Virusom volt

Gabor Roman groman at mail.datatrans.hu
Wed Oct 16 21:41:30 CEST 2002


	Sziasztok!

Amikor a legutóbb beírtam, hogy kaptam egy gyanús levelet, addigra már 
elszabadult a Klez.h féreg... Én az attachot gyanusítottam, de ez nem az 
attachban volt... Mivel éppen online voltam, szét is küldte magát. Ehhez még 
az se kell, hogy megnyissam a levelet, ha utolsó a sorban, az "előnézet" 
automatikusan megnyitja...
Annál inkább szégyenletes ez rám nézve, mert közben a gépemen fent figyelt a 
Mandrake 8.1 béta, sőt, a FreeBSD is... De ez utóbbival még csak elkezdtem 
ismerkedni, a Linuxszal pedig volt néhány apróbb problémám, amit 
tulajdonképpen lustaságból nem oldottam meg, és használtam a M$ cuccát úgy, 
ahogy a dobozból kijött... Ehhez képest az a csoda, hogy csak mostanra kaptam 
be egy ilyen virnyákot, ámbár lehet, hogy a belgacom.net alkalmazott valami 
szűrést.
Ezek után viszont azonnal feltelepítettem a már nem béta MDK 8.1-et, amit még 
tavaly megvettem valamelyik Linuxvilággal, de azóta csak ültem rajta. (Tudom, 
hogy közben kijött a 9.0 is, de nekem ez a legfrissebb dist, ami megvan.) 
Bekonfiguráltam a net-elérést meg a levelezést, de olyan lamer voltam, hogy 
közben még egyszer neteztem winsux alol, a Kleznek viszont nem kell az OE a 
tovaterjedéshez, ha már egyszer megfertőzte a gépet... Másnap 62, "az ön 
által küldött levél vírust tartalmazott..." jellegű levél figyelt az 
inboxomban - és ennél még sokkal rosszabb, hogy vajon hány helyről nem jött 
visszajelzés...
A "kedvenc vírusirtóm" az Új Alaplap CD mellékletén szokott kijönni, egy 
hónapig használható próbaverzió. Havi megjelenésű lapnál ez OK is, de Új 
Alaplap idén mindössze egyszer, valamikor tavasszal jött ki (attól tartok, 
R.I.P. :-(((). Visszaállíthattam volna éppenséggel a gépem óráját, de 
vírusfronton ez nem igazán nyerő taktika. Végül a RAV antivírus egy 
próbaverzióját töltöttem le, a windowsos verzió ebből 11 Mega, modemen több, 
mint egy óra alatt jött volna le (nonszensz, régebben egy fullextrás 
felhasználói program kisebb volt, mint ma egy vírus), de a linuxos csak 
kicsit több, mint 2 M (.rpm-ben), ami kivárható. Eztán már kényelmesen, Linux 
alól le lehetett irtani a Klezt és az általa szállított Elkern.C-t a csatolt 
partíciókról. Az OE foldereiből persze előbb kitöröltem a gyanús leveleket,
és ezeket aztán a transfugdrake csomagban levő trnsfugdrake_oe programmal 
lehetett szabványos Unixos mbox formátumra konvertálni. 
A Slackware, Debian, FreeBSD puritánságához szokott ember számára talán 
kicsit visszataszító a Mandrakula zenés-táncos telepítője, illetve az 
elindulásakor lejátszódó egérmozi (Aurora), de az áttérni szándékozó 
egységsugarú winfos-user szempontjából nagyon jól teljesit ez a dist: mindent 
be lehet állítani grafikus felületen történő klikkelgetéssel, csak amikor az 
ember a "control panel"-re kattint (control center), akkor kér egy root 
passwordot... Egy usert egyébként be tud automatikusan is jelentkeztetni, 
tehát, ha mindig ugyanaz az ember használja a gépet, még ezt a 
"kényelmetlenséget" sem kell elviselni. Természetesen egyből grafikus 
felületre is be lehet jelentkezni, és a KDE annyira hasonlít a windowsra 
(pontosabban a w95 hasonlít egy bizonyos Unix ablakkezelőre), hogy minden 
azonnal egyértelmű. A KMail is olyan, mint az OE, és hasonlóképpen is kell 
konfigurálni. Ma már a Linuxhoz sem kell jobban érteni, mint a windowshoz.

Bocsánat, hogy iyen hosszan értekeztem olyasmiről, ami nem igazán ontopic, és 
a nagy része triviális. De talán néhányan le tudnak szűrni tanulságot 
bizonyos részekből...
Természetesen bocsánatot kérek azoktól is, akik netalán az én lustaságom 
miatt szenvedtek el vírusfertőzést, vagy az emiatt megnövekedett forgalom 
okozott nekik kellemetlenséget.

					Gábor





More information about the Elektro mailing list