazásokat  és  szolgáltatásokat  készít, amelyek egyike sem érhető el 
 Linux-on.  Ezeknek  a  Linuxon  való  elérhetővé  tételében  ? mi is és az 
 ügyfeleink is ? komoly lehetőségeket látunk.                               
                                                                            
                                                                            
 ?   Ha  öt  éve  valaki  megkérdezte  volna  Öntől,  hogy  mi  a  NetWare, 
 valószínűleg azt mondta volna, hogy egy operációs rendszer.                
                                                                            
                                                                            
 ?  Ez  így igaz, korábban ezt mondtuk. Azonban az informatika folyamatosan 
 változik.    A   kernel-ek   (rendszermagok)   ma   már   ingyenesek,   az 
 alkalmazásszerverekből  tömegcikk  lett,  a webszerverekből szintúgy. Most 
 már  egy  szinttel  magasabban  kell kitűnni a tömegből. Természetes lépés 
 volt  tehát,  hogy  mindazt,  amit  megvalósítottunk  NetWare-en, azt most 
 megvalósítjuk Linuxon is.                                                  
                                                                            
                                                                            
 ? A NetWare-t, mint alkalmazást tekintve: a későbbiekben lehet, hogy Linux 
 kernel lesz alatta?                                                        
                                                                            
                                                                            
 ?  Vagyis  hogy  lehetőség  lesz-e  a választásra? Igen, pont ez a lényeg: 
 mindenki választhat magának! A szolgáltatásait NetWare-en akarja futtatni? 
 Remek, támogatni fogjuk! Vagy inkább egy Linux kernel-en szeretné futtatni 
 őket?   Az   is   rendben  van!  A  Linux  megvalósítás  teljes  mértékben 
 kompatibilis lesz a NetWare-essel. Pontosan az ennek az implementációnak a 
 szépsége,  hogy  a  Linux  operációs rendszer nagyon hasonló ahhoz, amihez 
 hozzászoktunk.  Ez  nekünk  is és vevőink számára is könnyebbséget jelent. 
 Mindkettőt  fejleszteni, támogatni fogjuk és újabb funkciókkal bővítjük. A 
 NetWare  melletti  elkötelezettségünket  úgy  tartottuk  meg, hogy közben, 
 párhuzamosan, határozottan nőtt a Linux melletti elkötelezettségünk is.    
                                                                            
                                                                            
 ?  Nyilvánvalóan  meg  kell  fordítani  azt  a  folyamatot is, miszerint a 
 NetWare piaci részesedése csökkent.                                        
                                                                            
                                                                            
 ?  Én  ezt nem egy folyamat visszafordításaként élem meg, mi ezt mindig is 
 lehetőségként  értékeltük. A Linux-os implementációnk egy növekedési esély 
 a   Linux   számára   ?   ez  ilyen  egyszerű.  Hiszen  mit  is  csinálunk 
 tulajdonképpen?  Megpróbáljuk  megakadályozni  a  Microsoft  illetve  Unix 
 szerverek  számának  terjedését.  Azt  szeretnénk,  ha új NetWare és Linux 
 szerverek kerülnének a helyükre.                                           
                                                                            
                                                                            
 ?  A  Ximian-nal  kapcsolatosan  van  jó néhány ütköző termékük, például a 
 GroupWise és az Evolution. Mi lesz ezekkel?                                
                                                                            
                                                                            
 ?  Egyik  sem szűnik meg, hiszen a Ximian termékei természetes kiegészítői 
 mindannak,  amit eddig készítettünk. Csak annyi változott, hogy van egy új 
 felületünk.                                                                
                                                                            
                                                                            
 ?  Megtartják  mind  a  négy  (három  és  fél)  csoportmunka  megoldásukat 
 (GroupWise, NetMail, Evolution és egy webalapú Virtual Office felület)?    
                                                                            
                                                                            
 ?  Mindegyiknek  más a célközönsége. A GroupWise kliens abszolút egyedi és 
 Windows-on  fut.  Ez mindig is megmarad, hiszen semmi nem helyettesíti. Az 
 Evolution  egy  Linux-alapú kliens, tulajdonképpen egy Outlook klón. Ezzel 
 ugyanúgy  csatlakozhatunk  egy  GroupWise  kiszolgálóhoz, így egy Linux-on 
 futó GroupWise-t kapunk.                                                   
                                                                            
                                                                            
 ? Mi lesz az olyan alacsonyabb szintű alkalmazásokkal, mint a Mono?        
                                                                            
                                                                            
 ?  A Mono egy nagyszerű dolog! Nagyon jó, hogy .Net alkalmazásokat vagyunk 
 képesek  Linuxon  futtatni és C#-ban írt alkalmazásokat úgy újrafordítani, 
 hogy  azok  Linuxon fussanak. Erős támogatói leszünk a Mono-nak, remélem a 
 Microsoft  is pozitívan éli ezt meg, hiszen minél több .Net alkalmazás fut 
 majd  Linuxon,  az  annál jobb a Microsoft számára is. Van jó néhány olyan 
 alkalmazásunk  a  biztonsági,  azonosítási  és  authentikációs  területen, 
 amelyek nagyon jól jönnek majd a Mono-nak.                                 
                                                                            
                                                                            
 ? És hogy fér meg egymás mellett a ZENworks és a Red Carpet?               
                                                                            
                                                                            
 ?  Megint  csak  azt  tudom  mondani,  hogy  ezek  természetes kiegészítői 
 egymásnak.  A  ZENworks  főleg NetWare és Windows munkaállomásokra készült 
 felügyeleti  termék,  míg  a  Red  Carpet  ugyanezt  a  Linux javítások és 
 szoftverterjesztések  területén  teszi.  Terveink szerint összehangoljuk a 
 két   terméket.   Mivel   nagyon   rövid   ideje  történt  a  felvásárlás, 
 természetesen  még  nem oldottuk meg az összes integrációs problémát, de a 
 kettő  által lefedett NetWare és Linux terület együttesen nagy hiánypótlás 
 lesz.                                                                      
                                                                            
                                                                            
 ?  Amikor  megjelenik  a  Linux  kernel  2.6 verziója, át fogják vezetni a 
 változásokat  a  NetWare  kernel-re?  És ha az IBM előáll valami nagyon jó 
 Linux-os újdonsággal, azt beleteszik a NetWare kernel-be?                  
                                                                            
                                                                            
 ?  Ez  jó  kérdés: jelenleg nem látom okát, miért ne tennénk meg. Az ilyen 
 kérdések   azonban   nem   csak   kernel   tulajdonságokkal,   hanem   más 
 alkalmazásokkal  kapcsolatosan is felmerülnek. Az, hogy mi minden kerüljön 
 a   NetWare-be,   eddig   is   azon  múlott,  hogy  az  ügyfeleink  milyen 
 szolgáltatásokra  tartottak igényt. Szerencsére a Novellnek mindig is volt 
 egy  nagyon erős felhasználói magja, akik visszajelzései alapján a NetWare 
 mindig   képes   volt  megújulni.  Úgy  érzem,  minden  okunk  meg  van  a 
 bizakodásra.   A   NetWare   és   Linux  operációs  rendszereken  nyújtott 
 szolgáltatásaink további távlatokat fognak nyitni az ügyfelek számára.     
                                                                            
                                                                            
                                                                            






More information about the Elektro mailing list